Zene

Nyolc kis kritika

Az ezredfordulón alakult papagájkommandó voltaképpen egy olcsó poén profi kivitelezésével katapultált a manhattani buzibárok mélyéről a slágerlisták élére 2003-ban.

David Pajo nem akárki.

A lemezen hallható minden hang gitár, basszusgitár, dob és ének felhasználásával készült - áll fontoskodva a borítón.

Hurrá, nyaralunk! - legalábbis Pintér Béla Társulatának előadásában; méghozzá Horvátországban, egyenesen Korcsulán, de tán nem tévedek, ha azt gondolom, a magyar nyelv asszociációs rugalmassága teremtette Pintérék színpadára éppen ezt a szigetet.

Ulrike Rosenbach annak a hatvanas-hetvenes évek fordulóján indult generációnak a tagja, amely sok szempontból meghatározó szerepet játszott a század utolsó harmadának vizuális kultúrájában. E nemzedék egyszerre változtatta meg a kortárs német és az egyetemes művészetet; részt vett az akkori NSZK képzőművészetének felemelésében, egyenrangúsításában, másrészt a mediális művészet európai úttörőjévé vált, egyszersmind a nőművészet és a feminista eszmerendszer protagonistájává lett.

Nyolc kis kritika

Van egy pár visszatérő elbeszélési séma a rocktörténetben: ilyen például a hosszabb underground pályafutás után egyszer csak "nagy" kiadóhoz szerződő zenekar hanyatlástörténete, amely ezzel hirtelen megindul a képzeletbeli művészi lejtőn.

A most 41 éves Roberto Di Gioia immár huszonegy éve él Münchenben, ám ez nem jelenti azt, hogy söröskriglivel a kezében jött volna a világra.

Johnny Cash utolsó, az American kiadó lemezsorozatához készített felvételein a számos megrázóan szép pillanat közül az egyik legszebb, amikor a hetvenéves countrylegenda az I See A Darkness című számban a sötétség közeledtéről dalol bivalyerős baritonján, már halálos betegen.

A tüntetések őszét éljük: a Bartók halálának 61. évfordulójára rendezett koncert is ezzel indult, noha mindössze egyszemélyes volt: amikor a minisztériumos Schneider Márta megjelent a pódiumon, hogy elmondja idevágó beszédét, az amadindás Rácz Zoltán felugrott és "Én ezt nem hallgatom!" felkiáltással elhagyta a nézőteret (persze a zenére visszatért).

Meglehetős csalódást okozott Shlomo Mintz és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának fellépése. Pedig első pillantásra már a műsor-összeállítás is kuriózumot ígért. Ha jobban megnézzük, kiderül, hogy a bartóki életút szélső pólusaira kifeszített program elég problematikus.

Brecht ezúttal nem forog a sírjában, hanem táncra perdül örömében: győzött a síron túlról.

Nyolc kis kritika