A zen és a tört ütemek művészete - Meshuggah: ObZen (lemez)

  • - vincze -
  • 2008. március 13.

Zene

Túl azon, hogy a Meshuggah élőben olyan, amilyet nem sűrűn lát az ember (muszáj megemlítenem a tavalyi kultiplexes meglepetéskoncertet, ahol azon az általuk megszokotthoz képest zsebkendőnyi színpadon is olyan audio-úthengert szabadítottak rá a nézőkre, hogy folyamatosan azt vártam, mikor omlik rá az épület a Kinizsi utcára), egyvalamit le kell szögeznem rögtön itt az elején. A Meshuggah hangzásvilága körülbelül annyira jellegzetes, mint a fütyülős barackpálinka: akármit csinálhat az öt svéd elvetemült, abban mindig ott lesz az a hamisítatlan íz.

Túl azon, hogy a Meshuggah élőben olyan, amilyet nem sűrűn lát az ember (muszáj megemlítenem a tavalyi kultiplexes meglepetéskoncertet, ahol azon az általuk megszokotthoz képest zsebkendőnyi színpadon is olyan audio-úthengert szabadítottak rá a nézőkre, hogy folyamatosan azt vártam, mikor omlik rá az épület a Kinizsi utcára), egyvalamit le kell szögeznem rögtön itt az elején. A Meshuggah hangzásvilága körülbelül annyira jellegzetes, mint a fütyülős barackpálinka: akármit csinálhat az öt svéd elvetemült, abban mindig ott lesz az a hamisítatlan íz. Képzeljünk el egy olyan zenekart, ahol a két, pokolian mélyre hangolt gitár (annak idején addig vegzálták a Nevborn nevű hangszer-manufaktúrát, amíg ki nem fejlesztettek egy nyolchúros hangszert külön nekik, ahol a megszokott hathoz még két mélyebb jön, ezzel téve teljessé a Meshuggah-féle kakofóniát) és a dob teljesen különböző ritmusú témákat játszik, amelyek úgy forognak, mintha valami különlegesen bonyolult óraszerkezetet látnánk működés közben. Minderre préselődik az ének, ami a szokásos extrémmetálos ordibálás, persze ez is teljesen idiotikusan ritmizálva egy olyan vokalistától (Jens Kidman), aki egyébként hórihorgas, kopasz alakjával úgy inog a színpadon, mint akit épp fejbe csaptak kapanyéllel. Ha erre még ráborítjuk Fredrik Thordendal dzsesszes beütésű, pszichedelikus gitárszólóit (csinált ő egy erőteljesen sci-fi ihletésű albumot is jó tíz éve Fredrik Thordendal's Special Defects néven, amit ebben az országban ismernek tán négyen, pedig a legzseniálisabb szólóalbum, amit gitáros valaha), akkor már meg is van, milyen a Meshuggah. Idegbeteg zene, nyilván.

Ezek után már nem is nagyon lehet túl sok újdonságot elmondani az előzetes nyilatkozatok szerint gyorsnak és vadnak ígért ObZenről. Valóban komoly tempóval kezd az old-school Meshuggah-riffel operáló Combustion, az Electric Red eleje kicsit olyan, mintha a világsiker nyitányát jelentő Destroy Erase Improve-ról maradt volna le, a Bleedben Thordendal hatalmasat alakít arra a megszaggatott őrlésre pakolt, űrkorszakbeli pár hanggal, a Pravusban pedig a lemez talán leggyorsabb nyitányát hallhatjuk, hogy aztán a végére szemét módon belassítsanak a zenészek azzal a gőzkalapácsszerű, aljasul hatásvadász témával. A majd tízperces, felkavaró zárótétel (Dancers To A Discordant System) pedig egyértelműen az anyag legjobbja. Aki töviről hegyire ismeri a Meshuggah munkásságát, elégedjen meg annyival, hogy az ObZen sokkal könnyebben adja meg magát, mint az utóbbi idők lemezei (a mai napig a tizenhárom évvel ezelőtti Destroy Erase Improve elkötelezettjei valószínűleg fennakadt szemekkel, nyálat csorgatva fognak műélvezni, pedig a kicsit visszavett elborultság azért nem termelt ki egy újabb Future Breed Machine-t), aki meg nem, annak tökéletes ismerkedési felület lehet az ObZen, hogy ezt ronggyá hallgatva felkutassa aztán a régi lemezeket is.

Nuclear Blast, 2008

Figyelmébe ajánljuk

Így néz ki most a Matolcsy-körhöz került, elhanyagolt, majd visszavett Marczibányi sportcentrum - FOTÓK

226 millió forintot követel a II. kerület attól a Matolcsy-körhöz került cégtől, ami egy vita következtében nem fejlesztette a kerület egykori ékességét, a Marczibányi téri sporttelepet. Itt régen pezsgő élet zajlott, mára leromlott, az önkormányzat most kezdi el a renoválást, miközben pert indított. Játszótér, kutyasétáltató, sétány, park és egy uszoda építése maradt el. 

A fejünkre nőttek

Két csodabogár elrabol egy cégvezért, mert meggyőződésük, hogy földönkívüli. Jórgosz Lánthimosz egy 2003-as koreai filmet remake-elt, az ő hősei azonban különc bolondok helyett tőrőlmetszett incelek, akiket azért megérteni is megpróbál.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.