Lemez

Padlógáz

Mozart: Don Giovanni

  • - kling -
  • 2017. november 19.

Zene

A legtöbb karmester el van ájulva Mozart zsenialitásától, és a tekintélytisztelet mozgatja a pálcáját. Teodor Currentzis, a permi opera zeneigazgatója, a legújabb, ünnepelt karmester-fenegyerek nem tiszteli Mozartot. Ő szereti. Azonosul vele. Hagyja magát megihletődni a zenéjétől.

Ez érződött már a Così fan tutte és a Le nozze di Figaro korongjain is. A Don Giovanniban azonban olyan merészen improvizál, mintha Mozart egyenesen felszólította volna, írja újra a művet. Majd’ minden ütemre jut minimum két olyan hang, amit még soha nem hallottunk. Az improvizáció motorja a fortepiano. Belepofázik mindenbe, kritizál, inspirál, kommentál, kísér, provokál, előjátssza, majd lezárja a soron következő áriát.

Currentzis tempóit már nem lehetne tovább fokozni. De pont ezzel teszi jelen idejűvé, kortárssá Mozart zenéjét, mert ez a mi tempónk. Ezt nem a partitúra, hanem mi diktáljuk. Együttese, a MusicAeterna historikus hangszereken játszik, de csak azért, mert ez a hangzás már természetesebb a fülünknek. Könnyed, áttetsző, hajlékony, tele van a rock elektromos energiáival, hasít, mint egy Stihl fűrész, és nyomában ránk dőlnek a fák.

Pedig nincsenek az előadásban eget rengetően híres énekesek. A szélesebb közönség jó, ha két nevet ismer az egyébként hangfenomén csapatból: Vito Leporello Priantét és Kenneth Don Ottavio Tarvert. Tarver végre átélhető és szerethető figurát farag ebből a pipogya kispolgárból.

Ami közös Dimitris Tiliakos érzékien zseniális Don Giovannijában, Myrtò Papatanasiu megerőszakolt Donna Annájában és Karina Gauvin szerelemfüggő Elvirájában, az a figura hangi kidolgozásának már-már valószínűtlen plaszticitása. Currentzis lebontja a hallgató és előadó közötti láthatatlan falat, kirángat bennünket a süppedős fülesfotelből. Nem arra szólít fel, hogy közös erővel állítsuk helyre az erotomán macsó által megingatott társadalmi rendet. Azt akarja, hogy legyünk anarchisták.

Sony Classical, 3 CD, 2016

Neked ajánljuk