Zene

Lokális dimenzió - Halász Margit: Éneklő folyó (könyv)

Az Éneklő folyó helyszíne egy olyan, fiktív Tisza-parti falu, Kandicsfalva, melynek a szerző által felvázolt, hétköznapi lakosai amolyan lokális dimenzióban léteznek. Bár van, aki a tanulmányai során élt nagyvárosban is, van, aki más településről érkezett ide, s olykor még ki is mozdulnak egy-egy vásár vagy kirándulás miatt a szereplők idegen falvakba, városokba, de életük menetét, látásmódjukat a helyi perspektíva szabja meg. A kívülről érkező modern dolgok, az EU, a globalizáció, az internet számukra értelmezhetetlenek és/vagy negatívak. Ebben a szűk, kifelé kevéssé nyitott térben felerősödik a helyi történetek, nevezetesebb alakok szerepe, személyiségformáló hatása, így az újabb és újabb öngyilkossági, lányszöktetési, emberölési kísérletek mindig egy-egy korábbi eseményre utalnak, s még megvalósítási módszerüket tekintve is hasonlatosak egymáshoz.
  • Darvasi Ferenc
  • 2008. március 27.

"A kellő gonoszság" - Shakespeare: Macbeth

"Én semmit sem teszek" - mondja Macbeth a boszorkányok jóslatát hallva, és úgy tűnik, nem is kell tennie semmit, hiszen az állítás igaz (Glamis thánja), és az egyik jóslat (Cawdor thánja) hipp-hopp megvalósul. Az újdonsült címet lehet köszönni az igazságos Duncan királynak...
  • Csáki Judit
  • 2008. március 27.

Hajóvonták találkozása - The Dillinger Escape Plan az A38-on (koncert)

Igen, én voltam az, aki pár számmal ezelőtt a sárba gyalázta bele a The Dillinger Escape Plan valóban alibi új lemezét (Ire Works), és most én leszek, aki nagyon szépeket ír erről a koncertről, aminek a megszervezése egyébként legalább ugyanakkora fegyvertény volt a Budapestrockandroll iroda részéről, mint amikor három éve először járt ugyanitt a Meshuggah. Tényleg, ha már szóba kerültek a svédek: ez az este csak akkor lehetett volna tökéletesebb, ha ők is játszanak, ahogy tervbe is volt véve a tavaly őszi közös Dillinger/Meshuggah-turnén. Igazán kíváncsi lettem volna, melyik banda üt nagyobbat.
  • Vincze Ádám
  • 2008. március 20.

Várj, míg sötét lesz! - Autechre a Merlinben (live-act)

A tájékozatlan emberek, többnyire megfelelő tapasztalatok híján, hajlamosak ódzkodni az elektronikus zenei live-actektől, mondván, hogy ez a fajta muzsika legfeljebb dídzsék keze alá való, a színpadon, nagy nyilvánosság előtt elkövetett kütyünyüstölés és poticsavargatás pusztán kamu - úgy is datról/vincseszterről megy az egész. Ja, és különben is: a jó élő buli nélkülözhetetlen kelléke a húrtépés, extrém esetben a gitártörés és/vagy -felgyújtás, s ki látott már olyat, hogy valaki a térdén zúzza szét a drága laptopot (csak megjegyeznénk: magyar zenésznek a gitár is túl drága) vagy felgyújtson egy samplert. Pedig ritkán tapasztalható varázsa van az olyan alkalmaknak, amikor derék, jóravaló zenemunkások jóvoltából a szemünk előtt s fülünk hallatára születik meg valami egyedi és megismételhetetlen, amikor a legutóbbi album - amúgy egyszerre reménytelen és értelmetlen - reprodukálása helyett az előadó pozitív értelemben meglepi magát és a közönséget.
  • - minek -
  • 2008. március 20.

Istentől elhagyottak - Három új opera-DVD

"Ha felkerülünk az égbe, nekünk kell majd segíteni mennydörögni", mondja a szegények nevében Alban Berg hőse, Wozzeck. Wagnernél még maguk az istenek végezték ezt a piszkos munkát.
  • Csont András
  • 2008. március 20.

Én lenni gengszter - David Cronenberg: Eastern Promises - Gyilkos ígéretek (film)

London újkori nevezetességei közé immár nemcsak a Millennium Dome, de az idegenben gyökeret vert orosz maffiózó is hozzátartozik. Látványosságnak mindkettő megteszi, utóbbinak azonban megvan az a filmes szempontból nem elhanyagolható előnye, hogy ha kinyitja a száját, ízes orosz akcentussal bevont angol kifejezések szaladnak ki rajta, ha pedig leveszi az ingét, feltárul a híres orosz börtöntetoválások egész tárháza. Valami azt súgja, Cronenbergnek is először a tetoválásokon akadt meg a szeme, és csak ezután a bőrbe égetett rendfokozatokhoz tartozó karaktereken. Erre engednek következtetni a rendező régi vonzalmai, melyek középpontjában köztudottan az emberi testtel való sötét manipulációk állnak, de a sokat tárgyalt életmű ismerete sem kell ahhoz, hogy a vásznon csakhamar kiviruló gengsztervirtus gyanakvásra adjon okot.
  • - köves -
  • 2008. március 20.

