Magyar Péter megint szavaztat arról, hogy legyen-e EP-képviselő

  • narancs.hu
  • 2025. január 14.

Belpol

Most azt kérdezi a követőitől, hogy maradjon-e az Európai Parlament képviselője.

"Most hogy eltelt az első fél év, kérlek döntsetek ti, hogy dolgozzak-e továbbra is európai parlamenti képviselőként" – írta Facebook-oldalán Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és EP-képviselője. 

Magyar nem először kíván szavazáson dönteni a karrierje alakulásáról: pártja a június 9-i EP-választásokon 7 helyet nyert az Európai Parlamentbe, és bár a párt listáját Magyar vezette, korábban kijelentette, hogy nem kívánja felvenni a mandátumát, ám ezután arról posztolt, hogy mégiscsak sok érv szól amellett, hogy beüljön az EP-be; végül szavazást is hirdetett erről, és felvette a mandátumát. 

Most Magyar azt kérte híveitől, hogy döntsenek arról, maradjon-e képviselő, majd amellett érvelt, hogy miért jó, hogy az – így ugyanis részt vehetett például októberben a magyar ügyben tartott vitán, ahol Orbán Viktor miniszterelnökkel is szembekerülhetett, számos vezető politikussal találkozott, és bejuthatott különböző közintézményekbe is. 

"Ha megerősítetek a mai szavazáson, akkor továbbra is a magyar emberek érdekét fogom szolgálni Brüsszelben és Strasbourgban is" – írta Magyar, aki ellenérvet nem nagyon hozott fel, szavazni viszont pártja honlapján e-mail cím megadásával lehet. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Buli a reggeli felfrissüléstől kifulladásig – így látják az idei Szigetet a Narancs fotósai

  • narancs.hu

Meglepő fesztiválszettek, fényes nappal is csapató bulizók, rengeteg por, a koncerten épp elénk beálló ismeretlen, neonfényekkel kivilágított ösvények, napközbeni workshopok, esti koncertek, hajnalig tartó bulik és sakk a WC-ben – a Sziget az idén is pont ugyanolyan őrült, mint a korábbi években. Mutatjuk a Narancs fotósainak legjobb képeit az idei fesztiválról! 

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.