Nekrológ

„Nem örök e világ”

Marianne Faithfull (1946–2025)

Zene

Közhelyes, de legalább pontos volt annak a rádiós műsorvezetőnek a meglátása, aki azzal fogadott az énekesnőre emlékező beszélgetésen, hogy inkább az a meglepetés, hogy hetvennyolc évesen hunyt el, mintsem sokkal korábban.

Marianne Faithfull mindent megtett annak érdekében, hogy ne érje meg a 70-es éveket, nemhogy a saját hetvenes éveit. „Vadlovak sem tudtak elrángatni” – mondta állítólag, amikor 1969-ben, a kábítószer okozta kómából magához tért, s ez a sor lett az 1971-es Rolling Stones-album, a Sticky Fingers egyik leghíresebb dalának, a Wild Horsesnak a refrénje. Ugyanennek az albumnak a másik oldalán ott egy másik szerzemény, a Sister Morphine, amelyet Mick Jagger és Keith Richards már vele közösen írt. „Gyerünk már, Morfium nővér, jobb, ha megveted az ágyam, / Mert tudod, s én is tudom, hogy reggelre halott leszek.” Marianne Faithfull nem a levegőbe beszélt: túlélte a gyermekkori tbc-t, majd a felnőttkori heroinfüggőséget, az anorexiát, az évtizedekig tartó masszív dohányzással előidézett tüdőtágulatot, a mellrákot, a csonttörést, a hepatitis C-t, a három vetélését, a Covid okozta tüdőgyulladást vagy éppen a londoni Soho utcáin hajléktalanként töltött két évet.

Marianne Evelyn Gabriel Faithfull egy angol katonatiszt-kém és egy Budapesten született osztrák-magyar bárónő-balerina gyermekeként London előkelő művésznegyedében, Hampsteadben született a második világháború befejezését követő év legvégén. Szülei korai válása után nehéz körülmények között nőtt fel. Írhatnám azt is, hogy méltatlan körülmények között, hiszen Leopold von Sacher-Masoch osztrák nemesember, nem mellesleg író és újságíró leányunokája bár római katolikus leányiskolába járt, általában csak mások jóindulatának – ösztöndíjnak – köszönhette a bentlakásos heteket, s a kelleténél jóval többször betegeskedett. Tizennyolc éves sem volt, amikor John Dunbar, a brit ellenkultúra tagjaival szoros kapcsolatot ápoló galériatulajdonossal bulizott egy Rolling Stones-koncerten, ahol a Stones akkori menedzsere, Andrew Loog Oldham egyből felfedezte. „Egy angyal, hatalmas dudákkal” – nyilatkozta egyszer róla, s ebből azért sejthető, hogy bár 1965-ben két debütalbummal (a Marianne Faithfull és a Come My Way) is elindította a pályán, nem kimondottan a forradalmár énekesnőt látta meg benne. A két albumon 14-14 dal kapott helyet, köztük az As Tears Go By, amelyet Jagger, Richards és Oldham írt. Igen bájos, hogy már tizennyolc évesen búcsúzásról szóló, melankolikus popot énekelt, de ez a két és fél perces „barokk popdal” beindította a karrierjét. (Faithfull az As Tears Go By-t igazán hitelesen fél évszázaddal később, a Negative Capability című utolsó előtti albumára énekelte fel.)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.