Négykezes küldetés (Deep Forest a Körcsarnokban)

  • 1996. december 5.

Zene

Tételezzük fel, a francia Deep Forestet alkotó Michel Sanchez és Eric Mouquet rendelkezik az alapvető világzenei tájékozottsággal. Michelről legalábbis az olvasható, hogy konzervatóriumi tanulmányai során jelentékeny népzenei gyűjteményre tett szert, még ha utóbb a dzsessznél, klasszikus zenénél ragadt is. Ericnek valamicskével kevesebb bizalmat szavaznék, ő a progresszív rockon és dzsesszen keresztül jutott el aktuális megszállottsága house-áig. 1991-ben még alkalmi munkák kötötték össze őket, majd (Michel gyűjteményéből) egy Salamon-szigetbéli dal new age-változatában teljes mellszélességben megjelent előttük a négykezes küldetés. Megismétlem: 1991. Nagyjából tizenöt évvel jártunk azután, hogy a nem túl távoli Németországban a Dissidenten komputerizált etnozenét adott elő, Peter Gabriel és Paul Simon úttörőjeként, bár ez csak érintőlegesen tartozik ide. Mindazonáltal ha a Deep Forest valóban rendelkezik az alapvető világzenei tájékozottsággal, akkor nagyon rossz lehet neki. Mert időnként csak-csak derengeni kezd, hogy a produkciójából kifelejtődött az eredetiség, az pedig, hogy az utánlövés mekkorát durran a piacon, az mégsem tétel.

Tételezzük fel, a francia Deep Forestet alkotó Michel Sanchez és Eric Mouquet rendelkezik az alapvető világzenei tájékozottsággal. Michelről legalábbis az olvasható, hogy konzervatóriumi tanulmányai során jelentékeny népzenei gyűjteményre tett szert, még ha utóbb a dzsessznél, klasszikus zenénél ragadt is. Ericnek valamicskével kevesebb bizalmat szavaznék, ő a progresszív rockon és dzsesszen keresztül jutott el aktuális megszállottsága house-áig. 1991-ben még alkalmi munkák kötötték össze őket, majd (Michel gyűjteményéből) egy Salamon-szigetbéli dal new age-változatában teljes mellszélességben megjelent előttük a négykezes küldetés. Megismétlem: 1991. Nagyjából tizenöt évvel jártunk azután, hogy a nem túl távoli Németországban a Dissidenten komputerizált etnozenét adott elő, Peter Gabriel és Paul Simon úttörőjeként, bár ez csak érintőlegesen tartozik ide. Mindazonáltal ha a Deep Forest valóban rendelkezik az alapvető világzenei tájékozottsággal, akkor nagyon rossz lehet neki. Mert időnként csak-csak derengeni kezd, hogy a produkciójából kifelejtődött az eredetiség, az pedig, hogy az utánlövés mekkorát durran a piacon, az mégsem tétel.

Íródjék a Deep Forest mentségére: elég´ siralmas időket élünk. Bármily ártatlanul bontakozott ki a world music mozgalom, mára kőkeményen kommercializálódott. Nincs olyan (multinacionális kiadóhoz tartozó) afrikai sztár, aki fennakadna a fehér hallójáratokon: él tompulva, nyers puhulva - a hagyomány és a korszerűség egymás nyakába borult, már ahogy eufemizálni szokás. Jellemző: a Deep Forest által is nagyra tartott Youssou N´ Dour, miközben a Sonynál afropopularizálódik, a német független Networknél őrzi az autentikust. Csak hát az a helyzet, hogy míg Baaba Maal, Mory Kante, Salif Keita, Oumou Sangaré s a többi így is zseniális, addig a Deep Forest mindössze azokkal a jegyekkel rendelkezik, amelyekkel Grammy nyerhető: a problémamentes hullámlovasság szórakoztató szakosztályába való.

Az első album Dél-Afrikából, a második Kelet-Európából szippantotta ki a fő fogást; ráharapott Ausztrália, Japán és az USA, még David Byrne és Peter Gabriel is elérzékenyült. Ilyenkor következik a világ körüli turné, tiszta sor. Tizenkét tagú nemzetközi társulattal, hadd szóljon.

A Deep Forest lemezeit én nem nagyon, csak átlagosan rossznak tartom, súlytalan és érdektelen dolgok, de bumm. Nekem, ha szabad így mondani, inkább etikai természetű aggályaim vannak ezzel a muzsikával, erre pakoltak rá a Körcsarnokban egy kamionnyival. Hiába jött össze szépen Mexikóból, Kubából, Bulgáriából, Szenegálból, innen-onnan a társulat, szemernyivel sem vált élőbbé, hitelesebbé az előadás. A tovább erősített szintetizátorfrontot körbevették ütősökkel, bőgőssel, vokalistákkal: kész. Jól ütöttek, szépen énekeltek természetesen, de a Deep Forest global technója van olyan erőszakos, hogy ne engedjen oldani a szellemtelenségén. Ha sikerült volna megszabadulni Micheltől és Erictől, egészen vállalható lett volna a csapat.

Így azonban ez a zene, ez a koncert a lényeget pusztította ki a folkzenéből: a tisztaságát, a nemességét, a természetességét, a szépségét. Aztán adott neki dizsit, technót, dzsesszrockot és reflektorokat, ne szomorkodjék szegény.

Telt ház volt a Körcsarnokban, feneketlen siker. A végére Sebestyén Márta is előkerült, special guest. "Még soha nem volt ekkora zenekarom" - örvendezett, s ez végül is tény. Amúgy pedig, én azt hiszem, ő is pontosan tudja, hogy.

Marton László Távolodó

Körcsarnok, november 29.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.