Alig több mint tíz évvel az egy szál akusztikus gitárral prezentált, kiváló klubkoncertjei után egy elektronikában derékig gázoló albummal jelentkezik a Red Hot Chili Pepperst 2009-ben másodszor is otthagyó John Frusciante, a két lábon járó öntörvényűség. Előzmények persze akadnak az életműben - az idei Letur-Lefr EP-vel már a stúdióalbumra hangolódhattak a rajongók, de említhetjük a Josh Klinghofferrel közös A Sphere In The Heart Of Silence-t vagy a legerősebb szólólemeznek tartott To Record Only Water For Ten Dayst is -, a gitár teljes háttérbe szorulása és az eklektikus hangzásvilág tudatos vállalása mégis újdonságnak tekinthető. Kapunk itt az ambienttől a Crystal Castles-féle flipperes-tetriszes kavalkádon át a Prodigy elektrorockjáig sok mindent, időnként még egy-egy torzított gitárriff is felismerhető, néhol pedig határozottan az a benyomásunk, hogy valami felettébb pszichedelikusnak szánt dolgot hallunk. A kritikus nehezen szabadul attól a gondolattól, hogy Frusciante egyszerűen ráhúzta az összes őt megihlető elektronikus zenei elemet egy évek óta jól működő dalszerzői alapra, majd ezt 37 percbe sűrítette.
A végeredmény egészen üdítő is lehet - példa rá a Ratiug vagy az Uprane -, összességében azonban a széteső darabok dominálnak, ahol az effektek és a dallammenet mintha külön utakon hömpölyögnének. A szokásosan erős vokál menti a menthetőt, és a többszöri hallgatás is az anyag előnyére válik, az alkalmi zenésztárs, Omar Rodríguez López elektronikai kirándulása mégis összehasonlíthatatlanul izgalmasabbra sikerült a The Mars Volta tavaszi albumán.
1998-ban, miután visszatért az RHCP-be, Frusciante leállíttatta a legsötétebb drogos évei alatt készített Smile From The Streets You Hold piaci forgalmazását. A PBX esetében ilyen radikális lépést nem tartanánk indokoltnak, de reméljük, hogy zenei kísérletezgetései során újragondolja még a hangszerekhez való viszonyát.
Record Collection, 2012
