A nagy szökés - The Thermals: The Body, The Blood, The Machine (lemez)

  • - greff -
  • 2006. szeptember 21.

Zene

Tizenöt évvel ezelőtt, a Nevermind robbanása idején nemcsak a korábban éveken át rozsdás mikrobuszukkal az Államok egyik lepusztult klubjából a másikba ténfergő amerikai underground bandák jutottak váratlanul életük nagy lehetőségéhez, hanem azok a többnyire egy-két megszállott által, albérleti hálószobákból irányított apró, addig független kiadók is, amelyek lenyűgöző elkötelezettséggel támogatták az alternatív színtér héroszait a nyolcvanas években.

Tizenöt évvel ezelőtt, a Nevermind robbanása idején nemcsak a korábban éveken át rozsdás mikrobuszukkal az Államok egyik lepusztult klubjából a másikba ténfergő amerikai underground bandák jutottak váratlanul életük nagy lehetőségéhez, hanem azok a többnyire egy-két megszállott által, albérleti hálószobákból irányított apró, addig független kiadók is, amelyek lenyűgöző elkötelezettséggel támogatták az alternatív színtér héroszait a nyolcvanas években. Bruce Pavitt, a seattle-i Sub Pop (a Nirvana, a Soundgarden, a Mudhoney első otthona) vezetője például elképesztő summát markolt fel, néhány év múlva azonban szembesülnie kellett azzal, hogy a grunge halálával lemezcége is szánkázni kezdett a süllyesztő felé. A Sub Pop a műfaj szinonimája volt, a változó zenei klímában pedig minden büdös lett, ami szorosabban kötődött a zsánerhez, de nem csak ez volt a gáz. 1995-ben Pavitt levezényelte kiadója negyvenkilenc százalékának kiárusítását a Time Warnernak, egy évvel később pedig vette a kalapját, mert marta a szemét, hogy az óriáscég a nagyobb valagnyi dohányhoz csomó olyan figurát is mellékelt, akik kizárólag egy új Cobain felmutatásában láttak volna fantáziát. Szóval tíz évvel ezelőtt úgy tűnt, a Sub Popnak annyi - ehhez képest manapság ismét megkerülhetetlen tényező; kapui ezúttal sarkig tárva: renoméjához a The Postal Service bűbájos popja éppúgy hozzáteszi a magáét, mint a fenséges indie-rockkal delejező The Shins vagy a zajterrorista Wolf Eyes. No és persze a The Thermals, hogy végre recenziónk tárgyára térjünk.

Ez a 2002-ben alakult portlandi punktrió ugyanazt a két-három alapakkordot variálja, mint a Stooges óta bárki a műfajban, de pont az benne a bámulatos, hogy akkora hittel pumpálja őket, hogy teljességgel irreleváns volna az eredetiségét feszegetni. De nem csak a meggyőződésről van szó: első két anyaga - különösképp a 2004-es Fucking A - csak úgy püffedt az állati klassz szerzeményektől.

Hutch Harris gitáros-énekes és Kathy Foster bőgős idén kettesben, állandó dobos nélkül készítette el az új lemezt, mely az elrugaszkodás albuma lett. No, nem egészében, hiszen a tíz szám fele ezúttal is tempós, fésületlen, ám tökéletes arányérzékkel megformázott pop-punk maflás (figyeljék a zenecsatornákon az A Pillar Of Salt című kivételes slágert!), a többi viszont higgadtabb, afféle jelzőmentes rockzene. A szövegek is ambiciózusak: amit hallunk, kész eszképista kalandregény, amerikánus szerelmesek menekülnek klerikális, nyomasztóan barna színekkel megfestett hazájukból; indulat és romantika elegyedik hát, éppen úgy, mint Harris énekdallamaiban. Ilyenformán látszólag minden a helyén, mégis kissé kényelmetlenül fészkelődöm. A rockzenekarok pályáján hagyományosan végső létindokul szolgáló harmadik lemezek sorában a Thermalsé összességében feltétlenül győzedelmes menet, de nem minden dala kikezdhetetlen: a kimértebb számok némelyike (így a Back To The Sea vagy az I Hold The Sound) nem a régi lobogással perzsel. Úgyhogy a jövőtől is szorongok kicsit: nem először esne meg, hogy egy zabolátlan zenekar éppen akkor lankad le, amikor az "érett hangzásról" kezdenek szólni az álmok.

Sub Pop, 2006

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.