Mindeközben lenn, a csatornában egy sorozatgyilkossági ügy látszik körvonalazódni Paul Nerteaux kapitány fiatal szeme előtt. Paul poétikus kora dacára úgy dönt, mint a legdörzsöltebb filmes róka, aki még a Lumiére fiúk keze alatt kezdte a mozizást. Teketória nélkül hívja ki Jean Renót az esethez - talán a Teljesen Elhülyült Rendőrök Szanatóriumából, ahol mindnyájónk kedvence mérsékelten sikeres totalizatőr vállalkozást folytat, és ugyancsak sertésmód táplálkozik. Jean-Louis Schiffer figurájára odafigyeltek nagyon, Reno melírozott hajjal és cakkosra szabdalt képpel lép elénk, mint a Tour de France egykor gyakran bukó veteránja. Nélkülözhetetlen is az ilyen, ha sorozatgyilkosságról van szó. Esetünkben természetesen helyesebb lenne gyilkosságsorozatról beszélni, hiszen e szál már az első kockáin illedelmesen, érthetően bemutatkozik: otthon csak kis rémnek szólítanak, apám A hetedik, anyám a Bíbor folyók, rokonságom dús, ám némileg belterjes, melyeket (mármint a belterjeket) kiteregetni szokásunk. Megcsonkított, decens időszakot vízben töltött nőtetemet nyílik módunk vizsgálni - szokott mozilátvány. Ez a rossz jel a jobbik szálon is.
Anna a vacsora közben mozizombiknak látja néha az önmagukban sem túl szépségdíjas meghívottakat. A film több mint két óra, de ez az első negyedbe esik, s innentől tudható, hogy rossz vége lesz az egésznek... Amikor az emberi fantáziát összekeverjük, vagy ami még rosszabb, behelyettesítjük a filmes (közelebbről: maszkmesteri) fantáziával. A hős azt látja rémálmában, amit amúgy a moziban szokott. Tehát nem önnön démonai riasztják, hanem celluloid szirszarok. Mindig itt van vége mindennek.
A halottnak azonban szakálla nő, Anna, férjének mit se szólván, keres egy pszichiátert, segítsen kideríteni, ki is ő. Velekorú nő, nincs jobb dolga nyilván, nekivágnak. Röpke kettősük megéri a pénzét, nagy pislogások és dohányzások között mennek előre, rendületlenül: mintha nem is ezt a ménkű ostoba baromságot látnánk, hanem valami olyasmit, mintha régvolt francia majsztrók szellemeit egy gonosz erő akciófilm készítésére kényszerítené... De Mathilde-ot kisvártatva még a rendező is elfelejti.
Mi azonban egyre biztosabbak vagyunk a dolgunkban, tudásunk egyre nő, lassan Reno is gyanús lesz nekünkÉ A sorozatgyilkosság tele van rituális jegyekkel, jaj, anyám, melyik nem? Fiam, ott a hátsó padban, hogy is hívnak, ahelyett, hogy sugdolózol, mondjad meg gyorsan, hogy mi az elsődleges teendő, ha sorozatgyilkosság felderítésével bíz meg a nagymamád! Tanár úr, kérem, nem a gyilkos, hanem a lehetséges áldozat után vetem magamat, leülök mellé, aztán várom, hogy jöjjön a gyilkos, de nagyon ügyelek arra, hogy valami fedett helyen üljünk le (erotikus pszichothriller esetében: feküdjünk), mert ebben a zsánerben mindig zuhog az a rohadt eső.
Mindez nem érdemelne egy büdös szót sem, ha nem szolgálna egy olyan örömforrással, amiről azt hittem, hogy már nem is létezik, vagy csak Amerikában. Nem fogják elhinni: egy politikai propagandafilmet meséltem eddig! De egy olyan otromba marhaságot, amilyet anno a Mosz- vagy Lenfilmnél is elképzelhetetlennek tartottak, és úgy vágták volna ki az effélével jelentkezőt, hogy meg sem áll hazáig, nem tréfálok.
Az ismert műtörténeti okokon felül azért volt szükség Jean Renóra, mert a törökök itt dobrokolnak az unió kapui előtt, és Franciaországnak nincs momentán jobb ötlete arra nézvést, hogy ki más állíthatná meg őket az utolsó dönerkioszknál. A jó Jean húsz évet húzott le a török negyedben, ismer mindenkit, aki számít, és majdnem egy fél kebabot is képes egyszerre megenni. Rövid pár perc alatt amit a törökökről megtudhatunk: szűk, munkavédelmi előírásokat be nem tartó műhelyekben zsákmányolják ki honfitársaikat, felette hajlamosak csatornában, patkányok közt tölteni szabad perceiket, különös hobbijuk az illegális bevándorlás, életük értelme a kábítószer ide-oda csempészése, szart esznek, otthon maradt gyermekeikkel zsarolják asszonyaikat, egy Szürke Farkasok nevű szervezet uralkodik felettük, mely változatos és roppant hathatós módszerekkel igyekszik további disznóságokra serkenteni őket...
Ám a tisztánlátás végett a mozi végin eljutunk Törökországba is, ahol szemben a mindennapos párizsi esőkkel, csak a nap süt feszt, és mindenhonnan lélegzetelállító kilátás nyílik a Boszporusz-hídra. Úgyhogy sokkal jobban tennék a törökök, ha otthon maradnának.
Forgalmazza a Best Hollywood
