„Merek hibázni”

Szabó Benedek énekes, dalszerző

  • Láng Dávid
  • 2020.11.29 13:10

Zene

A Galaxisok ötödik lemeze idén januárban jelent meg, országos turnéját elsöpörte a járvány, de a zenekar nemrég rekordgyorsasággal kiadta hatodik albumát is, a Történetek mások életéből ráadásul dupla lett. Okokról és motivációkról beszélgettünk a frontemberrel.

Magyar Narancs: Nem gyors ez a tempó?

Szabó Benedek: Nekem ez a megfelelő tempó, bár én olyan ember vagyok, aki elég hamar beleun abba, ami készen van. A Galaxisok soha nem tudott belefeledkezni és elmerülni az életmű egyes állomásaiba. Tisztában vagyok vele, hogy sokakat zavar, hogy nem igazán játszunk dalokat az első két lemezről, őket sem tudom megnyugtatni, mert feltehetőleg ez a jövőben is így lesz. Úgy szeretek koncertprogramot összeállítani, hogy mindig a zenekar aktuális állapotát tükrözze. Ebből a szempontból sokkal szimpatikusabb az a fajta angolszász hozzáállás, amit például az Amen Dunes képvisel. Eddig kétszer láttam őket, mindkét alkalommal szinte kizárólag az akkor frissen megjelent albumuk anyagát játszották. A Big Thief pedig a tavalyi Szigeten azt csinálta, hogy bár abban az évben hoztak ki egy nagyon jó lemezt, a koncert felében még annál is újabb dalokat játszottak. Ez is nagyon tetszett, hasonlóképp szeretem felrúgni a szakma íratlan szabályait.

MN: Nem tartasz attól, hogy mivel az ötödik lemez turnéja teljesen elmaradt, az így el fog sikkadni?

SZB: Nem, mivel nekem és a zenekar többi tagjának is az a tervünk, hogy amint újra normálisan lehet koncertezni, az ötödik és a hatodik lemez anyagára épülő programmal lépünk majd fel. Persze ez azzal jár, hogy a korábbi albumok dalai hamarabb kipörögnek, de idővel egyébként is így lett volna. Szemezgetni azért fogunk belőlük is, viszont nagyon szeretném elkerülni, hogy a Galaxisok is olyan zenekarrá váljon – sok példát tudnék mondani erre –, amelyet csak a régi slágerei miatt jön el megnézni a közönsége. Még akkor is feltett szándékom ez, ha alighanem jó pár ember lemorzsolódását fogja okozni.

MN: Hogy lett ilyen gyorsan dupla az album?

SZB: Rengeteg ötletem összegyűlt, a karantén alatt pedig nem­igen tudtunk mással foglalkozni. Másrészt régi vágyam volt, hogy a nagyon beszabályozott és koncepciózus, 10-11 számos lemezek után a Galaxisoknak legyen egy igazán széttartó, sok közreműködős albuma is. Azt terveztem, hogy majd bejárom az országot a laptopommal, és minden ismerősöm így játssza fel a saját szólamát. Végül aztán akkor csináltuk meg, amikor pont nem lehetett sehová menni, és mint kiderült, ez a munka sokkal könnyebb, ha ki sem kell lépned otthonról. Valószínűleg ha a hagyományos módon, élő próbákon kellett volna összeraknunk ezeket a számokat, soha nem születnek meg.

false

 

Fotó: Németh Dániel

MN: Van olyan ötlet, amit kiszórtál, vagy úgy voltál vele, hogy ezúttal hadd menjen minden, ami csak eszedbe jut?

SZB: Ránk amúgy is jellemző, hogy nem igazán vannak B oldalas, kimaradó dalaink: ami megszületik, az szinte kivétel nélkül rákerül a lemezre. Egy-két ötletet leszámítva ezúttal is így volt, egyedül egy punkosabb és egy elektropopos számot hagytunk le végül – az utóbbit kicsit azért is, hogy ha valaha lesz még Galaxisok-album, lehessen rajta valami olyan is, ami még nem volt. Egyébként annak ellenére, hogy 21 szám tényleg rengeteg, a színvonalat meglepően egyenletesnek érzem. De ha valamit szeretek a saját munkásságomban, az pont az, hogy merek hibázni. Vannak olyan szerzők, akik jóval egyenletesebb és stabilabb szintet hoznak, mivel nem adnak ki olyan dalt, ami 50-50 százalék, hogy működni fog-e, vagy sem. Engem ez sosem érdekelt, a Történetek mások életéből a kicsúcsosodása ennek a filozófiának.

MN: Mesélj kicsit a címben megjelenő koncepcióról!

