A drogárus múlttal vert Schoolboy Q első nagykiadós lemezével, a 2014-es Oxymoronnal vált a Black Hippy kollektíva második legerősebb nevévé (Kendrick Lamar után). A nyugati parti gangsta rap hagyományait továbbíró rapper ráadásul rögtön az amerikai eladási lista élén nyitott – köszönhetően az olyan rádióbarát slágereknek, mint a Studio vagy a Man Of The Year. Csakhogy Q szerint ezeket a számokat csak a kiadó tolta, ő például nem is akarta, hogy a Studio a lemezen legyen. Még a visszavonulás is felmerült benne.
Végül egy házistúdió menedéke lett a megoldás, illetve a kevesebb koncertezés, és talán ezeknek is köszönhető, hogy a Blank Face élete eddigi legerősebb anyaga lett. Bár a „mainstream vagy underground” dilemmája nem oldódott fel, sőt... Egyrészt ott a Miguellel felvett Overtime r&b-je, amelyet ismét a kiadó kért a lemezre, aztán a Kanye Westtel közös THat Part trapslágere, vagy az amúgy szintén zseniális WHateva You Want tánczenés beütésű, bulis hiphopja. Másrészt meg jönnek az olyan old school cuccok szuper flow-val, ragadós betétekkel és kiváló produceri munkával a jelenbe plantálva, mint a Groove Tony vagy a Dope Dealer. Az Anderson .Paakkal felvett katartikus nyitó- és címadó dalok még új színeket is hoznak Q világába, így a gond csak az, hogy egyszerűen nem tudja mindezt úgy összefogni, ahogy Kendrick Lamar tette szerteágazó mesterműve, a To Pimp A Butterfly esetében. Így még ha ki is vesszük a két-három gyengébb számot, akkor is csak egy igen jó playlistet kapunk, ahol sok más rapper, énekes és producer között minden számban szerepel Schoolboy Q is.
Universal, 2016
