Lemez

Rajongóknak

Megadeth: Dystopia

  • Soós Tamás
  • 2016. március 11.

Zene

Sűrű két éve volt Dave Mustaine-nek.

Meghalt az anyósa, elköltözött Nashville-be, és a költözést Osbourne-ékhoz hasonlóan valóságshow-ra vette. Majd megfájdult a headbangelésben tönkrement háta, lemondott pár koncertet, és majdnem összehozta a klasszikus Rust In Peace-felállást. A rockzene folytatásos szappanoperái közül – mikor lesz már Guns-reunion, miért rúgták ki Bill Wardot a Sabbathból, miért nem tud Lars Ulrich dobolni – ez volt tavaly a legizgalmasabb, elvégre mégiscsak arról szólt kicsiben, ami a metálszíntéren nagyban megy, vagyis hogy vissza lehet-e hozni a dicső múltat. Persze hogy nem, vallották be maguknak is Mustaine-ék, és a nosztalgiabuliból nem lett végül semmi (de ezt addigra megelégelte az összes Megadeth-tag, akit nem Dave-nek hívnak, és lelécelt).

Jól tették: ha a Metal Allegiance-projekttel foglalkozó Dave Ellefson nem is, Dave Mustaine azért összekapta magát, és a Lamb of God dobosával, valamint egy brazil heavy metal gitárossal elkészítette a legjobb lemezét – a 2009-es Endgame óta. A rajongóknak összerakott album a Dystopia, van rajta cinikus, köpködős punkolás, tört riffelős thrashelés, jó pár Rust In Peace-utalás, és vonósok is, hogy a főnök Bachot meg Vivaldit emlegethesse az interjúkban. Az új lemez hangzásban, lendületben, ötletekben köröket húz az előző kettőre, és az sem utolsó, hogy Kiko Loureiro majdnem olyan ízesen szólózza szét a számokat, mint tette azt Marty Friedman a kilencvenes években. Ha valami, hát pont Mustaine ritmusgitározása lehetne izgalmasabb, de ez van, ezt kell szeretni, és mivel a Dystopia a legkiegyensúlyozottabb ’deth-lemez az elmúlt években, lehet is.

Tradecraft, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”