Interjú

„A jazz csak egy csatorna”

Szabó Dániel zongorista

Zene

Dolgos éve volt a 48 éves magyar jazz-zenésznek. Novemberben mutatta be Intersections című lemezét, amelyen amerikai kvintettje játssza a számait. De a korábbiaktól eltérően a lemezen nem játszik sem Peter Erskine, sem Chris Potter, sem Kurt Rosenwinkel.

Magyar Narancs: A saját szerzeményeidre koncentráltál?

Szabó Dániel: Nincs szükség mindig húzónévre egy lemezen, annak is megvannak az előnyei, hogyha nincs ilyen. Nem azt néztem, hogy mennyit fogok a lemezből eladni, hanem azt, hogy mennyire akartam magamat jól érezni a stúdióban, vagy mennyire szívesen hallgatom vissza. Az előző lemezeimen is fontosak voltak a saját szerzemények, de most úgy éreztem, hogy ez az anyag összeérett, és hogy szeretnék lojális lenni ahhoz a közép­generációs társasághoz, akikkel évek óta együtt dolgozom kint, és akik szintén világszínvonalon játszó zenészek. Amikor a trió­lemezt csináltam Erskine-nel, annak is volt egy érlelődési folyamata. Az egyetemen, a University of Southern Californián találkoztunk, tanultam tőle, játszottunk együtt, aztán az évek során kialakult egy repertoár, amit ő figyelemmel kísért. Most nincs vendégművész, viszont ez egy organikusan működő csapat.

MN: Én először januárban a magyar változatát hallottam ennek a kiváló anyagnak, és mély benyomást tett rám. Akkor két szaxofonos volt, Bacsó Kristóf és Ávéd János, más volt, mint a mostani lemez, holott csak kicsit változtattál a hangszerelésen.

SZD: Nagyon izgalmas, hogy hogyan nyúlnak ugyanahhoz a zenéhez itt és ott. Mind a kettő jó, nem rangsorolom, nemcsak tapintatból, hanem mert mindkettő a maga módján első osztályú, karakteres. Mindkét kontinensnek és kultúrának megvannak a sajátosságai. Szeretném, hogy mind a kettő jelen legyen az életemben. Nyolc évet éltem Los Angelesben a családommal együtt, korábban Bostonban voltam két évet. Ezt nem akarom zeneileg elengedni, próbálom a kapcsolatokat ébren tartani és integrálni. Nem csak művészi okokból, praktikus szempontok is vannak. Annak során, ahogy ugyanazt a repertoárt itt és ott is játsszuk, megmutatkozik a jazz lényege. Ez a négybetűs szó csak egy csatorna. Hogy mivel töltjük meg, az a személyességen, az adott pillanaton, a spontaneitáson, a kulturális gyökereken és egyebeken múlik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.