Lemez

Perényi Miklós

  • - csont -
  • 2012. november 4.

Zene

új lemezének remek ötlete, hogy két 20. századi darab közé (Britten: Harmadik szvit szólócsellóra; Ligeti György: Szonáta szólógordonkára) Bach felülmúlhatatlan VI. (D-dúr) csellószvitjét teszi.

Perényi egyébként sem volt soha hajlamos a romantikus elborongásokra, melyre hangszere mély tónusa egyébként mintegy predesztinálja a játékost. De a két modern mű közegében Bach remeke még objektívabban, még kimértebben, még hidegebben szól, bár ez a hűvösség inkább opálosan derengő, föld alatti holdfény. Perényi csellója egy egész zenekart képes imitálni, máskor meg intimitásával varázsol el. Egymás után perdülnek elő a táncok: az Allemande ábrándos magánbeszéd, a Courante feszes peckeskedés, a záró Gigue a hatalmas lendület diadala.

Benjamin Britten nem igazán népszerű nálunk, holott megérdemelné. E darabját hallva sem mondhatunk mást; játékosság, táncosság (Bach-pastiche) keveredik az oroszoknak (a darab dedikációja Rosztropovicsnak szól) címzett hódolattal néhány népdalfeldolgozás közbeiktatása révén. És valami csöndes szomorúság, panaszos magány.

Ligeti korai (1948/53) darabját természetesen anyanyelvi evidenciával játssza, az első tétel megszűrt népdalos hangja már a kései Ligeti kissé hazavágyódó nosztalgiáját előlegezi, a második tétel sátáni nehézségeit az előadó szinte kirázza a kisujjából.

Perényi Miklósnál minden hangnak komoly jelentősége van, e pillanatban nem ismerek nála elhivatottabb zenészt. A magányos beszéd moráljának legékesebb szószólója a tömeges zörejekkel telt művészeti világban.

ECM, 2012


Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”