A végtelen számú évtizedforduló között az egyik legkedvesebb és legtartalmasabb az 1960-70 közötti váltás; a köz- és személyes történelem felhabzásának ritka erős ideje volt.
1969-ben New Yorkban például megrendezték az első koncept kiállítást. Híre azonnal nagy izgalmat váltott ki Magyarországon is. Egyrészt, mert az első művészeti módszer volt, melyről - bizonyos értelemben, ha teoretikusan nem is, de a praxis szintjén talán joggal - magyarországi "felhasználói" úgy gondolták-gondolhatták, hogy az amerikai megjelenéssel egy időben fedezték fel ők maguk is. "1969 elején - idézi fel a korszakot Konkoly Gyula - csináltam egy óriási ecsetet meg egy kicsit, egy óriás telefont, és a nyáron, a második Armory-show-n (vagyis az 1969-es Iparterv-kiállításon - H. I.) tökölődve kitaláltam az art conceptuelt. És Szentjóby is kitalálta. Benne voltunk a világidőben, és azonos okok azonos következtetései egyidejűleg jelentkeztek. Jó rég nem fordult elő ilyen a székesfővárosban!"
Másrészt azért, mert lévén a koncept művészet szikáran eszköztelen, pontosan megfelelt a rossz anyagi körülmények között élő kelet-közép-európai művészek számára. Szobrászok, festők, sőt textiltervezők, például Attalai Gábor tették félre (némelyek végleg) eszközeiket, és szövegeket írtak, fotókat készítettek a koncept art szellemében. Attalai nagy lelkesedéssel állította: "A Land, Project és Koncept Art megszabadít minket minden anyagi kötöttségtől. Demokratizálja a kifejezési formákat, egyenrangúvá teszi az anyagokat, csökkenti az alkotó financiális nehézségeit, és nem szolgál semmilyen stílus illúziójával."
A koncept art elvileg, szándékát tekintve tisztán fogalmi művészet. Célja egyrészt az volt, hogy föltárja a művészetfogalom új aspektusait, másrészt szembesítse a vele "érintkezőt" olyan alapvető tényekkel, mint az idő, tér, mozgás, környezet. A lényegét, célját és eszközeit illetően szoros rokonságot mutatott a filozófiai nominalizmussal és realizmussal, vagy legalábbis mély hatást kapott tőlük. Fontos és talán leggyakrabban használt eljárása az azonosítás volt, melynek során elsősorban tautologikus eszközökkel igyekezett rendezni a fogalmak világát, mintegy váratlan inventáriumot szerkesztve. Megjelenési formája a gondolat, melyet a koncept art akarata szerint esztétikai mutatókkal nem jellemezhető közvetítő eszközök, mint a fotók, filmek, leírások, szövegek továbbítottak a befogadóhoz, ám az eszközök megléte nem volt feltétele a koncept artnak.
Ilyen értelemben a koncept arthoz tartozónak tekinthető minden olyan művészi produktum, amelynek koncepcionális, gondolati alkotóeleme az elsődleges, és ami, nem függve a fizikai megvalósulástól, fölérendelődött az anyagi buroknak.
A koncept art egyszerre volt konstruktív és destruktív abban az értelemben, hogy megkísérelt megfogalmazni egy, a hatvanas években - már akkor is! - kaotikusnak látott-láttatott, politikai-gazdasági-kulturális és minden egyéb szempontból hullásnak indult világ számára valamifajta racionalizálható, egyszerre fogalmi és képi természetű választ; vademecumot akart adni egy (azóta tudjuk) pre-kultúrpesszimista tünetre. Hogy Magyarországon, még mielőtt a koncept art itt megjelent volna, mi várta, mi vágyta feltűnését, arra talán elég egy közvetett példa. A hatvanas évek közepétől majd tíz évig alig íródott a felelősségről felelősen töprengő esszé, melyben ne szerepelt volna a fájdalmas és eredeti kontextusából (természetesen) kiszakított Ady-sóhaj: "Minden egész eltörött", s ennek az egésznek visszaszerkesztése, újrakonstruálása lett azután feladattá műfajról műfajra, politikai és morális indulatról indulatra másként és másként, de mindenesetre oly módon, hogy abba a koncept is különösebb fájdalom nélkül beilleszkedhetett, funkciót találhatott.
Amúgy meg nem feledhetjük: a hatvanas-hetvenes évek fordulójának köz- vagy politikatörténete rendkívül és riasztóan gazdag: a vietnami és a közel-keleti háborúk, a kínai kulturális forradalom, s vele párhuzamosan a maoizmus és az újtrockizmus terjedése, a párizsi és a prágai események, majd a csehszlovákiai megszállás, a posztindusztriális, fogyasztói társadalom fogalmának megjelenése és gyakorlatának hatásai, az "elidegenedés" fogalma és ténye, a hippi-mozgalom, a rockzene, a kábítószer kultúraformáló hatása, s ezekkel együtt a magyar gazdasági szerkezet reformjának kezdete és szinte azonnali kudarca, a magyarországi kulturális konszolidáció menete példátlan kihívás volt.
Mindez, azt hiszem, különösen igaz azokra a konceptuális vagy konceptuális elvű munkákra - az egyik véglet Bak Imre tautologikus sorozata, a másik Maurer Dóra szeriális leltárai és mozgás-fázis dokumentációja -, melyek gyökerei nemcsak az azonosság, hanem a bizonyosság iránti vágyból, pontosabban a rész és az egész dialektikus és törhetetlen viszonyának elemzésének vágyából táplálkoztak. Elkészültükben valószínűleg nemcsak a káosztól való irtózás, hanem a gyakorlatiasság (a korszak kemény varázspálcája a strukturalizmus volt!) és az egyszerűség mellett az indulattalanság kihívása (analógiája az amor vacui) is nagy szerepet játszott.
A koncept art lényegét, máig ható erejét és feltételezésem szerint sokak vonzódását hozzá még egy - most természetesen kifejtetlenül maradó - ok is magyarázza. "Az ember beleszületik egy nyelvi világba - mondja Jádi Ferenc neuropszichológus -, és ezáltal avilág elképzelhetővé válik. Egy kutya, egy kanál vagy egy fűszál- avilág- elgondolhatóságáért önmagunk mássá válásával fizetünk. Ez az egyik út. Amásik ennek afelismerése, és nyomában egy visszafelé vezető út kialakítása- ezzel foglalkozik aművészet; azzal, hogy miként lehet aszóvilágból (aszempontból) aképvilágba (a látáshoz) visszatérni. Nyilvánvaló, hogy afolyamat csak anem tudás felismerésén, akáprázatból való felocsúdás és avakság elismerésén keresztül mehet végbe. (É)
Azt hiszem, a koncept art épp ezt az utat, vagyis parabolisztikus járatot járta-járja többször is végig, oda-vissza, hogy azután a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján a trend - ha a lényeget nem is, de a látszatot mindenképpen - megváltoztassa, s a fogalmakat újra megkeverje.
Szépművészeti Múzeum Vasarely Múzeuma, május 4-ig.
