Zene

lemez - DUFF MCKAGAN'S LOADED: SICK

A Loadedot a legtöbben nyilván csak azért tartják számon, mert ez az eredeti Guns N' Roses (és persze a Velvet Revolver) basszerosának "új" zenekara. Duff még 99-ben maga köré gyűjtött egy olyan csapatot, amit már lehet szupergruppnak nevezni, de azért valójában senki nem esik hasra a névsortól (Black Flag-, Plexi- és The Reverend Horton Heat-tagok voltak az eredeti kísérők), szólógitárra cserélte korábbi hangszerét, beállt a mikrofon mögé, kiadott pár lemezt - de 2002 óta most hallat először újra a Loadedról. Új lemeze, a Sick olyan, mintha körzővel és vonalzóval rakták volna össze: minden benne van, ami egy hard rock lemez sikeréhez kellhet - maximum a lélek nincs.
  • Kovács Bálint
  • 2009. április 30.

esemény - Nyitott udvar - közösségi bolhapiac

Miután a bukaresti Bulandra színház 2004 márciusában Budapesten vendégszerepelt a Ványa bácsival, turnéjuk következő, távoli állomására csak a darabot vitték tovább, az egyik mellékszereplőt, a kanárit nem. A madarat budapesti tolmácsuknak ajándékozták, aki most kirakta egy asztalra egy ferencvárosi bérház udvarának közepén, így aztán mindenki láthatta az éveit szemlátomást derűsen pörgető jószág lakhelyének kalitkáján a Bulandra feliratot.
  • - kyt -
  • 2009. április 30.

könyv - EMELT SZINTÛ ÉRETTSÉGI 2009 - KIDOLGOZOTT SZÓBELI TÉTELEK

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium tavaly novemberben hozta nyilvánosságra magyar nyelv és irodalomból, illetve történelemből az emelt szintű vizsga szóbeli tételeit. A Corvina egy-egy kötettel nyújt segítséget a diákoknak (és feltehetően a tanároknak), bennük a tételek kidolgozása, "célratörő szöveges értelmezése" s az értelmezés vázlatos összefoglalása.
  • d. magyari
  • 2009. április 30.

film - ISTEN HOZOTT AZ ISTEN HÁTA MÖGÖTT

Bergues kétségtelenül Franciaország legeslegészakibb pontja, híres látványossága a harangtorony, az UNESCO a világörökség részének is nyilvánította, de Dany Boon rendező-színész mégis úgy érezte, hogy honfitársai (továbbá a külföldiek és sokan mások) nem értékelik kellőképpen szülővárosát. Csupa ostobaságot gondolnak az "északiakról": hogy isznak, mint a kefekötő, megalapozatlan előítéleteiket álságos megbocsátó grimasszal is súlyosbítják - ilyeneket.
  • Bánky Bea
  • 2009. április 30.

lemez - FINAL SONG #01

Feltették már maguknak azt az elsőre morbidnak tűnő kérdést, mit is szeretnének hallani halálos ágyukon, s hogy mi szóljon majd a búcsúztató alatt. Nos, a Get Physical kiadó pont ezzel fordult neves elektronikus zenekészítőkhöz, dj-khez - s csodák csodája, jó néhányan válaszoltak is, sőt ahhoz is hozzájárultak, hogy utolsó kívánságaikat csokorba gyűjtve kiadják.
  • - minek -
  • 2009. április 30.

dvd - HÄNDEL SEMELE

című operája a thébai királylányról szól, aki beleszeret Jupiterbe, elhagyja érte a vőlegényét, de nem elégszik meg a főisten ágyasának szerepkörével, halhatatlan akar lenni. Addig követeli, hogy szeretője jelenjen meg előtte isteni mivoltában, míg teljesül a kívánsága, viszont abban a pillanatban porrá hullik.
  • - káté -
  • 2009. április 30.

Lemez - Tizenkettő egy tucat - Depeche Mode: Sounds Of The Universe

Vajon mit csinál egy zenekar, amely minden mérvadó vélemény szerint jó két évtizede volt alkotói ereje teljében? Jelen esetben ez hülye kérdés: előre eladott telt házak mellett koncertezik, és megcsinálja a tizenkettedik albumát - szokás szerint abban a reményben, hogy az eleve (meglehet oktalanul) mindenevőnek feltételezett elfogult rajongókon kívül másoknak is tetszeni fog.
  • - minek -
  • 2009. április 30.

Film - Megrontás - Stephen Daldry: A felolvasó

Az eredetileg jogász, bíró író (Bernhard Schlink) többet adott el 1995-ben megjelent regényéből (Der Vorleser), mint Elvis a Love Me Tenderből. S nem tudom, hogy a király hol tananyag, de A felolvasó (magyarul előbb a Helikon, idén az Ulpius-ház adta ki) Németország sok tartományában a tanterv része; a neten is találni iskolai projektleírásokat, hogy hogyan lehet feldolgozni a tanórákon. S ha ez nem lenne elég, a kritikusok egy része is hozsannázva fogadta, bár itt már közel sem ennyire egynemű a kép, kapott is rendesen, például Angliában 2002-ben volt egy nagy vita a Times Literary Supplement hasábjain, hogy ti. relativizálja a bűnösséget, holokausztáldozatok nem szerepelnek benne, a tettesekkel szemben akar szimpátiát kelteni, kultúrpornográfia és holokauszt-giccs. Mindazonáltal 39 nyelvre lefordították, s hazáján kívül is olyan konzumcsodákat művelt, mint a York Times bestsellerlistájának meghágása egymillió fölötti eladott példányszámmal.
  • - turcsányi -
  • 2009. április 30.

