„Egy igazi muzsikus egész zenei beállítottsága énekszerű. A vonós hangszerek mind »éneklő hangszerek«, ennélfogva egyáltalán nem meglepő, hogy a legjobb, így a leginkább kantábilis vonós hangszereket olasz, és mondjuk nem francia hangszerkészítők építették. A francia hegedűk hangja az olaszokéhoz viszonyítva »karcsú«; Franciaországban az éneklés eszményképe a chanson volt és nem az olaszok bel cantója. Máig élénken él bennem az emlék, amikor még fiatalemberként Nápolyban hosszú órákon át hallgattam, ahogy a kikötőben egyszerű munkásemberek gitárkísérettel a népdalaikat énekelték – bel canto stílusban! Ezt az élményt sosem felejtem el, olyan gyönyörű volt. Ezeknek az énekeseknek a helyes hangvétel megtalálása sem okozott gondot, az ösztönösen igaz volt.” Így beszélt Végh Sándor, a nagy hegedűművész-pedagógus egy német újságírónak 1991-ben. Tanítványaira máig rábukkanhatunk szinte bárhol a világban, s a norvég Arvid Engegård éppen hozzánk látogat a Concerto Budapest meghívására. Ezúttal vezényelni fog, Brahmsot, Schumannt, Stravinskyt, Csuja Imre pedig a Nyugat költőinek verseiből szaval (Müpa, január 19., fél nyolc).
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
