Lemez

Padlógáz

Mozart: Don Giovanni

  • - kling -
  • 2017. november 19.

Zene

A legtöbb karmester el van ájulva Mozart zsenialitásától, és a tekintélytisztelet mozgatja a pálcáját. Teodor Currentzis, a permi opera zeneigazgatója, a legújabb, ünnepelt karmester-fenegyerek nem tiszteli Mozartot. Ő szereti. Azonosul vele. Hagyja magát megihletődni a zenéjétől.

Ez érződött már a Così fan tutte és a Le nozze di Figaro korongjain is. A Don Giovanniban azonban olyan merészen improvizál, mintha Mozart egyenesen felszólította volna, írja újra a művet. Majd’ minden ütemre jut minimum két olyan hang, amit még soha nem hallottunk. Az improvizáció motorja a fortepiano. Belepofázik mindenbe, kritizál, inspirál, kommentál, kísér, provokál, előjátssza, majd lezárja a soron következő áriát.

Currentzis tempóit már nem lehetne tovább fokozni. De pont ezzel teszi jelen idejűvé, kortárssá Mozart zenéjét, mert ez a mi tempónk. Ezt nem a partitúra, hanem mi diktáljuk. Együttese, a MusicAeterna historikus hangszereken játszik, de csak azért, mert ez a hangzás már természetesebb a fülünknek. Könnyed, áttetsző, hajlékony, tele van a rock elektromos energiáival, hasít, mint egy Stihl fűrész, és nyomában ránk dőlnek a fák.

Pedig nincsenek az előadásban eget rengetően híres énekesek. A szélesebb közönség jó, ha két nevet ismer az egyébként hangfenomén csapatból: Vito Leporello Priantét és Kenneth Don Ottavio Tarvert. Tarver végre átélhető és szerethető figurát farag ebből a pipogya kispolgárból.

Ami közös Dimitris Tiliakos érzékien zseniális Don Giovannijában, Myrtò Papatanasiu megerőszakolt Donna Annájában és Karina Gauvin szerelemfüggő Elvirájában, az a figura hangi kidolgozásának már-már valószínűtlen plaszticitása. Currentzis lebontja a hallgató és előadó közötti láthatatlan falat, kirángat bennünket a süppedős fülesfotelből. Nem arra szólít fel, hogy közös erővel állítsuk helyre az erotomán macsó által megingatott társadalmi rendet. Azt akarja, hogy legyünk anarchisták.

Sony Classical, 3 CD, 2016

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.