Szeresd a kisembert! - Cameron Crowe: Elizabethtown (film)

Zene

Megnyugtató kudarc. Ilyen következetesen mellétrafálni ugyanis nem lehet másként, csakis tehetséggel. Cameron Crowe tehetsége ugyanúgy vitathatatlan, mint mostani masszív melléfogása.
Szeressük egymást, gyerekek! - Crowe ezzel szekál két és fél órán keresztül, s hogy senki se érthesse félre üzenetét, főhősünk homlokán már a kezdetektől ott virít a felirat: vesztes vagyok, szeressetek! Az az igyekezet, amellyel a forgatókönyvért is felelős rendező története legjelentéktelenebb szereplőit is a bizalmunk-ba ajánlja, nem kisebb túlzás, mint mondjuk az Armageddon légiparádéja, a különbség csupán annyi, hogy ezúttal nem a hazafiság slágerei, hanem Elton John és a családi tűzhely himnuszai adják a kísérőzenét. Az Elizabethtownban Orlando Bloom a szemünk láttára vedlik vissza yuppie-ból emberré. Miközben a szerencsétlen ifjút utolsó útja során a főnöki kivégzőosztag elé kísérjük, megtudhatjuk azt is, mi okozta hősünk bukását. Nem is olyan régen Orlando még ünnepelt dizájnerként dolgozott, ám a nevével fémjelzett forradalmi sportcipő cirka 1 milliárd dollárral rövidítette meg a megbízóját, a Bill Gatesre hajazó karikatúra mogult. Szorult helyzetében hősünk komolyan fontolóra veszi a szobabiciklin elkövetett harakirit, a döntő pillanatban azonban megcsörren a telefon, és a forgatókönyvíró szól bele a kagylóba: ideje befejezni az előkészítést, és rátérni a lényegre. A kedves papa halálhíre hamarosan Elizabethtownba, a család ősi bázisára katapultálja a hitehagyott fiatalembert, ahol a nagyon eredeti vidéki kör-nyezet és egy bájos stewardess nehezíti meg a gyászmunkát. Ha eddig az ifjú lúzerrel kellett együtt éreznünk, mostantól Crowe becsben tartott trófeáin, a kisvárosi csodabogarakon kell ámuldoznunk. Bibircsókjuk vagy ösztövér ábrázatuk, túláradó szeretetük vagy éppen naiv hazafiságuk hamar elárulja kilétüket. Megannyi hétköznapian szabálytalan vonás, melyek mutogatása igazán bátor tettnek tűnhetett a rendező szemében. Ennél már csak az számított volna merészebbnek, ha nemcsak a névtelen mellékszereplők sörhasát és műfogsorát, hanem a főszereplők apróbb szépséghibáit is sikerül kipécéznie a bátor direktornak. Bloom és a tettre kész stewardesst alakító Kirsten Dunst azonban mindvégig megmarad jól fizetett sztárocskának, aki vélhetően ügynöke tanácsára fizetett be egy kis presztízsértékű átlagemberkedésre. Pechükre azonban egy olyan moziban kötöttek ki, mely nem elégszik meg a vidám kisvárosi bolondériával. Mert hát az Elizabethtown végső soron a veszteség elfogadásáról akar szólni, ezzel viszont olyan terepre téved, amelyhez a jelenlevők közül senkinek sincs meg a jogosít-ványa. Crowe már annyiszor hangoztatta, hogy ő Billy Wilder fanyarul életigenlő örökségének folytatója, hogy annál visszatetszőbb, amikor a gyászról, és az újrakezdésről a popdalok szintjén kezd fogalmazni. Márpedig Elton Johnra temetkezni és Tom Pettyre beleautózni a messzeségbe olyan húzás, amelyről éppen a Rolling Stone magazin rockújságírójaként indult Crowe-nak illene tudnia, hogy micsoda ordas közhelynek számít.

Forgalmazza a UIP-Duna Film

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.