Zene

„Fordítva lettem bekötve”

Műsorán jazzsztenderdek és saját szerzemények is vannak. Bravúros énektechnikáját, a scattelést, nem véletlenül hasonlítják Ella Fitzgeraldéhoz és Sarah Vaughanéhoz. A New Yorkban élő olasz énekesnőt budapesti fellépése előtt kérdeztük. Interjú Roberta Gambarinivel.

„Sík vidéken síelünk”

A két öltönyös férfi lesétál a színpadról, bontanak egy sört és beszélgetni kezdünk. Észtországból érkeztek a Sziget Fesztiválra, duójuk neve Puuluup. Beszélgetésünk során szóba kerültek a kitalált nyelven írott dalszövegek, hangszereik története és a fák lelke is.

„Mindenki máshoz ért”

Az idén 55 éves King’s Singers szinte a kezdetektől koncertezik Magyarországon. A csapat basszistájával a világjárásról, a repertoárról, az énekesek kondíciójáról, a tagcserékről és az együttes vezetéséről beszélgettünk. S persze szóba került az időjárás is.

„A zongora csak lassít”

Huszonöt éves, és ő írta a legjobb Budapest-nyitányt a Fesztiválzenekar és a főváros közös pályázatára. A Fusion című darabot szeptember 2-án mutatják be a Hősök terén.

 

Mimagyarok

Klasszikus zenei programajánló a 2023/35. hétre

  • mi a kotta
  • 2023. augusztus 30.

„Odessza egy anya, aki magához ölel”

A Sziget Fesztivál Global Village színpadán lépett fel az ukrán Kommuna Lux. A fantasztikus hangulatú koncert után a zenekar klarinétosával beszélgettünk az odesszai gengszterfolkról, a banda jótékonysági turnéjáról és a háború árnyékában is pezsgő ukrajnai kulturális életről.

Az utolsó keringőkirály

Hiába tartották a világ egyik legjobb szólógitárosának, hiába volt The Weight című száma a hippik himnusza, a legtöbben mégis Bob Dylan kísérőjeként tartották számon, máig tartó világhírét pedig főleg annak köszönheti, hogy feloszlatta a zenekarát, a The Bandet.

Meghalt Toto Cutugno

Az olasz énekes nevét L'Italiano című dalának köszönhetően ismerte meg a világ.

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 22.