Lemez

Rajongóknak

Megadeth: Dystopia

  • Soós Tamás
  • 2016. március 11.

Zene

Sűrű két éve volt Dave Mustaine-nek.

Meghalt az anyósa, elköltözött Nashville-be, és a költözést Osbourne-ékhoz hasonlóan valóságshow-ra vette. Majd megfájdult a headbangelésben tönkrement háta, lemondott pár koncertet, és majdnem összehozta a klasszikus Rust In Peace-felállást. A rockzene folytatásos szappanoperái közül – mikor lesz már Guns-reunion, miért rúgták ki Bill Wardot a Sabbathból, miért nem tud Lars Ulrich dobolni – ez volt tavaly a legizgalmasabb, elvégre mégiscsak arról szólt kicsiben, ami a metálszíntéren nagyban megy, vagyis hogy vissza lehet-e hozni a dicső múltat. Persze hogy nem, vallották be maguknak is Mustaine-ék, és a nosztalgiabuliból nem lett végül semmi (de ezt addigra megelégelte az összes Megadeth-tag, akit nem Dave-nek hívnak, és lelécelt).

Jól tették: ha a Metal Allegiance-projekttel foglalkozó Dave Ellefson nem is, Dave Mustaine azért összekapta magát, és a Lamb of God dobosával, valamint egy brazil heavy metal gitárossal elkészítette a legjobb lemezét – a 2009-es Endgame óta. A rajongóknak összerakott album a Dystopia, van rajta cinikus, köpködős punkolás, tört riffelős thrashelés, jó pár Rust In Peace-utalás, és vonósok is, hogy a főnök Bachot meg Vivaldit emlegethesse az interjúkban. Az új lemez hangzásban, lendületben, ötletekben köröket húz az előző kettőre, és az sem utolsó, hogy Kiko Loureiro majdnem olyan ízesen szólózza szét a számokat, mint tette azt Marty Friedman a kilencvenes években. Ha valami, hát pont Mustaine ritmusgitározása lehetne izgalmasabb, de ez van, ezt kell szeretni, és mivel a Dystopia a legkiegyensúlyozottabb ’deth-lemez az elmúlt években, lehet is.

Tradecraft, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.