Lemez - Január, február, itt a nyár! - Három új magyar lemez

  • - minek -
  • 2010. január 7.

Zene

Szerencsére tavaly sem szűkölködtünk jó zenékben: a 2009-es termésből jut bőven az új év elejére is.
Szerencsére tavaly sem szűkölködtünk jó zenékben: a 2009-es termésből jut bőven az új év elejére is.

Singas Project: This Is Theater Honey! A Singast még 2005-ben alapította néhány fiatal és egyben igen tehetséges pécsi zenész. Az amúgy edzett és képzett dzsesszisták inspirációs forrása módfelett gazdag - így ha azt mondjuk produkciójukra, hogy igazi kortárs fúziós zene, akkor nem is állunk messze az igazságtól. A Singas muzsikája legalább annyira épül a zenészkvartett feszes és improvizatív játékára, mint Berger Dalma vokáljára. Az amúgy is erős atmoszférájú kompozíciók új élettel és másfajta értelemmel telnek meg, amint beleszövődik az énekesnő hol idillien bájos, csaknem éteri, hol meg szinte már túlvilági, egészen valószínűtlen regisztereket bejáró hangja. Már magában is izgalmas játék megfigyelni, ahogy a Singas-számokba asszimilálódnak, mondhatni csomómentesen belesimulnak az utóbbi évtizedek zenéi: a hetvenes évek klasszikus dzsessz-rockjától kezdve a kilencvenes évek triphopjáig vagy éppen legújabb korunk - néhány éve még nu jazznek nevezett - dzsessz-funk-soul-latin-elektronika szintéziséig. S mindehhez társul annyi hangszerelési és kompozíciós lelemény, hogy szórakoztassanak, sőt a szó jó értelmében játsszanak is velünk a Singas muzsikusai. Néha belefér a tréfa is: az amúgy hagyományosan angolul éneklő Dalma a Last Night című számban előadott eszperenteleckéjével prezentálja erős komikai vénáját.

Az igazi "show-woman" frontemberrel megáldott, koncertpódiumon verhetetlen Singas már a 2007-es, minimum bájos Yolife album elkészítésével is igazolta, hogy ebben a formátumban is tud gondolkodni. Az új lemez persze sokban más lett, mint az elődje: kevesebb folk- vagy latin hatás, erősebb bluesinspiráció, több pszichedélia: alighanem egy lépéssel megint előbbre tartanak. (Chameleon Records, 2009) **** és fél

DJ Bootsie: Holidays In The Shade A pályáját az Árral Szemben hiphopformációban indító Bootsie-t (azaz Solymosi Vilmost) néhány éve még a Zagar formáció oszlopos tagjaként ismerte meg a nagyközönség. Később azonban világossá vált, hogy Bootsie saját, nagyon is erőteljes zenei világot épít. Határozott, markáns kompozíciós elképzelései idővel saját szerzeményekben, majd egy egész albumban mutatkoztak meg: a 2004-es Silent Partner a maga idejében tisztes sikert aratott, s Bootsie némely számai jeles, jól ismert kiadók downtempo-válogatásain bukkantak fel. Azóta jutott elég idő az új zenei anyag megformálására - az alkotó iránti bizalmat és respektust jelzi, hogy a Holidays In The Shade már a (lenyűgöző kiadói katalógussal bíró) londoni BBE-nél jelent meg. Már a lemezbemutató koncertek is előrevetítették, hogy a várakozás nem volt alaptalan: az új album igencsak erősre sikeredett. Ez még azok számára is nyilvánvaló lesz, akár egyszeri meghallgatás után is, akik amúgy bizalmatlanok a sokszor szitokszóként használt downtempo iránt. Jól tesszük, ha egy időre elfelejtjük az efféle címkéket: az itt hallható gazdag zenei textúrájú, izgalmas kompozíciókról egyszerűen lemállanak a címkék.

Bootsie nagy magabiztossággal kezeli saját zenei forrásait: érezhető, hogy a hiphop felől érkezett, s ez nem pusztán a "zsíros" ütemekből és a rendre pontosan behúzott szkreccsekből tűnik ki, hanem abból is, ahogy a zenéről gondolkodik. Sajátos, összetéveszthetetlen kollázstechnikája révén szervesül össze keze alatt akusztikus és elektronikus zene, talált hangminta, ritmusok, hangulatok és sokszor nagyon is megkapó dallamok (köztük egy új stílusú népdal). S persze sokat dob a produkción a gondosan kiválasztott közreműködők kis csapata is: mindenekelőtt a szerzőtárs-gitáros Kovács Gergőt kell említenünk, akinek játéka meghatározó a lemezen. Emellett egy darabot (Körmenet) társszerzőként Ágoston Béla jegyez, egy-egy számot pedig markáns énekbeszédével színesít Vast Aire, illetve O.C., a két legendás tengerentúli hiphoparc - akkor és oda pont ezek a hangsúlyok kellenek. Csak nagyon ritkán érezzük, hogy leülne az album - annál több az erős pillanat, ami megragadja érzékeinket. Ez már réges-rég nem holmi pszeudofilmzene: a Holidays... mondhatni tökéletesen eladja saját magát. (BBE/Neon Music, 2009) **** és fél

Ozon: Weaker Days Az alkalmanként Ozybrks néven is alkotó dj egyike a legtehetségesebb, legkreatívabb hiphopproducereknek, aki nemegyszer bizonyította már, hogy van érzéke az atmoszférateremtéshez - nem egyszerűen számokat ír, hanem nagyon határozott hangulatokat és hangképeket önt egységbe. Első szerzői albumán rögvest 17 különböző példán tanulmányozhatjuk, hol is tart saját zenei világának építésében, s a perspektíva összességében biztató. Sokféle feladatot kellett abszolválnia: készült számos absztrakt (magyarul vokálmentes), néha kifejezetten ambient hatású hangulatzene, s persze megannyi dinamikus, a baráti vendégvokalisták, MC-k hangját is kihasználó szerzemény - a hiphopalapok mellé pedig néhol becsúszik egy kis füstös dub-reggae is, ahogy kell. A szájjal alkotó művészeket persze jól ismerhetik a szcéna kedvelői: Kemon, Busa, Zsola vagy Columbo is hozza a formáját, Ponzára szokás szerint érdemes külön odafigyelni, a Sena által énekelt Oh, man pedig különösen jól sikerült.

Többnyire eltalált, jó ízléssel formált, izgalmas ötleteket sem nélkülöző szerzeményeket hallgathat hát végig, akinek van érkezése egészében befogadni Ozon munkásságát. Tán csak azt a bizonyos ívet nem sikerül felfedezni az albumon, de meglehet, ez itt és most nem is olyan fontos. (Kriminal Music, 2009) ****

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.