Lemez

Huhog, mint egy pornósztár

Ono, Gordon, Moore: YOKOKIMTHURSTON

  • - szszcs -
  • 2012. november 5.

Zene

Az idén 79 éves Yoko Ono zenei karrierjének megítélése nagyjából a fülbántó hangon sipákoló tehetségtelen banya, ill. a huszadik század első felének kortárs zenei törekvéseit popzenei kontextusba helyező pionír szélsőségei között hullámzik. Klasszikus lemezein találhatunk törékeny szépségű, melankolikus popcsodákat, a kortárs német kísérleti rockzenét idéző szerzeményeket, posztpunkot/újhullámot megelőlegező slágereket, valamint a tűrőképesség határait feszegető avantgárd kompozíciókat egyaránt. A 70-es évek vége óta az "ének mint hangszer" koncepcióval sokkoló sztárénekesnők több generációja (Ari Uptól Björkön át a CocoRosie-ig) köszönhet sokat a művésznőnek, néhány éve pedig mintha elindult volna egy kisebbfajta Ono-reneszánsz is: a 2007-es, menő fiatalokat felvonultató remixalbum után az énekesnő is új nagylemezzel tért vissza, ráadásul ismét Plastic Ono Band néven.


Idén pedig közös albumot jelentetett meg Kim Gordonnal és Thurston Moore-ral, akik pont abból a belterjes New York-i experimentális zenei közegből nőtték ki magukat popsztárrá, amely részint Onónak köszönhetően lett egyáltalán az, ami. A lemez ennek megfelelően nem valami művészi újjászületés, hanem inkább egy 78-as Lower East Side-i kiállításmegnyitót idéz. Kim és Thurston közreműködése jobbára csak a minimalista hangszobrászatra, a disszonáns, improvizatív, néha a repetitív psy-folk vagy a torzított gitárgerjesztés felé kilengő háttérzajra korlátozódik, Ono viszont imponáló energiával mutat be mindent az ötletszerű dudorászástól a zaklatott énekbeszéden át az ő jellegzetes, mekegésszerű, hisztérikus vibratójáig. De igazán akkor kerül a helyére minden, amikor ez a nagymamakorú asszony tüzes pornószínésznőket megszégyenítő módon huhog és kapkod levegőért hosszú perceken keresztül; az olyan zavarba ejtő, ellentmondásos és lebilincselő, amilyen tényleg csak Yoko Ono tud lenni.

Chimera, 2012


Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.