Sors-társak - Három spanyol regény

  • - kovácsy -
  • 2008.01.17 00:00

Zene

Aki járt már Spanyolországban, az tudja: nem az megy ott sem egész nap, hogy olé!, nem csak Costa Bravából, flamencóból meg abból a bizonyos madridi pörgésből, a movidából áll az élet. Kopár, szikkadt tájak terülnek szét szélesen, valami megülepedett sivárság, és hasonlóan nyomasztóak tudnak lenni egész városrészek is az egyhangú, homokszínű házaikkal. Aztán ott van a történelmük is, koronájaként a rémes, kegyetlen polgárháborúval, amelyben kirobbant mindaz a társadalmi merevgörcs, beszorultság és kiszolgáltatott tehetetlenség, az egyház beteges rátelepültsége az életre, amely aztán újabb évtizedekre megint csak visszazárult az országra - demokratikus átalakulásuk és immár befejeződött modernizációjuk kész csoda, nagyszerű diadalmenet.

Aki járt már Spanyolországban, az tudja: nem az megy ott sem egész nap, hogy olé!, nem csak Costa Bravából, flamencóból meg abból a bizonyos madridi pörgésből, a movidából áll az élet. Kopár, szikkadt tájak terülnek szét szélesen, valami megülepedett sivárság, és hasonlóan nyomasztóak tudnak lenni egész városrészek is az egyhangú, homokszínű házaikkal. Aztán ott van a történelmük is, koronájaként a rémes, kegyetlen polgárháborúval, amelyben kirobbant mindaz a társadalmi merevgörcs, beszorultság és kiszolgáltatott tehetetlenség, az egyház beteges rátelepültsége az életre, amely aztán újabb évtizedekre megint csak visszazárult az országra - demokratikus átalakulásuk és immár befejeződött modernizációjuk kész csoda, nagyszerű diadalmenet. Nyilván bántóan erőltetett dolog élet és irodalom ennyire közvetlen összekapcsolása, mégsem tagadhatjuk le határozott benyomásunkat: bármennyire különböző írók jelenítenek meg bármennyire összevethetetlen tartalmakat az alant bemutatandó regényekben, ezt a lefojtott, bepállott Hispániát a Spanyol elbeszélők sorozat mindegyik darabjában erőteljesen érzékelhetjük.

Maga a sorozat Pávai Patak Márta vállalkozása, aki önálló kiadót alapított, hogy megjelentethesse az általa fordított műveket - két év alatt immár hatot. Szemlátomást szélesen merít: régebbiek és újabbak, realisták, egzisztencialisták, bár inkább hagyományos irodalmat művelők, mint radikális kísérletezők, nők és férfiak, spanyol anyanyelvűek mellett katalán, baszk szerzők is szerepelnek a sorozatban. És mivel a kortárs vagy akár a II. világháború utáni spanyol elbeszélőket illetően elég szűkösek a tapasztalataink, a szemünk előtt bontakoznak ki egy gazdag, erőteljes irodalom színei ebből a három regényből is. Carmen Laforet A semmi (2006, 229 oldal, 2200 Ft) és Rafael Sánchez Ferlosio A Jarama (2007, 413 oldal, 3500 Ft) című munkája még a mélysötét Franco-időkben született - bár a történelmi háttérnek egyik szerző sem tulajdonít különösebb jelentőséget. A baszk Bernardo Atxaga regénye, A magányos ember (2006, 298 oldal, 2500 Ft) viszont egy időben és térben pontosan szituált, szűk és sajátos közegben játszódik. Különösen Laforetnél érezzük a bőrünkön azt a bizonyos elfojtottságot, nyomottságot a Barcelonába, rokonokhoz került fiatal lány történetében, aki a nagyváros világából alig érzékel mást, mint korlátokat, érthetetlen feszültséget, ki nem mondott, gyötrő érzelmeket, őszintétlenséget, egy zilált, az indulatok görcsébe merevedett család lassú agóniáját. Kívül, egyetemi környezetében több öröm kecsegteti, de itt is újra és újra minden megkeseredik, a félénk vágyak, kinyíló, filigrán remények mind csalódásba fordulnak.

