Zene

Két szálon indulunk, az egyik ígéretesebb, mint a másik - valamivel.

Eredetileg a Parttalan realizmus címet akartam adni az írásnak, kölcsönvéve a gaz filozófustól, Roger Garaudytól a jelzős szerkezetet...

A legendás Kemény-Havas-Kertesi fedezetsornak a közgazdaságtudomány és a statisztika furcsa jeleit leginkább alkalmazó játékosa, Kertesi Gábor A társadalom peremén címmel jelentette meg a 90-es évek eleje óta írt roma foglalkoztatási és oktatási tanulmányait...

nyolc kis kritika

A mesterről valahogy mostanság egy másik klasszikus filmcím jut az eszembe, a Kifulladásig.

A pécsi találkozón jól a vége felé lehetett látni a sepsiszentgyörgyiek két előadását - a Médeiát és a Brecht-darabot (Magyar Narancs, 2005. június 30.) -, ezért aztán eléggé elkerülte őket a díjeső; két picike jutott azért, de a zsűri alighanem már finiselt. Kár.

A gondolatébresztő, ám tudományos forrásként jórészt használhatatlan ismeretterjesztés iskolapéldája Gudrun Schury könyvecskéje.

Fontos és jó könyv, segít megérteni, miben, miért és hogyan éltünk, élünk Magyarországon.

nyolc kis kritika

A Tosca a bécsi klasszikus downtempoiskola egyik legismertebb és népszerűbb vadhajtása, bár a kollaboráció egykoron alighanem csak alkalminak indult...

Ha a Paradox Trio ismeretlen is errefelé, Matt Darriau-vel azért akadt már dolgunk: a Klezmatics fúvósaként láthattuk vagy tíz alkalommal.

Ha egy zenekarnak egyszer összejött az igazán nagy dobás, tagjai akár mindvégig megélhetnek belőle - elsőként erre kellett gondolnunk szerda este a PeCsában.

Ken Loachot azért dicsérni, mert remekül érti a kisemberek nyelvét, legalább akkora semmitmondás, mint Hitchcockot feszültségteremtő képességéért méltatni.

Ki a fene az a D. B. Cooper? Valljuk be őszintén, ritkán tesszük fel ezt a kérdést - még magunknak is.