Lemez - Tizenkettő egy tucat - Depeche Mode: Sounds Of The Universe

  • - minek -
  • 2009. április 30.

Zene

Vajon mit csinál egy zenekar, amely minden mérvadó vélemény szerint jó két évtizede volt alkotói ereje teljében? Jelen esetben ez hülye kérdés: előre eladott telt házak mellett koncertezik, és megcsinálja a tizenkettedik albumát - szokás szerint abban a reményben, hogy az eleve (meglehet oktalanul) mindenevőnek feltételezett elfogult rajongókon kívül másoknak is tetszeni fog.

Vajon mit csinál egy zenekar, amely minden mérvadó vélemény szerint jó két évtizede volt alkotói ereje teljében? Jelen esetben ez hülye kérdés: előre eladott telt házak mellett koncertezik, és megcsinálja a tizenkettedik albumát - szokás szerint abban a reményben, hogy az eleve (meglehet oktalanul) mindenevőnek feltételezett elfogult rajongókon kívül másoknak is tetszeni fog.

Ezt az ő esetükben kissé nehezíti, hogy nem kis mértékben megosztó jellegű formációról van szó: mérhetetlenül sokan utálják, mondhatni zsigerből a DM-korpusz egészét vagy hangsúlyos részeit, esetleg egy-két slágeren kívül (Policy Of Truth, Personal Jesus) szinte mindent. Megint mások szerint már rég abba kellett volna hagyniuk az egészet, vagy csak működtetni a jól futó rockcirkuszt, s hagyni a fenébe az egyre nyögvenyelősebb lemezkészítést. Ezek persze csupán rosszindulatúnak tűnő, de többnyire naiv felvetések, afféle wishful thinking - jelen esetben a karaván maximális sebességgel halad, a mindenkori ugatás intenzitásától függetlenül. A DM poptörténeti jelentőségéről is nehéz értelmes vitát folytatni - például a recenzens erős szkepszisét is képes alkalmanként felülírni, amikor látja, milyen sokan hisznek ebben, többek között olyan zenekészítők is, akiket egészen más irányokba vezetett a DM által kikövezett ösvény.

Annyi bizonyos, hogy a Sounds Of The Universe legfeljebb a szokásos egy (aktuális albumnyi) egységgel járul majd hozzá a Depeche Mode-legenda továbbépüléséhez: a szkeptikusokat nem győzi meg, de a rajongóknak bőven elég lesz, s meglepő módon az "elfogulatlan", "laikus" befogadók is találnak rajta szórakoztató epizódokat - még ha nem is túl sokat. Az új album voltaképpen zavarbaejtően sokféle hatást ötvöz - igaz, egyik sem olyan markáns, hogy magában lenyűgözne, s hiányoznak az erős pillanatok, a magukkal ragadó slágerek is. Ezzel szemben kapunk egy alapos zenés képeskönyvet a zenekar közeli és távoli múltjából, és még némi bizonyítékot arra, hogy M. Gore többségi zeneszerző még füllel követi a modern (na jó, legfeljebb pár éves) hangzásokat (kis részét beépíti, a zömét figyelmen kívül hagyja, no de mindegy). Dave Gahan vokalista a szokásos, érett formáját hozza - három számot ráadásul ő szerzett, nem is oly rosszakat (a Hole To Feed vagy a Miles Away/The Truth Is például a lemez erősebb részei közé tartoznak), ami nem jelenti azt, hogy a legcsekélyebb mértékben meggyőzné azokat, akik szerint DG affektáltan nyávog, a szövegei pedig többnyire narcisztikus ömlengések. Martin Gore immár megszokott alapossággal vegyíti a rockos, gitározós hangulatokat és az ez alkalommal szándékoltan kicsit retrósabbra vett (analóg szintihangokban bővelkedő) elektronikus tónust - egyik hatáselem se túl markáns, s valljuk be, nem is túl izgalmas. Néha azért egészen kellemes reminiszcenciák szűrődnek be az áldott emlékű nyolcvanas évekből, van, amikor jólesik hallani némi laza gitározást a háttérben, s előfordulhat, nem túl gyakran, hogy magukkal ragadnak a hideg, technoid ritmusok. Vagy mégsem - de kérjük, akkor se magukban keressék a hibát!

Mute/EMI, 2009

Figyelmébe ajánljuk

„Rá­adásul gonosz hőseinek drukkol”

A több mint kétezer strófás Nibelung-ének a középkori német irodalom talán legjelentősebb műve. Hogyan lehet ma aktuális egy 800 éves irodalmi mű? Miért volt szükség egy új magyar változatra? Erről beszélgettünk Márton László író-műfordítóval öt évvel ezelőtt. Idézzük fel a cikket!

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”