Történelem a háztetőn - Márton László: A nagyratörő (színház)

Ki tudja, milyen következtetések adódnak abból, hogy a történelmi dráma ismét "jól áll" a magyar színpadnak? Spiró György Árpádház című műve a Budapesti Kamarában látszik frissnek, amennyiben lenyűgözően ismerős a helyzetek és alakok ciklikus ismétlődése - Márton László A nagyratörő című darabja, egy trilógia első része pedig Egerben hitelesíti az író monumentális vállalkozását.
  • Csáki Judit
  • 2008. március 20.

Veteránzóna - Kukorelly Endre (szerk.): Ismeretlen Katona. Írók katonatörténetei (könyv)

Forgatom a könyvet, a gerincén centiméter, a rikító sárga-narancs-piros címlapon egy féllábú Dundika pózol, keblet, hasat és combot feltáró terepszínű göncökben, kezében fegyver, fején népköztársasági címeres katonai sapka - az Éjszakai állatkert és a Szomjas oázis női antológiák után az első magyar férfiantológia is egy borítóra kihelyezett pőre nővel próbálja eladni magát. Félreértés ne essék: az Ismeretlen Katona nem nevezi magát férfiantológiának (igazából semminek sem nevezi magát: nincsen hozzá szerkesztői koncepciót előtáró magyarázat, sőt, igazából szerkesztő és alcím sincs, csak nagyon elbújtatva), ám a témája (katonaság), a benne domináló prózatípus (önéletrajzi elbeszélés, vallomás), szerzőinek neme (egy kivételével mind férfi), valamint a szerkesztő Kukorelly Endrének a Literán hozzáfűzött kommentárja ("ez a könyv búcsú egy igazi férfitémától") mind ehhez a műfajhoz közelítik. Férfiantológia: férfiak mesélnek benne csakis férfiak számára hozzáférhető élményekről - férfiaknak. Hiszen a borítón elhelyezett playmate Dundika nyilvánvalóan nem a női olvasóközönség figyelmének felkeltését célozza.
  • Horváth Györgyi
  • 2008. március 20.

Vesztes csapaton ne változtass! - Gyurgyák János: Ezzé lett magyar hazátok. A magyar nemzeteszme és nacionalizmus története (könyv)

Gyurgyák előző nagyszabású vállalkozásának, A zsidókérdés Magyarországon című monográfiának egyik alapvető problémája volt, hogy az antiszemita politikai diskurzust nem helyezte tágabb kontextusba, és nem is létezett olyan általánosabb modern magyar politikai eszmetörténeti feldolgozás, amely hátteret biztosított volna munkájának. Így sokszor kiragadottnak tűntek az elemzései, kizárólag egy szempontból interpretálván olyan forrásokat, amelyek nem elsősorban a zsidókérdést kívánták tematizálni. Többek között ez is hozzájárult ahhoz, hogy a könyv egyes kritikusai aránytévesztésnek, a "zsidókérdés" abszolutizálásának, sőt "zsidógyártásnak" tekintették Gyurgyák gondolatmenetét.
  • Trencsényi Balázs
  • 2008. március 20.

Lázár sose akarta - Nick Cave & The Bad Seeds: Dig, Lazarus, Dig!!! (lemez)

A Tom Waits, Iggy Pop és Jim Morrison legjobb tulajdonságaiból összegyúrt ausztrál (anti)ikon végre visszatért, mondhatnánk - de szerencsére nem is tűnt el egy percre sem. Hiába múlt el ötvenéves, hiába adott ki megszámlálhatatlan projekttel és szólóban tengernyi lemezt és írt meg egymaga egy (nálunk legalábbis) méltatlanul ismeretlen és végtelenül hangulatos filmet (The Proposition, 2005), a kortárs irodalom egyik legmesteribb regényéről (És meglátá a szamár az Úrnak angyalát) már nem is beszélve, ez a termékenység nem okozott semmiféle negatív változást sem vitalitásában, sem másban - hacsak a frissiben növesztett, az Ádám-kosztümben a Síparadicsomban 2. című hangalámondásos bajor pornófilm főszereplőit idéző, idióta tömött bajuszt nem soroljuk ebbe a kategóriába.
  • Kovács Bálint
  • 2008. március 13.

A zen és a tört ütemek művészete - Meshuggah: ObZen (lemez)

Túl azon, hogy a Meshuggah élőben olyan, amilyet nem sűrűn lát az ember (muszáj megemlítenem a tavalyi kultiplexes meglepetéskoncertet, ahol azon az általuk megszokotthoz képest zsebkendőnyi színpadon is olyan audio-úthengert szabadítottak rá a nézőkre, hogy folyamatosan azt vártam, mikor omlik rá az épület a Kinizsi utcára), egyvalamit le kell szögeznem rögtön itt az elején. A Meshuggah hangzásvilága körülbelül annyira jellegzetes, mint a fütyülős barackpálinka: akármit csinálhat az öt svéd elvetemült, abban mindig ott lesz az a hamisítatlan íz.
  • - vincze -
  • 2008. március 13.