Kis híján - Ken Loach: Még egy csók (film)

Zene

Ken Loachot azért dicsérni, mert remekül érti a kisemberek nyelvét, legalább akkora semmitmondás, mint Hitchcockot feszültségteremtő képességéért méltatni.

Ken Loachot azért dicsérni, mert remekül érti a kisemberek nyelvét, legalább akkora semmitmondás, mint Hitchcockot feszültségteremtő képességéért méltatni. Igazságtalan vagy sem, ilyen a nagyok sorsa: miközben nekik saját legjobbjukat kell minduntalan túlszárnyalni, a mezőny szerényebb képességű versenyzőinek jóval kevesebbért is jár a vállveregetés. Talán éppen saját konkurenciájától tartva Loach már az indításkor ráígér a standard programra: az iskolai előadáson identitását elrappelő pakisztáni lány és a hirdetőtáblába áramot vezető sarki boltos zsörtölődő figurája két külön filmet ígér, az ígéretekből azonban csak egy glasgow-i irányítószámmal ellátott "Rómeó és Júlia"-sztorit sikerül valóra váltani.

Nyilván nem lehet elégszer figyelmeztetni a mindannyiunkban lappangó előítéletekre, a nemes ügy iránti elkötelezettség azonban nem feltétlenül a legjobb tanácsadó. Különösen játékfilmkészítéskor nem az, a családja szigorának ellenszegülő pakisztáni dj és az ír-katolikus zenetanárnő viharos kapcsolatát feldolgozó történet ugyanis nemegyszer úgy hat, mint egy speciális előítélet-ismereti kurzus, melynek legvégén mindenkinek (mozlimoknak és katolikusoknak egyaránt) ki kell osztani a megfe-lelő osztályzatot. Noha Loach nagyon igyekszik mindent és mindenkit megérteni és megértetni, valamennyi tábor közül messze a leggyengébb bizonyítványt a katolikus egyház részére sikerül kiállítania. A gyülekezete erkölcseire diktátori eszközökkel felügyelő pap ábrázolásakor mintha Loach sem bírta volna tovább azt a jótékony távolságtartást, mely egyébként mindaddig jól szolgálta a túlzottan kitüremkedő rútságok elkozmetikázásában.

A szereplők közül egyedül Glasgow-nak megengedett, hogy vonzó rútságával tüntessen. A skót nagyvárost semmitmondó tereivel és hétköznapi nyüzsgésével nagyon bírja a kamera. Így is lehet várost fényképezni, ahogy - s úgy tűnik, ezt is Loachtól kell eltanulni - az sem számít halálos bűnnek, ha a tengerparti vakáció csillogását néhanapján felváltja a dramaturgiai-lag és meteorológiailag is indokolt ború. Loachhoz hasonlóan azonban mi sem forszíroznánk a fölösleges borúlátást. A veterán filmrendező végül is egy majdnem tökéletes Loach-filmet rendezett. Kisrealizmusának utcaszaga meggyőző, kritikája penge, együttérzése természetes - igazán kár, hogy nem a tanítványok közül csinálta meg valaki.

A Budapest Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter szupersztár

Napok alatt tökéletesen összeállt a Tisza Párt által koordinált zarándokút, Magyar Péter speciális országjárás keretében gyalogol el Budapestről Nagyváradra. De miért nem a sajtószabadsággal foglalkozik? Elmondta.

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.