Lemez

Rajongóknak

Megadeth: Dystopia

  • Soós Tamás
  • 2016. március 11.

Zene

Sűrű két éve volt Dave Mustaine-nek.

Meghalt az anyósa, elköltözött Nashville-be, és a költözést Osbourne-ékhoz hasonlóan valóságshow-ra vette. Majd megfájdult a headbangelésben tönkrement háta, lemondott pár koncertet, és majdnem összehozta a klasszikus Rust In Peace-felállást. A rockzene folytatásos szappanoperái közül – mikor lesz már Guns-reunion, miért rúgták ki Bill Wardot a Sabbathból, miért nem tud Lars Ulrich dobolni – ez volt tavaly a legizgalmasabb, elvégre mégiscsak arról szólt kicsiben, ami a metálszíntéren nagyban megy, vagyis hogy vissza lehet-e hozni a dicső múltat. Persze hogy nem, vallották be maguknak is Mustaine-ék, és a nosztalgiabuliból nem lett végül semmi (de ezt addigra megelégelte az összes Megadeth-tag, akit nem Dave-nek hívnak, és lelécelt).

Jól tették: ha a Metal Allegiance-projekttel foglalkozó Dave Ellefson nem is, Dave Mustaine azért összekapta magát, és a Lamb of God dobosával, valamint egy brazil heavy metal gitárossal elkészítette a legjobb lemezét – a 2009-es Endgame óta. A rajongóknak összerakott album a Dystopia, van rajta cinikus, köpködős punkolás, tört riffelős thrashelés, jó pár Rust In Peace-utalás, és vonósok is, hogy a főnök Bachot meg Vivaldit emlegethesse az interjúkban. Az új lemez hangzásban, lendületben, ötletekben köröket húz az előző kettőre, és az sem utolsó, hogy Kiko Loureiro majdnem olyan ízesen szólózza szét a számokat, mint tette azt Marty Friedman a kilencvenes években. Ha valami, hát pont Mustaine ritmusgitározása lehetne izgalmasabb, de ez van, ezt kell szeretni, és mivel a Dystopia a legkiegyensúlyozottabb ’deth-lemez az elmúlt években, lehet is.

Tradecraft, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.