Azért zanzásítom az egyik bejegyzését, mert bemondásra úgyse hinné el senki, hogy a "latin nyelvmûvelõ, nyelvápoló blog" nemcsak precíz és informatív munka, hanem meglepõen üdítõ és izgalmas olvasmány is. (Nem hiába lopnak innen nagy kedvvel televíziós mûsorszerkesztõk.) A két éve nagyjából heti rendszerességgel frissülõ oldal majdnem kizárólagos szerzõje, a személyazonosságát szemérmesen õrzõ G. d. Magister a klaszszikus ismeretterjesztés (például filmvászonra kívánkozó életutak) mellett szívesen foglalkozik apróságokkal (mondjuk egy 18. századi Ovidius-kiadás tulajdonosi bejegyzéseivel), de fõleg kritizál: leteremti a facebook latin nyelvû változatát, a blog anyaoldala, az Index slendriánságaival pedig külön rovat foglalkozik.
Itt is jól látszik, hogy nem nagyon látunk túl a 20. századon: mikor Gyurcsány képét utólag törölték egy szegedi albumból, az ötletes magyar sajtó bolsevik módszereket kiált. Aztán jön a Laudator, és döbbenetes példákon keresztül elmagyarázza, mi is az a "damnatio memoriae", majd egy kommentelõ rögtön figyelmeztet, hogy a múlt kiretusálása nem a rómaiaknál kezdõdött, hanem Egyiptomban, úgy ötezer évvel ezelõtt. Valahogy így kellene mûködnie a demokratikus nyilvánosságnak.
**** és fél