Film - A fedő nevei - Tony Gilroy: Kettős játék

Annyi drogbáró, terroristavezér és diktátorocska után Hollywood végre pihenhet; megvan az új, tartósnak ígérkező ellenségkép: késsel-villával eszik, öltönye van és vállalatbirodalma, országokat tesz zsebre, keresztnevükön szólítja a bankautomatákat, és saját csapattal indul az olimpián. Aki úgy összeüt egy ilyen corporate thrillert, hogy senki sem röhögi el magát rajta, azé a műfaj kisdoktorija, ám aki tudja ezt frakkban, fordítva is, elegántosan elviccelve a dolgot, az az igazi spíler. Tony Gilroynak mindkét fokozat összejött: -köves-
  • - köves -
  • 2009. április 30.

DVD - Anyám coolja - Clark Gregg: Fulladás

Nevem Victor, nagy bennem a lőinger - anonim szexfüggők öngyógyító kezelésén ülünk -, szervusz Victor, bátor vagy, Victor! A terápia hopmestere, a legnagyobb dugózúzó a lassan nyolcvan felé bandukoló Joel Grey, aki bár a Kabaré konferansziéja (1972) óta csekély maradandót alkotott, inkább a "bokréta a filmek kalapján" szerepkörben tündökölt, vagyis mindig roppant sikkes volt felléptetni őt, most is sokatmondóan hozza a sztenderdjeit: néz és vigyorog. S ha ehhez még hozzávesszük, hogy filmünk a Harcosok klubja irodalmi alapanyagát szerző Chuck Palahniuk művének adaptációja, hát ideje lassan ablakot nyitnunk, mert vágni lehet a kúlszagot. Mellesleg a könyv magyarul is megjelent, 2007-ben a Cartaphilus Kiadónál, Varró Attila fordításában, Cigányút címen (úgy tűnik, ez nem annyira tetszett a dvd forgalmazójának; olvastam is egy helyen Fulladás vs. Cigányút tárgyú felszólalást - a lényeg, hogy ne legyen semmi kőbe vésve). És mondok még valamit, Anjelica Huston dzsal kiskamasz fiacskájával egy - feltehetően lopott - iskolabuszon valahol Amerikában (nem, majd kölcsönözték; anyám, add el a házat: már a felénél olyan sok!).
  • - ts -
  • 2009. április 30.

Színház - Az alternatív díva - Parti Nagy Lajos: A hét asszonya

Normális esetben nem színikritika tárgya a színész sorsa - az meg még kevésbé, hogy vajon kinek a kezében van, mármint ez a bizonyos sors, a színészé. Releváns kérdés egy nem kritikában, hogy van-e "osztott felelősség", mint egy koccanásnál: fölmerül-e egy személytelen szakma, a színház felelőssége is.
  • Csáki Judit
  • 2009. április 30.

Kiállítás - A részeg sün és társai - Kovách Gergő: Tereh

Az egyik legrégebbi, kortárs képzőművészettel foglalkozó műtárgypiaci szereplő, a Dovin Galéria az előző évek tematikus kiállítássorozatát folytatva a 2008/2009-es évadban fiatal magyar szobrászok egyéni kiállításait mutatja be a nem különösebben felrázó Társunk az alak címmel. A meghökkentő és fanyar humorú munkáiról ismert Kovách Gergő - aki az ezredforduló óta tartozik a galéria "kötelékébe", és ily módon már ötödik egyéni tárlatánál tart - most bemutatott tíz munkája kiválóan példázza a műkereskedelmi elvárások és az önkifejezés közötti feszültségeket, illetve azt, hogy ezen belül milyen egyéni stratégiákat alkalmazhat egy kortárs művész. Dékei Kriszta

film - A provence-i fűszeres

Már a címben Provence-szal kampányolni fél ház. Ehhez jön még a fűszeresben rejlő kisvárosi jovialitás, és a hátsó sorok is kezdenek megtelni.
  • - köves -
  • 2009. április 23.

koncert - GRANDMASTER FLASH

a hetvenes évek elején elindította a hiphopot a vinil húzogatásával, összeállt pár mc-vel, legyártott velük x albumot, és ez épp elég volt ahhoz, hogy megérdemelje a "nagymester" titulust. Majd abbahagyta a zenélést, és most, húsz év után visszatért közénk, felvett egy középszerűnek sem nevezhető albumot Snooppal, Busta Rhymesszal, KRS-One-nal és hozzájuk hasonlóan jól csengő nevű poprepperekkel, majd elindult turnézni, hiszen a lemezeladásból annyira sok pénz úgysem fog befolyni.
  • - tardos -
  • 2009. április 23.