Pénteken Galaxisok-lemezpremier a Magyar Narancs Online-on!

Zene

Minket ne szeress! Először az életben.

Szabó Benedek zenekara Minket ne szeress! címmel készítette el új albumát, amelynek premierjére pénteken reggel kerül sor honlapunkon, és amit mindenkinek csak ajánlani tudunk. Annak ellenére, hogy még csak február elején járunk, valami azt súgja, hogy Galaxisok új lemeze a 2023-as év legeredetibb hazai albuma lesz.

A Minket ne szeress! úgy idézi fel 1980-as éveket, hogy azt egy pillanatra  sem érezzük zuhanásnak. Retrónak, nosztalgiának pedig különösen nem. A Galaxisok ugyanis nem azokat a manírokat és olcsó trükköket vetette be, amelyek oly divatossá teszik manapság a korszakot. Nem idéztetett meg sem a Neoton Família, sem az Európa Kiadó; Szabó Benedekék olyan forrásokból merítettek, amelyek – talán a halványodó emlékek miatt – sokkal frissebbnek és elevenebbnek hatnak, mint az agyonidézett slágerek. Elmondásuk szerint a számokat a spanyol újhullám, a movida madrileña legendái, a Zombies, a Las Chinas vagy az Ataque de Caspa, illetve jugoszláv és magyar kortársaik, például a Cséb80 vagy a Königh és a Ciklámen ihlették. Szerintünk van olyan szám is, amely egyszerre idézi a bajai Fórum együttest és a Stranglerst. A korabeli kalózkazetták emlékét idézi, hogy a Minket ne szeress! nyolc dalát a próbateremben, utólagos javítások és színezgetések nélkül rögzítette a zenekar.

Szabó Benedekkel lapunk 2020 végén készített interjút. A beszélgetés itt olvasható:

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”