Koncert

Music For Solaris

  • Deák Viktória
  • 2012. június 24.

Zene

Aki ismeri a Solarist, nyilván nem tudott elvonatkoztatni a kultikus Lem-regénytől, de Andrej Tarkovszkij filmjétől sem. Aki pedig ismeri Ben Frostot, nem lepődhetett meg azon a morajló, experimentális komolyzenén, amit múlt csütörtökön a Müpában mutatott be Daníel Bjarnason és a Sinfonietta Cracovia előadásában.

Kísérletező dark ambient: így tudnám jellemezni azt, amit 29 vonós hangszer, egy dob, basszusgitár, zongora és harangjáték meg persze laptop segítségével vezettek elő főleg fiatalokból álló közönségüknek. Baljós, néhol elenyésző zörej volt ez, máskor "statikus zaj" vagy nagy mélységeket bejáró basszus, doom jazz-szerű zongorafutam. Rádióhullámokat idéző samplerekkel hömpölyögtetett massza - a legjobb értelemben.

Az eklektikus darab látványosan az emberre koncentrált, a belső folyamatokra. Ez Brian Eno vetítésén is látszott: a vibráló képeken kibontakozó szürke arcok, szinte észrevétlen nyíló-csukódó szemek, átalakuló vonások annak ellenére, hogy átlagos férfiakat jelenítettek meg, megrázó hatást keltettek - kétségbeesés, magány vagy agónia tükröződött rajtuk, pont, mint a Solarison ragadt tudósok arcán. Miközben a zongora harangjátékba fordult, a képek kaleidoszkópszerűen áramlottak, elfolyva, akár a bolygó "tengere", ami az elmében felmerülő bármilyen alakzatot képes felvenni. Valóság és hallucináció határa elmosódott, miközben a sárgára váltó vetítés fényében a zenekar hajladozott, hullámzott, mint az elefántfű.

Filmzene volt ez, de nem a megszokott értelemben. Az összhatás néha alvásba hipnotizált, máskor ijesztő vagy katartikus volt. Kihúzta a talajt a lábunk alól, az idő eltorzult a lassú, hömpölygő masszában, meghagyva a kérdést, tíz perc vagy másfél óra telt-e el. A szünet után ugyan Górecki és Arvo Pärt könnyedebb darabjai veregettek vállon, Frost és Bjarnason művének sikerült elérnie, hogy nagyobb társaságot vagy komplexebb zenét néhány óráig még ne kívánjon meg az ember.

Művészetek Palotája, május 17.


Figyelmébe ajánljuk

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.