Zene

film - Derült égből szerelem

Hollywoodban vizsgálat indult a minőség-ellenőrzési főosztály felterjesztésére. A Miért olyan rémesek az utóbbi esztendők romkomjai, avagy ki csinál ma már egy Római vakációt? című munkaanyag a melodrámázás azonnali visszaállítását írta elő.
  • Szabó Ágnes
  • 2010. január 7.

könyv - ADAMIK TAMÁS: RÓMAI IRODALOM

Egy interjúban, amit Rónay László készített a szerzővel, az ELTE professor emeritusa ezt mondta: "Az antik írókat azért érdemes olvasni, mert az emberi életről szólnak, arról, hogy mi az ember hivatása, milyen a jó élet, a szép élet, hogyan lehet a birtokába jutni, mit kell követni, mit kell kerülni, hogyan viszonyuljunk egymáshoz, hogyan az istenséghez." S hogy jobban értsük a római szerzőket, Adamik Tamás megírta a maga irodalomtörténetét, aminek első változata a kilencvenes években jelent meg négy kötetben a Seneca Kiadónál. A könyv becsét nagyban növeli, hogy ilyen részletes, tudományos igénnyel készült mű, bármily furcsa, eddig nem jelent meg magyar nyelven a tárgyban.
  • - d. magyari -
  • 2010. január 7.

film - A LEGMELEGEBB NAP

Némi megütközéssel vettük tudomásul, hogy a mozijegy mellé nem adtak kislexikont - pedig jól jött volna. Kezdjük mindjárt a mumblecore mozi fogalmának tisztázásával, hiszen jelen esetben e kategóriával találjuk magunkat szembe: olyan film, mintha most jött volna egyenest ki a főiskoláról, mintha meg sem lenne teljesen vágva, készre sem lenne gyártva.
  • - szá -
  • 2010. január 7.

képregény - KEMENES IVÁN-VARGA PÉTER: BÁBEL VERME

A Bábel verme minden akusztikai számítás szerint fülbemászóbb képregénycím, mint például "A Millenniumi Föld Alatti Vasút születése" vagy a "Kisföldalatti, te csodás!", a bábeli mélységek ponyvaízű felemlegetése azonban mit sem változtat a tényen: Kemenes Iván (író, rajz és színek) és Varga Péter (író, beírás) rövid lélegzetű graphic noveljének valódi szuperhőse nem más, mint nemzeti szemünk fénye, a kontinens első kéregvasútja. A helyiérdekű közlekedőedények és a képregényhősök összeházasítása terén Pálfi György tette meg az első, ám korántsem bátortalan lépéseket Táltosember vs Ikarus című szkeccsfilmjével, ám azóta a BKV misztikus rétegeinek feltárása átkerült a nyomozó hatóságok feladatkörébe.
  • - köves -
  • 2010. január 7.

dvd - PUCCINI BOHÉMÉLET

című remekének 1982-es Metropolitan-felvétele gyönyörű illusztrációja annak, hogy az operában a rendező és a karmester közül mindig az az úr, aki erősebb. Itt a rendező, Franco Zeffirelli.
  • - káté -
  • 2010. január 7.

könyv - STEPHEN KING MINT RICHARD BACHMAN: BLAZE

"Akkoriban két ember voltam: Stephen King írta és adta el a rémtörténeteket (...), de Bachman volt az, aki sorozatban írta a regényeket, amelyek a kutyának sem kellettek" - fogalmaz az író ennek az 1973-ban íródott könyvnek az előszavában, és ezek után felmerül a kérdés: mi lett volna, ha a kezdetben zseniális, majd később egyre silányabb horrorsztorikat író Stephen King helyett "Richard Bachman" fut be? Persze meglehet, az író ezen álnév mögé rejtőzve is néhány év alatt kimerítette volna az eszköztárát, ám a Blaze olvastán esélyes, hogy ma úgy beszélnénk róla, mint az új Steinbeckről. A párhuzam nem véletlen, hiszen a főhős, Blaze, az értelmileg sérült, jóságos hústorony figurájában nem nehéz meglátni az Egerek és emberek Lennie Smallját (a Lindbergh-bébi feltételezett elrablója, Bruno Hauptmann mellett). A könyv e hasonlóság ellenére is gyakorlatilag hibátlan: az egy szuszra elolvasható, pörgős kétszázötven oldal az utóbbi, erősen túlírt King-művekhez képest szinte spártaian szófukar, Blaze és George Rackley figurája mégis szinte leugrik az oldalakról.
  • - vincze -
  • 2010. január 7.

web - LAUDATOR

A budai Várban, a Tárnok utca 1. szám alatti ház előtt biztosan elsétált már az ország apraja-nagyja az utóbbi 250 évben.
  • - urfi -
  • 2010. január 7.

film - O'HORTEN

Vonat fut a havas tájon. Odd Horten masiniszta utolsó útja a nyugdíjazás előtt; mindennek vége.
  • Békés Bálint
  • 2010. január 7.