SZB: Az utóbbi években zeneszerzőként és szövegíróként is elkezdtem erősen más irányban alkotni, mint ami az első néhány lemezt jellemezte. Elegem lett abból a nyavalygásból, ami a korai Galaxisok-dalok szinte mindegyikéből sugárzott, és egyébként a magánéletemben sokkal kevésbé jellemző rám. Mindig meggyőződésem volt, hogy egy jó dalszöveg kicsit olyan, mint egy novella, működik prózában is. A karanténidőszak elején ültem a teraszunkon, sütött a nap, és arra gondoltam, hogy itt az idő csinálni egyrészt egy afféle zenei novelláskötetet, másrészt egy szerelmes levelet azokhoz a műfajokhoz, amelyekért rajongok. Akkoriban nagyon sok afrikai zenét, bossanovát, tropicaliát hallgattam, és szerettem volna, ha a zenekar végre ledobja a láncait, amelyek eddig megkötötték zeneileg. Így is lett, az eredmény sokkal kevésbé sötét, zárt és klausztrofób, mint bármi, amit eddig csináltunk. Nagyon furcsa kimondani, de maradéktalanul elégedett vagyok azzal, ahogy megvalósítottuk ezt a tervet.

MN: Mennyire hatott a munkafolyamatra, hogy nem stúdióban vettétek fel a dalokat?

SZB: Nekem sokkal jobb és kényelmesebb így. Mindig azt éreztem, hogy bármilyen szuper is egy stúdió, soha nem tudom olyan jól sem feljátszani, sem fel­énekelni a saját részeimet, mint éjjel kettőkor, otthon, alsónadrágban. Szükségem van arra, hogy nyugi legyen, és ne kelljen ráfeszülni a határidőkre. Eközben persze féltem is, hogyan fog szólni, feltűnik-e majd a hallgatóknak a különbség. Ehhez képest barátoktól már több olyan visszajelzést is kaptam, hogy ez a lemezünk szól a legjobban. Pedig hangmérnök sem volt, én kevertem az egészet. Én egyébként nem gondolom, hogy ez szól a legjobban, de jó érzés ilyen visszajelzéseket olvasni.

MN: A közreműködők között Gryllus Dániel és az öcséd is szerepel. Milyen volt velük dolgozni?

SZB: Csodálatos érzés, hogy vállalták a felkérést. A fő motivációm az volt, hogy minél több olyan ember szerepeljen rajta, akik nagyon fontosak az életemben. Szerencsére ezt is sikerült megvalósítani. Az öcsémmel egyszerre kezdtünk zenélni, tíz évig játszottunk együtt és ismerjük egymás minden rezdülését, mellesleg az egyik legjobb dobosnak tartom, akivel zenélhettem. Gryl­lus Dani gyakorlatilag aláfestette a gyerekkoromat a zenéivel, egészen hihetetlen, hogy most az én egyik dalomban is játszik. Hasonlóan fontos közreműködő például a keresztapám, Nagy Imi, aki annak idején megtanított gitározni, Mészáros Zsolt és Gay Tamás a Fórum zenekarból, és persze a barátnőm, Csordás Zita (a Mayberian Sanskülotts énekese – L. D.) is. Ő producerként is rengeteget segített, nagyon jó füle van, és sosem hallgatja el a véleményét, amitől a végeredmény mindig jobb lesz.

MN: A 21 dal között vannak olyanok, amelyeket biztosan nem játszotok élőben?

SZB: Ezt majd az idő eldönti, de számomra is elég meglepő módon úgy érzem, hogy a legtöbb működhet a színpadon is. Az instrumentális átvezetők nyilván kivételek, ahogy az olyan rövid közjátékok is, mint a Moszkva vagy a Rosszul lett egy úr, bár még ebben sem vagyok teljesen biztos. Az összes többit simán lehet, hogy stabilan műsoron tartjuk majd. A teljes játékidő a 21 szám ellenére is csak 53 perc, tehát ha egy átlagos klubkoncert 80–90 perces hosszát vesszük alapul, bőven beleférhet.

MN: A járvány miatt minden koncertedet lemondtad. Hiányzik a színpad?

SZB: Igen, de vannak dolgok a mostani helyzetben, amelyek még jobban hiányoznak. Ha választanom kéne aközött, hogy újra koncertezhessek, vagy ott ülhessek a családommal, rokonaimmal és barátaimmal a bajai házunk hátsó kertjében bográcsozás közben, egyértelműen az utóbbi mellett döntenék. Sokkal szívesebben kivárom az időt, amikor újra biztonságosan fel lehet majd lépni, minthogy úgy álljak színpadra, hogy én sem érzem magam komfortosan, és valószínűleg a közönség többsége sem.

MN: Sok zenész a járvány ellenére is vállal fellépést, szerintük épp az a baj, hogy nem engedélyezik a nagyobb koncerteket, fesztiválokat, ami hatalmas anyagi veszteség.

SZB: Egyáltalán nem szeretnék ítélkezni. A turné lemondása a saját döntésem volt, de ezzel nem szándékoztam minősíteni mások döntéseit. Természetesen az én életemben is komoly anyagi vonzatai voltak a koncertezés felfüggesztésének, de ebből a szempontból talán jól is jött, hogy a Galaxisok nem egy nagyon sikeres zenekar, szóval mindig dolgoztunk a zene mellett is; most is akad munka. Tizenkét évig dolgoztam irodában, remek időzítéssel pont tavasszal hagytam abba, de azóta részt vettem különböző zenei projektekben szövegíróként, fordításokat csináltam, illetve tavasszal és nyáron időnként csomagolóként végeztem kvázi betanított munkát, de igazából azt is élveztem. Semmilyen munka nem szégyen.

Neked ajánljuk