Kis híján - Ken Loach: Még egy csók (film)

Zene

Ken Loachot azért dicsérni, mert remekül érti a kisemberek nyelvét, legalább akkora semmitmondás, mint Hitchcockot feszültségteremtő képességéért méltatni.

Ken Loachot azért dicsérni, mert remekül érti a kisemberek nyelvét, legalább akkora semmitmondás, mint Hitchcockot feszültségteremtő képességéért méltatni. Igazságtalan vagy sem, ilyen a nagyok sorsa: miközben nekik saját legjobbjukat kell minduntalan túlszárnyalni, a mezőny szerényebb képességű versenyzőinek jóval kevesebbért is jár a vállveregetés. Talán éppen saját konkurenciájától tartva Loach már az indításkor ráígér a standard programra: az iskolai előadáson identitását elrappelő pakisztáni lány és a hirdetőtáblába áramot vezető sarki boltos zsörtölődő figurája két külön filmet ígér, az ígéretekből azonban csak egy glasgow-i irányítószámmal ellátott "Rómeó és Júlia"-sztorit sikerül valóra váltani.

Nyilván nem lehet elégszer figyelmeztetni a mindannyiunkban lappangó előítéletekre, a nemes ügy iránti elkötelezettség azonban nem feltétlenül a legjobb tanácsadó. Különösen játékfilmkészítéskor nem az, a családja szigorának ellenszegülő pakisztáni dj és az ír-katolikus zenetanárnő viharos kapcsolatát feldolgozó történet ugyanis nemegyszer úgy hat, mint egy speciális előítélet-ismereti kurzus, melynek legvégén mindenkinek (mozlimoknak és katolikusoknak egyaránt) ki kell osztani a megfe-lelő osztályzatot. Noha Loach nagyon igyekszik mindent és mindenkit megérteni és megértetni, valamennyi tábor közül messze a leggyengébb bizonyítványt a katolikus egyház részére sikerül kiállítania. A gyülekezete erkölcseire diktátori eszközökkel felügyelő pap ábrázolásakor mintha Loach sem bírta volna tovább azt a jótékony távolságtartást, mely egyébként mindaddig jól szolgálta a túlzottan kitüremkedő rútságok elkozmetikázásában.

A szereplők közül egyedül Glasgow-nak megengedett, hogy vonzó rútságával tüntessen. A skót nagyvárost semmitmondó tereivel és hétköznapi nyüzsgésével nagyon bírja a kamera. Így is lehet várost fényképezni, ahogy - s úgy tűnik, ezt is Loachtól kell eltanulni - az sem számít halálos bűnnek, ha a tengerparti vakáció csillogását néhanapján felváltja a dramaturgiai-lag és meteorológiailag is indokolt ború. Loachhoz hasonlóan azonban mi sem forszíroznánk a fölösleges borúlátást. A veterán filmrendező végül is egy majdnem tökéletes Loach-filmet rendezett. Kisrealizmusának utcaszaga meggyőző, kritikája penge, együttérzése természetes - igazán kár, hogy nem a tanítványok közül csinálta meg valaki.

A Budapest Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.