Zene

Amikor Morrissey júliusban a Petőfi Csarnok színpadán a "valaha létezett legnagyobb rock and roll bandáról" beszélt, a bennfentesek tudták, hogy a New York Dollsról van szó.

Tizenöt évvel ezelőtt, a Nevermind robbanása idején nemcsak a korábban éveken át rozsdás mikrobuszukkal az Államok egyik lepusztult klubjából a másikba ténfergő amerikai underground bandák jutottak váratlanul életük nagy lehetőségéhez, hanem azok a többnyire egy-két megszállott által, albérleti hálószobákból irányított apró, addig független kiadók is, amelyek lenyűgöző elkötelezettséggel támogatták az alternatív színtér héroszait a nyolcvanas években.

Nevezték már tajvani Fassbindernek, Buster Keaton és Antonioni hibridjének, a Távol-Kelet Bressonjának, a leggyakoribb fordulat vele kapcsolatban azonban mégiscsak a "perverz állat".

A való világban járunk, a napnál is világosabb.

Amit A szabadság vihara című dokumentumfilm recenziójában (Az első fecske, Magyar Narancs, 2006. szeptember 7.) jövendöltünk - az '56-os filmek áradata -, íme, valóság.

Van abban a pillanatban valami magasztos, egyszersmind tragikusan kétértelmű, amint Türk Péter hatalmas munkája megtorpantja nézőjét a kiscelli templomcsarnokban...

Leo Gursky 80 éves holokauszt-túlélő a halálra készül. Gyakran eltűnődik, ki lesz az utolsó ember, aki látja, ki mosdatja le, ki mondja el érte a kaddist, és egy cédulát hord magával, instrukciókkal saját temetéséről.

A miskolci filozófusnő nem igazán meglepő válasza az, hogy van, bár az olvasó számára a fogalom mibenléte csak a könyv vége felé körvonalazódik.

Nyolc kis kritika

A két formáció a Molto Vivace sorozat és a II. Újbuda Jazzfesztivál keretében lépett föl a múlt héten az A38 hajón.

Ennek a fele sem tréfa, csak lestem. Szeptember 4-én egy olyan, Nyíregyháza nevű kelet-magyarországi városba érkeztem, ami a legkevésbé sem emlékeztetett arra, amilyennek utoljára, úgy húsz éve láttam.

Georges Feydeau népszerű bohózatát mindeddig általában A balek címen játszották - és elvben legalábbis kérdéses, hogy A hülyéje, ezzel az ő ragozott alakjával, többnyire önállóan nem, csak egy frázis részeként való megjelenésével jobb cím-e ennek a műnek.

Az egy éve alapított kis fesztivál szépen cseperedik, járni tanul, értelme biztatóan nyiladozik. Tavalyi recenzióm (Szándéknyilatkozat, Magyar Narancs, 2005. szeptember 15.) kételkedő felhangjait a II. Mahler-ünnep visszafogottabbra hangolta, mivel a Fischer Iván művészeti vezetésével megrendezett idei programsorozat kulcsszava - az eredeti koncepcióhoz hűen - egyértelműen a gyarapodás.

Legutóbb Kaurismäki filmjéről (A múlt nélküli ember) szólva kezdtük úgy e rovatban, hogy nyugodtan lehetne a címe Csoda Helsinkiben - persze Vittorio de Sica Csoda Milánóbanjára gondoltunk, akkor úgy hittük, nem is alaptalanul.