Van egy pár visszatérő elbeszélési séma a rocktörténetben: ilyen például a hosszabb underground pályafutás után egyszer csak "nagy" kiadóhoz szerződő zenekar hanyatlástörténete, amely ezzel hirtelen megindul a képzeletbeli művészi lejtőn. Az anyagién persze véletlenül sem, hiszen a sztori mottója mindig ugyanaz: "eladták magukat". Egyszerű lenne persze szó nélkül elmenni az ilyen és ehhez hasonló nagy elméletek mellett, de ez néha sajnos nem megy olyan könnyen. Például az olyan lemezek miatt, mint a Blood Mountain.
A kezdetektől fogva az amerikai extrém zene egyik legendás istállójához, a Relapse-hez kötődő Mastodon a 2002-es Remissionnel csapódott be a köztudatba, és nem vitás, hogy a zseniális opus nyomán teljesen indokolt volt a felhajtás. Védjegyszerű, hegyomlásmódra lezúduló dobok, a masszív riffeket átfonó, éppen megfelelően keletiesre vett gitártémák, erőteljes vokálok, mindez egy hol valódi, hol fiktív mitológiákból összegyúrt, koherens képi világgal körítve - ez volt a Mastodon, egy egészen friss fogás, csupa klasszikus alapanyagból kisütve. A szintén a Relapse-nél megjelent, valamivel halványabb visszhangú második lemez, a Leviathan után pedig megtörtént a nagy esemény: a zenekar leszerződött a Warner Bros.-hoz. És bármilyen inkonzisztensek is legtöbbször az összeesküvés-elméletek, ezúttal mégis passzol a séma: a Blood Mountain pont olyan lett, amilyennek egy multinál megjelenő metállemeznek lennie "kell".
A korábbi, sok tételen átvonuló koncepciókat, szépen megoldott keretes motívumokat, kísérletező kedvű kitérőket már nem fogjuk megtalálni a lemezen, helyettük tizenhárom, gyakran már ismert részleteket is újrahasznosító, könynyebben klipesíthető szám sorakozik egymás után. Az új Mastodonnal természetesen nem az a gondom, hogy rádióbarát. Hanem hogy ez a Mastodon már korántsem az a friss és újító banda, ami volt - viszont az egyébként jó és szép, csak éppen átlagos rockzenét nem illene egyfajta arisztokratikus küldetéstudattal elővezetni. Hogy Brann Dail dobos (persze a Music TV-ben közölt) vízióját idézzem: "Király lenne, ha a srácok nem Linkin Park-, hanem inkább Mastodon-dalokat gyakorolnának otthon ezentúl." Az aktuális slágerlisták lecserélésére irányuló kétes értékű törekvésnél ezúttal is többet ért volna egy újabb zenei vérfrissítés levezénylése.
Warner, 2006
