Singas Project: This Is Theater Honey! A Singast még 2005-ben alapította néhány fiatal és egyben igen tehetséges pécsi zenész. Az amúgy edzett és képzett dzsesszisták inspirációs forrása módfelett gazdag - így ha azt mondjuk produkciójukra, hogy igazi kortárs fúziós zene, akkor nem is állunk messze az igazságtól. A Singas muzsikája legalább annyira épül a zenészkvartett feszes és improvizatív játékára, mint Berger Dalma vokáljára. Az amúgy is erős atmoszférájú kompozíciók új élettel és másfajta értelemmel telnek meg, amint beleszövődik az énekesnő hol idillien bájos, csaknem éteri, hol meg szinte már túlvilági, egészen valószínűtlen regisztereket bejáró hangja. Már magában is izgalmas játék megfigyelni, ahogy a Singas-számokba asszimilálódnak, mondhatni csomómentesen belesimulnak az utóbbi évtizedek zenéi: a hetvenes évek klasszikus dzsessz-rockjától kezdve a kilencvenes évek triphopjáig vagy éppen legújabb korunk - néhány éve még nu jazznek nevezett - dzsessz-funk-soul-latin-elektronika szintéziséig. S mindehhez társul annyi hangszerelési és kompozíciós lelemény, hogy szórakoztassanak, sőt a szó jó értelmében játsszanak is velünk a Singas muzsikusai. Néha belefér a tréfa is: az amúgy hagyományosan angolul éneklő Dalma a Last Night című számban előadott eszperenteleckéjével prezentálja erős komikai vénáját.
Az igazi "show-woman" frontemberrel megáldott, koncertpódiumon verhetetlen Singas már a 2007-es, minimum bájos Yolife album elkészítésével is igazolta, hogy ebben a formátumban is tud gondolkodni. Az új lemez persze sokban más lett, mint az elődje: kevesebb folk- vagy latin hatás, erősebb bluesinspiráció, több pszichedélia: alighanem egy lépéssel megint előbbre tartanak. (Chameleon Records, 2009) **** és fél
DJ Bootsie: Holidays In The Shade A pályáját az Árral Szemben hiphopformációban indító Bootsie-t (azaz Solymosi Vilmost) néhány éve még a Zagar formáció oszlopos tagjaként ismerte meg a nagyközönség. Később azonban világossá vált, hogy Bootsie saját, nagyon is erőteljes zenei világot épít. Határozott, markáns kompozíciós elképzelései idővel saját szerzeményekben, majd egy egész albumban mutatkoztak meg: a 2004-es Silent Partner a maga idejében tisztes sikert aratott, s Bootsie némely számai jeles, jól ismert kiadók downtempo-válogatásain bukkantak fel. Azóta jutott elég idő az új zenei anyag megformálására - az alkotó iránti bizalmat és respektust jelzi, hogy a Holidays In The Shade már a (lenyűgöző kiadói katalógussal bíró) londoni BBE-nél jelent meg. Már a lemezbemutató koncertek is előrevetítették, hogy a várakozás nem volt alaptalan: az új album igencsak erősre sikeredett. Ez még azok számára is nyilvánvaló lesz, akár egyszeri meghallgatás után is, akik amúgy bizalmatlanok a sokszor szitokszóként használt downtempo iránt. Jól tesszük, ha egy időre elfelejtjük az efféle címkéket: az itt hallható gazdag zenei textúrájú, izgalmas kompozíciókról egyszerűen lemállanak a címkék.
Bootsie nagy magabiztossággal kezeli saját zenei forrásait: érezhető, hogy a hiphop felől érkezett, s ez nem pusztán a "zsíros" ütemekből és a rendre pontosan behúzott szkreccsekből tűnik ki, hanem abból is, ahogy a zenéről gondolkodik. Sajátos, összetéveszthetetlen kollázstechnikája révén szervesül össze keze alatt akusztikus és elektronikus zene, talált hangminta, ritmusok, hangulatok és sokszor nagyon is megkapó dallamok (köztük egy új stílusú népdal). S persze sokat dob a produkción a gondosan kiválasztott közreműködők kis csapata is: mindenekelőtt a szerzőtárs-gitáros Kovács Gergőt kell említenünk, akinek játéka meghatározó a lemezen. Emellett egy darabot (Körmenet) társszerzőként Ágoston Béla jegyez, egy-egy számot pedig markáns énekbeszédével színesít Vast Aire, illetve O.C., a két legendás tengerentúli hiphoparc - akkor és oda pont ezek a hangsúlyok kellenek. Csak nagyon ritkán érezzük, hogy leülne az album - annál több az erős pillanat, ami megragadja érzékeinket. Ez már réges-rég nem holmi pszeudofilmzene: a Holidays... mondhatni tökéletesen eladja saját magát. (BBE/Neon Music, 2009) **** és fél
Ozon: Weaker Days Az alkalmanként Ozybrks néven is alkotó dj egyike a legtehetségesebb, legkreatívabb hiphopproducereknek, aki nemegyszer bizonyította már, hogy van érzéke az atmoszférateremtéshez - nem egyszerűen számokat ír, hanem nagyon határozott hangulatokat és hangképeket önt egységbe. Első szerzői albumán rögvest 17 különböző példán tanulmányozhatjuk, hol is tart saját zenei világának építésében, s a perspektíva összességében biztató. Sokféle feladatot kellett abszolválnia: készült számos absztrakt (magyarul vokálmentes), néha kifejezetten ambient hatású hangulatzene, s persze megannyi dinamikus, a baráti vendégvokalisták, MC-k hangját is kihasználó szerzemény - a hiphopalapok mellé pedig néhol becsúszik egy kis füstös dub-reggae is, ahogy kell. A szájjal alkotó művészeket persze jól ismerhetik a szcéna kedvelői: Kemon, Busa, Zsola vagy Columbo is hozza a formáját, Ponzára szokás szerint érdemes külön odafigyelni, a Sena által énekelt Oh, man pedig különösen jól sikerült.
Többnyire eltalált, jó ízléssel formált, izgalmas ötleteket sem nélkülöző szerzeményeket hallgathat hát végig, akinek van érkezése egészében befogadni Ozon munkásságát. Tán csak azt a bizonyos ívet nem sikerül felfedezni az albumon, de meglehet, ez itt és most nem is olyan fontos. (Kriminal Music, 2009) ****
