A zen és a tört ütemek művészete - Meshuggah: ObZen (lemez)

  • - vincze -
  • 2008. március 13.

Zene

Túl azon, hogy a Meshuggah élőben olyan, amilyet nem sűrűn lát az ember (muszáj megemlítenem a tavalyi kultiplexes meglepetéskoncertet, ahol azon az általuk megszokotthoz képest zsebkendőnyi színpadon is olyan audio-úthengert szabadítottak rá a nézőkre, hogy folyamatosan azt vártam, mikor omlik rá az épület a Kinizsi utcára), egyvalamit le kell szögeznem rögtön itt az elején. A Meshuggah hangzásvilága körülbelül annyira jellegzetes, mint a fütyülős barackpálinka: akármit csinálhat az öt svéd elvetemült, abban mindig ott lesz az a hamisítatlan íz.

Túl azon, hogy a Meshuggah élőben olyan, amilyet nem sűrűn lát az ember (muszáj megemlítenem a tavalyi kultiplexes meglepetéskoncertet, ahol azon az általuk megszokotthoz képest zsebkendőnyi színpadon is olyan audio-úthengert szabadítottak rá a nézőkre, hogy folyamatosan azt vártam, mikor omlik rá az épület a Kinizsi utcára), egyvalamit le kell szögeznem rögtön itt az elején. A Meshuggah hangzásvilága körülbelül annyira jellegzetes, mint a fütyülős barackpálinka: akármit csinálhat az öt svéd elvetemült, abban mindig ott lesz az a hamisítatlan íz. Képzeljünk el egy olyan zenekart, ahol a két, pokolian mélyre hangolt gitár (annak idején addig vegzálták a Nevborn nevű hangszer-manufaktúrát, amíg ki nem fejlesztettek egy nyolchúros hangszert külön nekik, ahol a megszokott hathoz még két mélyebb jön, ezzel téve teljessé a Meshuggah-féle kakofóniát) és a dob teljesen különböző ritmusú témákat játszik, amelyek úgy forognak, mintha valami különlegesen bonyolult óraszerkezetet látnánk működés közben. Minderre préselődik az ének, ami a szokásos extrémmetálos ordibálás, persze ez is teljesen idiotikusan ritmizálva egy olyan vokalistától (Jens Kidman), aki egyébként hórihorgas, kopasz alakjával úgy inog a színpadon, mint akit épp fejbe csaptak kapanyéllel. Ha erre még ráborítjuk Fredrik Thordendal dzsesszes beütésű, pszichedelikus gitárszólóit (csinált ő egy erőteljesen sci-fi ihletésű albumot is jó tíz éve Fredrik Thordendal's Special Defects néven, amit ebben az országban ismernek tán négyen, pedig a legzseniálisabb szólóalbum, amit gitáros valaha), akkor már meg is van, milyen a Meshuggah. Idegbeteg zene, nyilván.

Ezek után már nem is nagyon lehet túl sok újdonságot elmondani az előzetes nyilatkozatok szerint gyorsnak és vadnak ígért ObZenről. Valóban komoly tempóval kezd az old-school Meshuggah-riffel operáló Combustion, az Electric Red eleje kicsit olyan, mintha a világsiker nyitányát jelentő Destroy Erase Improve-ról maradt volna le, a Bleedben Thordendal hatalmasat alakít arra a megszaggatott őrlésre pakolt, űrkorszakbeli pár hanggal, a Pravusban pedig a lemez talán leggyorsabb nyitányát hallhatjuk, hogy aztán a végére szemét módon belassítsanak a zenészek azzal a gőzkalapácsszerű, aljasul hatásvadász témával. A majd tízperces, felkavaró zárótétel (Dancers To A Discordant System) pedig egyértelműen az anyag legjobbja. Aki töviről hegyire ismeri a Meshuggah munkásságát, elégedjen meg annyival, hogy az ObZen sokkal könnyebben adja meg magát, mint az utóbbi idők lemezei (a mai napig a tizenhárom évvel ezelőtti Destroy Erase Improve elkötelezettjei valószínűleg fennakadt szemekkel, nyálat csorgatva fognak műélvezni, pedig a kicsit visszavett elborultság azért nem termelt ki egy újabb Future Breed Machine-t), aki meg nem, annak tökéletes ismerkedési felület lehet az ObZen, hogy ezt ronggyá hallgatva felkutassa aztán a régi lemezeket is.

Nuclear Blast, 2008

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.