Na jó, de mit keres náluk a bolgár Theodosii Spassov?
Hogy Darriau-vel mikor futottak össze először, azt nem tudom - ezek a felvételek három-négy évvel ezelőtt készültek, részben Ontarióban, részben Szófiában. De hogy van miről beszélniük, az biztos, Bartóktól a kavalt illető ujjtechnikákon át a modern balkáni dzsesszig. (Az etnót nem szívesen használnám, mert Spassov egyszer leintett egy újságírót: ő nem etnódzsesszt játszik, hanem modern bolgár zenét.) Spassov mára a világ legtöbbet látott kavalistája lett, a helyi projektjei mellett - melyek közül a Trio Bulgarkában éneklő Yanka Rupkinával közös Welkya volt az első nagy durranás - megfordult Ennio Morricone, Trilok Gurtu, Rabih-Abou Khalil és Albert Mangelsdorff jobbján, de mostanság is jó pár nemzetközi formáció tagja, lásd például a Haig Yazdjian - Glen Velez - Theodosii Spassov vagy a Mino Cinelu - Glen Moore - Theodosii Spassov Triót.
Szóval ez nem egy mondvacsinált találkozás. Csak éppen Darriau Brooklynból vágott neki Bulgáriának, Spassov meg Plovdivból tart a világ közepe felé. Ha úgy tetszik, most itt tartanak együtt, összegyúrván, ami út közben rájuk ragadt.
Nem érdektelen. Egyrészt Spassov jelenlétéből adódóan, másrészt meg talán azért, mert az eddigieknél hangsúlyosabb szerepet kap a duda, a Gambit egy sokszínű: a folk, a dzsessz és a kortárs zene eszköztárából bőséggel merítő, bensőséges és harsány, lírai és magával ragadó pillanatokban egyaránt gazdag album. Ez a változatosság persze - bármily hiteles is - nem feltétlenül erény: azt mondjuk nehezen tudom elképzelni, hogy az elejétől a végéig azonos elánnal rajong majd érte, aki beletenyerel. De aki jó helyen kapja el, az ritka magasságba röpülhet vele - engem legalábbis a Theo's Gambit és a Cocek i Gong jócskán kilőtt.
Enja Records/Zenesegély, 2005