Az érzékeny szöveg néha fegyelmezetlenül csapong, hiszen a cselekmény lényegében nem áll másból, mint abból, hogy egymásra következnek a napok, ki-ki éli az életét, amelybe hol benyit, hol véletlenül belesodródik Andrea, a főhős, akinek alig van eszköze arra, hogy kiépítse a sajátját, amelyet aztán ő maga rendezhetne be homályos vágyai, el-elbizonytalanodva formálódó akarata szerint. De ezek a csapongások mind színes rezdülések, egy mélyre ásó lélekrajz apró elemei - és egy másik, egy valóságos fiatal nő tükörképének a részletei is nyilván. Huszonhárom éves volt ugyanis Carmen Laforet, amikor (1944-ben) megjelent és rögtön egy újonnan alapított irodalmi díj kitüntetettje lett A semmi.

Szó se róla, A Jarama sem a lélegzetelállító sztori miatt nagyszerű regény. Sőt: igazából meglepő, magunk sem értjük, hogyhogy ennyire olvastatják magukat az oldalak, amelyeken párhuzamosan két helyszínen, egy folyóparton és egy közeli vidéki kocsmában csordogál vég nélkül a könnyed, felszínes, a másik személy határvonalait tiszteletben tartó, sehonnan sehová sem haladó csevegés. (Nagyszerű fordítói bravúrsorozatnak is tanúi vagyunk: csak úgy ömlenek az elmúlt évtizedek vicceskedő, közhelyes szófordulatai, bár - kényszerűen nyilván - közéjük keverednek mai, na jó, tegnapelőtti ki-, sőt beszólások is, széthúzva az ötvenes évek időkereteit.) Fiatal madridiak heverésznek, fürdenek itt, a Jarama folyó partján, idősebb vidéki emberek iszogatnak ott, kissé távolabb; csak esetlegesen és részlegesen érintkezik egymással a két társaság. Telik-múlik a tikkadt nyári vasárnap, egy-egy távozás vagy érkezés már-már dramaturgiai fordulat, miközben egy-egy felsejlő konfliktus csendben kialszik - mígnem hirtelen érthetetlen tragédia történik. Ahogy az életben következik be az ilyesmi: véletlenül és váratlanul, ok és magyarázat nélkül, nem úgy, mint a Szent Lajos király hídjában, ahol az áldozatok önnön elrendelt végzetük felé menetelnek. Itt nyoma sincs istennek: a sors vétlen és tehetetlen kiszolgáltatottjai múlatták az időt apró örömökbe, emlékekbe és puha kis érzelmekbe feledkezve, kicsit sem másként, mint A semmi Andreája.

Nem valami derűs irodalom ez - mondhatnák ezek után. Hát nem, és mégsem a rosszkedv sugárzik belőle. Nem sugall csömört, reménytelenséget sem, hiszen a sors van annyira tágas is, mint amennyire kiszámíthatatlan. A magányos ember nyugalmazott terroristái békés polgárokként illeszkednek vissza az immár sikerrel francótlanított, 1982-es Spanyolországba. Focivébé, a lengyel csapat, Mlynarczik, Lato, Boniek és társaik, a háttérben meg egy szöktetési akció, amelyet a belső békére vágyó főhős leginkább megúszni próbál. A múltjával vívja a mindent eldöntő mérkőzést, az esélyek kiegyenlítettek. A történet egyre jobban magába húzza az olvasót, idegtépő a feszültség (ismét csak dicsérve a fordítót), végül a sors - mondhatni - egy meg nem adott tizenegyessel hozza meg a végső döntést. Nem a kegyetlensége, hanem irtózatos ereje parancsol tiszteletet, teremti meg valami nemesre érlelt fájdalom katarzisát. Lemondáson és bizakodáson túl ott sugárzik ebben a műben is a végesség kihívójául az érettséget állító tartás emelkedettsége.

Patak Könyvek, Leányfalu, 2006-2007

Neked ajánljuk