Nagykanállal a semmit - Antonio Banderas: Forró Zápor (film)

  • Bánky Bea
  • 2007. augusztus 30.

Zene

"Öregem, de szeretném végigtapizni mindegyiket, vétek volt nem elgáncsolni őket" - ezekkel a szavakkal ébredezik a férfiúi szexualitás az 1971-ben bemutatott Kamaszkorom legszebb nyarában, ha emlékeznek.

"Öregem, de szeretném végigtapizni mindegyiket, vétek volt nem elgáncsolni őket" - ezekkel a szavakkal ébredezik a férfiúi szexualitás az 1971-ben bemutatott Kamaszkorom legszebb nyarában, ha emlékeznek. Robert Mulligan rendezésére érdemes is.

Antonio Banderaséról viszont ezt nem lehet elmondani. Pedig a két film témája közelítőleg hasonló: férfivá érés szexuális beavatási szertartás útján, idősebb nő közreműködésével, ami felér egy harapással a tudás fájának - még szép: keserédes ízű - almájából. A két film nyitójelenete is ugyanaz: a strand, a serdülő fiúk földi paradicsoma, ahol még bambi is kapható, ezenkívül lengén öltözött hölgyek is. Lehet vidámkodni, birkózni meg kukkolni, ha mást nem is. Mulligan és Banderas férfi szereplői között mégis óriási a különbség: előbbiek csak most ismerkednek az evőeszközökkel, utóbbiak viszont már nagykanállal fogyasztják vágyaik tárgyait. A spanyol macsó nőképéről azért valamit elárul: "felhozatala" kivétel nélkül - legyen szó akár a plázs legelvetemültebb férfifalójáról, a korosodó tanárnőről, vagy a balhés haver anyukájáról - arra való, hogy (khm) elgáncsolják őket. Ám van itt egy másik probléma is: a direktort bevallottan saját "emlékei és gondolatai" ihlették, biztosan előásta a padláson porosodó tinédzserkori naplóját. Az ifjonti hevülettel lejegyzett, mélyenszántónak vélt gondolatok újraolvasása az egészséges kritikai érzékkel megáldott felnőtt embert megmosolyogtatja, esetleg túlcsordulóan nosztalgikus ábrándozásba kergeti. Ám az biztosan kevesünknek jutna eszébe, hogy kiadót keressünk a matekóra közben firkált szerelmes verseink gyűjteményének. Emlékfoszlányaink kizárólag nekünk jelentenek valamit, ha mégis érdemesek arra, hogy azokat a publikum is megismerje, illik formába öntve tálalni. Banderas meg sem próbálja interpretálni veszettül költőinek tetsző ifjúkori gondolatait, azokat egyszerűen vödörszámra, ragacsos narrációk formájában önti bele a nézők dobhártyájába. A monológok élvezeti értékét tovább rontja vigasztalan ürességük. Banderas naivájának önleleplezése lehetne a celebrity-színész rendezői ars poeticája is: Luli táncosnőnek készül, mégis gyakran mászkál könyvekkel a városban, hogy diáklánynak látszódjon - de olvasni azt már nem. Csak úgy csinálni, mintha.

Forgalmazza a Budapest Film

Neked ajánljuk

A világképlet nyomában

  • Kovács Róbert

Az Ásatás legújabb részében megnézzük, hogy vélekedtünk 2000-ben A tér és az idő természetéről