Várj, míg sötét lesz! - Autechre a Merlinben (live-act)

  • - minek -
  • 2008. március 20.

Zene

A tájékozatlan emberek, többnyire megfelelő tapasztalatok híján, hajlamosak ódzkodni az elektronikus zenei live-actektől, mondván, hogy ez a fajta muzsika legfeljebb dídzsék keze alá való, a színpadon, nagy nyilvánosság előtt elkövetett kütyünyüstölés és poticsavargatás pusztán kamu - úgy is datról/vincseszterről megy az egész. Ja, és különben is: a jó élő buli nélkülözhetetlen kelléke a húrtépés, extrém esetben a gitártörés és/vagy -felgyújtás, s ki látott már olyat, hogy valaki a térdén zúzza szét a drága laptopot (csak megjegyeznénk: magyar zenésznek a gitár is túl drága) vagy felgyújtson egy samplert. Pedig ritkán tapasztalható varázsa van az olyan alkalmaknak, amikor derék, jóravaló zenemunkások jóvoltából a szemünk előtt s fülünk hallatára születik meg valami egyedi és megismételhetetlen, amikor a legutóbbi album - amúgy egyszerre reménytelen és értelmetlen - reprodukálása helyett az előadó pozitív értelemben meglepi magát és a közönséget.

A tájékozatlan emberek, többnyire megfelelő tapasztalatok híján, hajlamosak ódzkodni az elektronikus zenei live-actektől, mondván, hogy ez a fajta muzsika legfeljebb dídzsék keze alá való, a színpadon, nagy nyilvánosság előtt elkövetett kütyünyüstölés és poticsavargatás pusztán kamu - úgy is datról/vincseszterről megy az egész. Ja, és különben is: a jó élő buli nélkülözhetetlen kelléke a húrtépés, extrém esetben a gitártörés és/vagy -felgyújtás, s ki látott már olyat, hogy valaki a térdén zúzza szét a drága laptopot (csak megjegyeznénk: magyar zenésznek a gitár is túl drága) vagy felgyújtson egy samplert. Pedig ritkán tapasztalható varázsa van az olyan alkalmaknak, amikor derék, jóravaló zenemunkások jóvoltából a szemünk előtt s fülünk hallatára születik meg valami egyedi és megismételhetetlen, amikor a legutóbbi album - amúgy egyszerre reménytelen és értelmetlen - reprodukálása helyett az előadó pozitív értelemben meglepi magát és a közönséget. Pontosan erre volt remek példa az Autechre múlt heti fellépése, amely előítéleteket rombolva, s előzetes várakozásokat is felülmúlva sokunkban állította helyre, amúgy képletesen szólva, az órajelet. De ne szaladjunk ennyire előre, elvégre az est kezdetén még az Autechre-szeánszok (és az általuk is működtetett Gescom formáció élő fellépéseinek) állandó dj-je, Rob Hall szoktatta a jónépet a finoman fragmentált, izgalmas textúrájú zeneszámokhoz. Ezek után az előzenekarként fungáló, egykor a legendás (már nem létező) Mille Plateaux kiadónál (azóta részben más néven, máshol) publikáló SND duó csap a klaviatúrába, ám minimalista hatásokból finoman építkező, tapasztós zenéjüket nem túl sokáig élvezheti a publikum, tekintve, hogy gyorsan lefagy az egyik nélkülözhetetlen Macintosh. Hiába, ilyen nem fordulhat elő egy rockkoncerten: a gitár mindig megszólal, amíg van áram - legfeljebb idővel kihullik az ittas zenész kezéből.

Szerencsére az Autechre-et és bennünket sem hagy cserben a technika s a szerencse: ők sem hagynak sok időt a befogadásra, de amit addig kapunk, az bőven kitart reggelig. Hihetetlenül intenzív, összefogott, dinamikus és megdöbbentő módon mégis táncolható, "lemozogható" zenefolyamba márthatjuk magunkat, ami ellenállhatatlanul szippantja magába a hallgatót. Ráadásul ezúttal csupán egyetlen érzékszervünkre hagyatkozhatunk, elvégre Sean Booth és Rob Brown sok rigolyája közül az egyik, hogy sosem használnak világítást vagy éppen vetítést: ott állnak a színpadon, s a tök sötétben pusztán a villódzó monitorok fénye vetül az arcukba, munkájukba senki bele nem pillanthat, mintha csak tiltott irodalmat másoló szerzetesek lennének. E zenét hallván minden, amúgy is erőltetett kategória értelmetlenné válik. Experimentális? - persze hogy kísérleti és improvizatív is egyben, ugyanakkor érezzük, hogy a két fickó valahogy mégis biztosra megy. Az intelligens tánczene mint különösen mókás kategória pedig sok is, de egyben nagyon kevés is e zene leírásához. Tudhatjuk, hiszen számtalanszor nyilatkozták, hogy nem előre kitervelt elképzeléseket valósítanak meg a színpadon, hanem rendre engednek a gép szellemének. Nos, ezúttal a masinák szaggatott, hektikus, ám alapvetően egyenletes sebességű vágtatásra sarkallták a két koboldszerű hangvarázslót, akik látnivalóan ráleltek minden titkok nyitjára: alapvetően nem a gépet kell programozni, hanem bennünket.

Merlin, március 11.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.