Töredékek - Shlomo Mintz Bartók-estje (koncert)

  • - té.pé -
  • 2006. október 5.

Zene

Meglehetős csalódást okozott Shlomo Mintz és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának fellépése. Pedig első pillantásra már a műsor-összeállítás is kuriózumot ígért. Ha jobban megnézzük, kiderül, hogy a bartóki életút szélső pólusaira kifeszített program elég problematikus.

Meglehetős csalódást okozott Shlomo Mintz és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának fellépése. Pedig első pillantásra már a műsor-összeállítás is kuriózumot ígért. Ha jobban megnézzük, kiderül, hogy a bartóki életút szélső pólusaira kifeszített program elég problematikus. A teljesen rendben levő Két kép (Op. 10, 1910) mellett ugyanis az ifjúkorinak - rosszabb esetben elsőnek - aposztrofált Hegedűverseny (1907-1908), az épp hogy csak töredékeiben fennmaradt Brácsaverseny (1945) biztosan nem tekinthető a szerző által előadásra alkalmasnak ítélt alkotásnak. A Geyer Stefinek írt Hegedűversenyt még életében visszavonta, egyik témáját az Op. 5-ös Két portréban felhasználta, a Brácsaversenyt pedig éppen csak elkezdte.

Jó lenne azzal dicsekedni, hogy nálunk egy tiszta Bartók-műsor is telt házat hoz. Ám tartok tőle, hogy legalább annyian váltottak jegyet kizárólag a jó nevű sztár vendégművész kedvéért, mint az évfordulós szerzőért. Shlomo Mintz nem először koncertezik hazánkban, s ha a kritikák nem is emelték mindig a csillagokba, annyi kreditje bőven maradt, hogy nagy várakozással tekintsünk a versenyművek magánszólamának megformálása elé. A csalódás azonban már a Hegedűverseny első hangjainál elkezdődött, s a szünet után a Brácsaverseny utolsó hangjáig tartott. Mintz kifelé magabiztosságot sugalló bizonytalansággal, teljes kívülállóként, az ő szintjéhez mérten szokatlanul sok intonációs problémával, csúszkálással, csúnya, "harapós" frázisindítással prezentálta szólamát. Ráadást nem adott, de nem is hiányzott.

Miután a Két kép első tételében ("Virágzás") számos kidolgozott zenekari állás, szép fafúvós szólók is voltak, reménykedhettünk, hogy a Mandarin-szvit javít majd valamennyit az est negatívba hajló mérlegén. Hamar kiderült azonban, hogy Fischer Ádám és zenekara a muzsika nyersesége helyett az erőszakot, erotikája helyett az érdektelenséget, a feszültség helyett csupán a tempók hajszolását, a hangerő értelmetlen fokozását kívánta megmutatni. Az értelmezésen akár még vitatkozni is lehetne, azonban a megvalósítás sikertelensége, a túlhajtott, darabjaira eső "Hajsza", a pontatlan vonósok, a rossz napot kifogott rézfúvók vitaképtelenné tették a produkciót.

Művészetek Palotája, szeptember 26.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.