Az Éneklő folyó helyszíne egy olyan, fiktív Tisza-parti falu, Kandicsfalva, melynek a szerző által felvázolt, hétköznapi lakosai amolyan lokális dimenzióban léteznek. Bár van, aki a tanulmányai során élt nagyvárosban is, van, aki más településről érkezett ide, s olykor még ki is mozdulnak egy-egy vásár vagy kirándulás miatt a szereplők idegen falvakba, városokba, de életük menetét, látásmódjukat a helyi perspektíva szabja meg. A kívülről érkező modern dolgok, az EU, a globalizáció, az internet számukra értelmezhetetlenek és/vagy negatívak. Ebben a szűk, kifelé kevéssé nyitott térben felerősödik a helyi történetek, nevezetesebb alakok szerepe, személyiségformáló hatása, így az újabb és újabb öngyilkossági, lányszöktetési, emberölési kísérletek mindig egy-egy korábbi eseményre utalnak, s még megvalósítási módszerüket tekintve is hasonlatosak egymáshoz. Ráadásul az emberek és állatok (sorsa) közt sincs éles határvonal: a Rómeónak és Júliának elnevezett kismalacok története ráerőltetés nélkül beilleszthető a falu szerelmi tragédiáinak láncolatába. És el is jutottunk itt az Éneklő folyó egyik fő jellegzetességéhez: Halásznál minden eleven és színes, minden(ki)nek - legyen az egy növény, állat vagy ember - sorsa, leírható élete van. Az írónő egy omnipotens narrátorral mesélteti el a regényt, aki valóban belelát mindenbe: beszél nála a szentjánosbogár, gondolkodik az anyajegy, álmodik a malac és a gyík. Fontos szerepet kapnak a hangok, a színek, az ízek is, de főleg a szagok, illatok: Mátyus Béci feleségének, Vas Marinak az akácvirág illata a férjben az anyja illatát idézi fel (a malacokat is az anyjukra emlékezteti ez az illat!), két csábító férfinak is ugyanolyan borostyánszaga van...
Halász Margit prózavilágában a mitikus elemek meseszerűekkel vegyülnek. Manókról, vízi szörnyekről olvashatunk, a lepkék pedig mintha egyenesen García Márqueztől vándoroltak volna át az Éneklő folyóba, melynek szimbólumvilágát számos állatfigura, főként csúszómászók, vízi lények (siklók, kígyók, békák, gyíkok, halak) színesítik; mintegy a falubeliek közös tudattalanjának kivetüléseként is. Az egyik főszereplő "természetesen" maga a címben is említett folyó, amely itt élet és halál ura, életet ad és pusztít, mitikus lényt rejt magában, mesék-legendák hőse, hasonlatos az emberekhez, férfi és - főként - női tulajdonságokkal is bír, és az alapsztori szervezésében is fontos szerepet kap (hiszen a legtöbb történet úgy kezdődik, hogy valaki csónakon utazik ide vagy innen el, vagy valamelyik szereplő halászik, a vízparton tartózkodik, netán figyeli a folyót). És akkor nem is beszéltem arról, hogy mi mindent jelent még a folyó és a víz mint szimbólum... (Csak egy ezek közül: a víz a személyiség mélyrétegeinek szimbóluma, a tudatalattié, a tudattalan által irányított létezés pedig az archaikus, időből kiesett világokra jellemző, ilyen világ Kandicsfalváé is.)
Mintha mindent a természeti adottságok (és ezzel összefüggésben, az emberi viszonyokban az ösztönök, a tudattalan, a természetesség) szabnának meg. Maga a falu neve is egy állatéból (kandicsrák) ered. Sok névben szerepel valamilyen vízi lény: elég a kocsmákra gondolni (Cápa, Cápa kettő, Szőke Sellő), vagy arra, hogy az egyik kocsmáros még a pizzatészták fajtáit is tiszai halakról (márna, compó stb.) nevezi el. Halász Margit regénye egy, a könyvben bemutatott világnak a jelen idejében játszódó, negatív kimenetelű szerelmi történetet mesél el, de úgy, hogy a régmúltat és a mát egymásra kopírozza: azt láttatva, hogy a szereplők, Vas Mari és Sztojka Renátó sorsa gyakorlatilag az archaikus mintázatokat követi, és tulajdonképpen csak megismétli a falu kollektív emlékezetében élő tragédiákat, a legendává váló - vagy eleve nem valós - históriákat. A sorsismétlődések, az archaikus minták követése, a folyó szerepe, az állatok, növények, emberek közti éles határ eltörlése, a manó, a vízi szörny alakja - és még más elemeket is sorolhatnék - mind a mágikus realizmus felé tolják el Halász Margit prózáját, amelyben teljes természetességgel jelennek meg az említett mese- és legendaszerű, illetve mitikus elemek. Magától értetődő, és nem tűnik erőltetettnek, ha rituális-szimbolikus gyilkosságról (lásd: az egyik malac leszúrása) vagy babonákról (bár a babona nem a megfelelő szó, mert az Éneklő folyóban ezek nem üres, megmosolyogni való hiedelmek, hanem valóban beteljesülnek, például egy haláleset és egy szerelem esetében is) esik szó benne. Halász Margit könyve kellemes olvasmány (egyedül a történetszövésben vannak apróbb problémák, néha eléggé kiszámíthatóan alakul a cselekmény), azzá teszi a számos remek apró részletből felvázolt falusi világ(kép) és az alulnézeti, lokális perspektíva, az érzékenyen megrajzolt, hús-vér figurák, élő alakok, és nem utolsósorban az ábrázolt környezet színessége. Mellesleg pedig az Éneklő folyó egy újabb példa annak a kategorikus állításnak a tarthatatlanságára, hogy a falvakról, a vidékről ne lehetne már érvényesen írni a 21. században.
Irodalmi Jelen Könyvek, 2007, 144 oldal, 2000 Ft