Film - Öngól - Ken Loach: Barátom, Eric

Akik a címet szó szerint véve Eric Cantonát keresik a filmben, nem fognak csalódni. Az archívok felidézik legszebb góljait a kilencvenes évekből, a Manchester United egyik felfénylő korszakából, de megjelenik maga Eric király is, teljes életnagyságban. Lelép a falvédőről, akarom mondani, a plakátról, hogy életvezetési tanácsokat adjon druszájának, Eric Bishopnak. Postás hősünkre ráfér minden segítség: a testi-lelki széthullás előrehaladott állapotában leledzik,két különböző korú és bőrszínű, de egyaránt reménytelen esetnek tűnő nevelt fiúgyerekkel osztja meg lepratelep lakását, ahol hegyekben állnak a kézbesítetlen levelek... Amikor találkozunk vele, éppen összetöri a kocsiját, mert képtelen a vezetésre koncentrálni. Ezúttal a lánya sodorja válságba, aki bekapta a legyet, s most azt kéri, hogy az apja és az anyja felváltva vigyázzon az unokára, amíg ő befejezi a félbehagyott tanulmányait. A kérés nem azért teljesíthetetlen, mert Eric nincs abban a mentális állapotban, hogy egy csecsemőt ellásson, hanem azért, mert találkoznia kellene a volt feleségével, akit harminc éve nem látott.
  • - borz -
  • 2010. január 7.

Film - Álmaimban Amerika - Cristian Nemescu: California Dreamin'

1999-et írunk. Kosovóban háború dúl, a román tévében az Esmeralda. A két dúlás közül az utóbbi tartja nagyobb izgalomban Capalnitüa ivarérett gimnazistáit - a gazzal gazdagon felvert romániai település diáksága spanyoltudását szaporítja a szappanopera segítségével. Az angol mint világnyelv megkerülhetetlenségéről hamarosan ők is értesülnek, ámbár nem a tévéből, hanem a helyi vasútállomás felől: Szerbiába tartó amerikai NATO-egység gördül be az állomásra, s gördülne tovább is, ha az állomásfőnök hirtelen támadt törvénytisztelete (a szállítmányt képező radarlokátornak nincsenek ki a papírjai) el nem napolná a továbbállást.
  • - kg -
  • 2010. január 7.

Film - Maradt a káposzta - Vranik Roland: Adás

Rendezőnk nyilvánvalóan annak a - fénykorát a kilencvenes évek elején magyar mozivásznakon tobzódással eltöltő - csoportozatnak a kicsit megkésett muzsikása, amit a továbbiakban (ha véletlenül szóba kerülnének) lótuszevőknek hívunk. Hangképzési ismereteik úgyszólván teljes hiányáról lehet legkönnyebben felismerni őket, nem hangsúlyoznak, és nem artikulálnak, monoton pereg el minden szavuk - enerváltak és másodlagos frissességűek. Mondhatnánk, ilyenek bárminő élethelyzetben - de ritkán láthatjuk őket élethelyzetekben. Gyakorlatilag zérus halmazú bizonyíték áll rendelkezésünkre létezésükről - úgy kéttucatnyi film: a Lakatlan embertől az Árnyékhadseregen, majd a Rám csaj még nem volt ilyen hatássalon át Vranik ígéretes első filmjéig, a Fekete keféig. Mármost, ha az irályt en bloc tesszük mérlegre vagy az Adást csak úgy magában, óhatatlanul is felmerül a kérdés: mitől is tűnt ígéretesnek a Fekete kefe? Attól, hogy tényleg vicces volt egy olyan korban (majd' öt éve), amikor kötelező volt viccesnek lenni, ami ugye rengeteg kortársi erőlködést eredményezett. Illetve, hogy béklyói szorításából is próbált valami érvényes üzenetet közvetíteni, tán olyasmit, hogy nem az egyes ember élete, hanem a világ tét nélküli, hát nem is kell nagyon törekedni. Ez nem sok ugyan, de nehéz vitatni.
  • - ts -
  • 2010. január 7.