Jó ebédhez konyharádió

  • - zsip -
  • 2012. november 5.

Zene

Az interneten fogható Rigó Rádiót a konyhából működtetik kiötlői. Szórakoztató, igényes cigányzenét adnak, időnként élőben, a rádió hallgatósága több mint 9 ezer ember.

Spagettifőzés közben is lehet rádióműsort csinálni. Mert ha a stúdió a konyhában van, elkerülhetetlen, hogy a kívánságműsor egybeessen a vacsorakészítéssel. Józsefváros mélyén, a Mátyás téren ez megy mindennap: a Rigó Rádió immár egy éve adja adását Zsiga Ottó lakásából. „Egy őszi délután jutott eszembe a konyhaasztalnál, mi lenne, ha mi is rádióznánk. A cigányok is feketék, mint a rigó, meg aztán Horváth Pista nótájára is utalunk a nevünkkel” – emlékezett a narancs.hu-nak a kezdetek kezdetére a vendéglátó zenéléssel foglalkozó Ottó. Nulla rádiós tapasztalattal vágott bele. Megkérte az informatikában mindent tudó öccsét, Zsiga Tamást, nézzen utána a dolgoknak. Sikerült egy ingyenes rádióadást adó szoftvert letölteni, beszereztek egy térmikrofont, csináltak egy weboldalt meg egy Facebook-profilt, október 19-én indult az adás. Mindent a rokonság, barátok hoztak össze, még a szignált is, a stúdióhasználattal együtt. A Facebook-oldal egy hét alatt 500 ismerőst vonzott, néhány hét alatt elérték az ötezres limitet. Új oldalt nyitottak, most már a Rigó Kettő Rádió is „fogható” a Facebookon, ahová 1700 további rajongó csatlakozott, a weboldalt több mint kilencezren kedvelik. Az élő műsorba skype-on lehet bekapcsolódni, a mobilhívás túl drága lenne a hallgatóknak.

 


Fotó: Sió

„Szeretek az emberekkel foglalkozni, megtudni, mi van velük, tudni az életükről” – sorolja Ottó a rádióalapítási szándékot. A másik motiváció a színvonalas cigány szórakoztató zenék előadása volt. Az induláskor a mindennap este nyolctól éjfélig tartó kívánságműsor élőben ment. Megtörtént, hogy 15-20 ember összejött adásban a lakásban, de egyébként hárman zenéltek, mindhárman családtagok. A szomszédok egy-két hónapig bírták a nappaliból adott kívánságkoncerteket, aztán Zsigáéknak be kellett látniuk, hogy konzerv zenékkel kell operálniuk. Abból sincs kevés, másfél terabájt. Lehet kérni a weboldalon vagy a közösségi oldalon, teljesítik. Már ha belefér az időbe, előfordult, hogy egy este tízkor befutott kérést csak éjfél után tudtak teljesíteni.

 

 


Fotó: Sióréti Gá


A Rigó Rádiónak a második arculati dala is megszületett, amit a Rigó Rádió Zenekar ad elő, x-faktoros, megasztáros vokalista lányokkal. A dalban van egy rapbetét, amire Ottó különösen büszke. A rappelő kamaszfiú (Lázók Roland Luigi) Ottó szerint igazi tehetség, szeretné, ha nem kallódna el. „Sok hasonló adottságú srác van a környéken, akiknek van érzékük a zenéhez. Jó volna őket foglalkoztatni, de jelenleg nincs hol. Ha lenne egy stúdió, próbahelyiség, biztos, hogy mindennap lejönnének” – avat az álmaiba Ottó, de egyelőre remény sincs arra, hogy igazi stúdióból adjanak. Annak is örülnek, hogy nemrégiben megindították az élő műsor tévés közvetítését – továbbra is konyhából.

Ahová érdekes receptek is befutnak az élettörténetek mellett, legutóbb Szlovákiából egy hallgató a lecsós sztrapacska titkát mondta el adásban.
Tervek azonban vannak, még ha pénz nincs is, mert anyagi támogatást sehonnan sem kapnak. De egymásra számíthatnak. Halottak napján ismét élő kívánságműsor ment. Jóval csendesebben, mint egy éve, billentyűs, gitáros nélkül. Egy hegedűs, egy brácsás, egy énekes adott elő – olyan nótákat, amik az elhunytakra emlékeztették a Rigó Rádió hallgatóit.

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.