Lemez

Perényi Miklós

  • - csont -
  • 2012. november 4.

Zene

új lemezének remek ötlete, hogy két 20. századi darab közé (Britten: Harmadik szvit szólócsellóra; Ligeti György: Szonáta szólógordonkára) Bach felülmúlhatatlan VI. (D-dúr) csellószvitjét teszi.

Perényi egyébként sem volt soha hajlamos a romantikus elborongásokra, melyre hangszere mély tónusa egyébként mintegy predesztinálja a játékost. De a két modern mű közegében Bach remeke még objektívabban, még kimértebben, még hidegebben szól, bár ez a hűvösség inkább opálosan derengő, föld alatti holdfény. Perényi csellója egy egész zenekart képes imitálni, máskor meg intimitásával varázsol el. Egymás után perdülnek elő a táncok: az Allemande ábrándos magánbeszéd, a Courante feszes peckeskedés, a záró Gigue a hatalmas lendület diadala.

Benjamin Britten nem igazán népszerű nálunk, holott megérdemelné. E darabját hallva sem mondhatunk mást; játékosság, táncosság (Bach-pastiche) keveredik az oroszoknak (a darab dedikációja Rosztropovicsnak szól) címzett hódolattal néhány népdalfeldolgozás közbeiktatása révén. És valami csöndes szomorúság, panaszos magány.

Ligeti korai (1948/53) darabját természetesen anyanyelvi evidenciával játssza, az első tétel megszűrt népdalos hangja már a kései Ligeti kissé hazavágyódó nosztalgiáját előlegezi, a második tétel sátáni nehézségeit az előadó szinte kirázza a kisujjából.

Perényi Miklósnál minden hangnak komoly jelentősége van, e pillanatban nem ismerek nála elhivatottabb zenészt. A magányos beszéd moráljának legékesebb szószólója a tömeges zörejekkel telt művészeti világban.

ECM, 2012


Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."