Megint bejelentette visszavonulását Szörényi Levente, már nem is számoljuk, hanyadszor

  • narancs.hu
  • 2017. december 9.

Zene

Úgy érzi, eljött az ideje.

Az is lehet, hogy Szörényi Levente februárban utoljára áll színpadra. Bár tizennégy év után újra összeáll a Fonográf zenekar, a zenész úgy fogalmazott, már nincsenek a zenei pályáját illető vágyai. Valószínűleg pályafutása végéhez ért.

„Ebben a korban már szívesebben ücsörögnék otthon, de a nézők, a rajongók kedvéért még egyszer felmegyünk a színpadra a Fonográffal, amely csapattal utoljára 2014-ben játszottunk együtt” – mondta Szörényi Levente. Az Illés már elbúcsúzott, a Fonográf most fog. Mi jöhet még?

(Blikk)

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.