Zene

Nyolc kis kritika

Ha betévedünk egy jobb küllemű lemezboltba, nem kisebb meglepetés érhet minket, mint hogy Szabó Gábornak négy-ötféle CD-je is kapható. Már-már úgy fest, mintha reneszánsza volna, pedig az ember azt gondolná, ezen az égtájon lassacskán semmit nem mond a neve huszonöt évvel a halála után.

Az utazgató rajongó ("der reisende Enthusiast") iratainak egy újabb előkerült részletére nem illik megalkotója, E. T. A. Hoffmann jellemzése: "Valóság és képzelet oly kevéssé válnak el egymástól, hogy ember legyen a talpán, aki képes megkülönböztetni őket."

A maestrót mi voltaképpen szeretjük, ám elsősorban két rövidke dolga miatt. 2003-ban láttuk a Tíz perc: trombita című szörnyű szkeccsfilmet, amiben a talán Wim Wenders által összetrombitált marha híres filmrendezők tíz-tíz percben elmélkedtek az idő múlásának, hogy is mondjuk, művészaspektusairól (olyan is volt persze, de annyira bejött, hogy csellóra is megcsinálták, mert valakinek az eszébe jutott, hogy van még legalább hét másik híres filmrendező is a világon).

Legfőbb ideje, hogy megtudjuk: a mi erdeink a legfélelmetesebbek szerte Európában, a barna medvék néha átlépik a román-magyar határt, a gombaárus kofának álcázott díler csiperke helyett meszkalint sóz a gyanútlan angol marketing-szakemberekre, és bunkók a magyar buszsofőrök.

Pszichiáterkörökben vált ismertté a mondás: a felnőtt lét nem szól másról, mint hogy az ember megpróbálja kiheverni a gyermekkorát.

Az írófeleségeket rendszerint valami kimondatlan, néma szemrehányással övezi a magyar irodalmi emlékezet.

Nyolc kis kritika

Arra most nem térnénk ki, hogy a Sziget hatodik napjának főzenekara, a Tool mennyire okozott maradandó audiovizuális élményt - nyilván egy ilyen zenekar és egy vetítésorientált, szertartásjellegű előadás főként zárt helyen, önálló koncerten működik igazán. A koncert előtt a zenekar gitárosával és "művészeti vezetőjével", Adam Jonesszal beszélgettünk.

"Elég nagy itt a zaj" - mondja Mari Boine a Sziget Világzenei Színpadán, s eléggé feszengve várom a bejelentés folytatását, ugyanis a norvégiai lapp énekesnő húsz perccel a koncertje előtt még beszélni is alig tudott. Megfázásából eredő suttogásával, illetve köhögésrohamaival a felvevőm nem tudott mit kezdeni, pár perc után a szívélyes "sámánnő" meg is kért az interjú másnapra halasztására. Ám a koncert eleji tényközlés után nincs mentegetőzés, semmi elnézést, meg "tudják, a sarkkörön meglehetősen metszők a szelek", van viszont nekiveselkedés, összekulcsolt kézzel imádkozás, és hát olyan csontig hatoló hang, hogy az ember hitetlen része hirtelen össze kell roskadjon az igézetben.

Találós kérdés. Mi az: csámcsog, böfög, belefújja az orrát a tiszta törülközőbe, gülüszemű és sárga?

"Öregem, de szeretném végigtapizni mindegyiket, vétek volt nem elgáncsolni őket" - ezekkel a szavakkal ébredezik a férfiúi szexualitás az 1971-ben bemutatott Kamaszkorom legszebb nyarában, ha emlékeznek.

Azt gondolná az ember, hogy a holland irodalomra nem sok figyelem irányul Magyarországon. Ez tévedés. A rendszerváltás óta csaknem negyedszáz holland szerző mutatkozott be a magyar közönségnek, néhányan - mint például Cees Nooteboom vagy Arnon Grunberg - több kötettel. Mindemellett az is tény, hogy - mind a rendszerváltás előtt, mind utána - a holland szerzők művei jelentős időbeli "csúszással" jutottak/ jutnak el a magyar olvasókhoz.

Tandori rajzait, rajzos-szöveges munkáit sokféleképpen illetik: firka, gyermeteg, béna stb. Meglepően kevesen tekintik őt képzőművésznek is, holott a szellemi-koncepcionális rokonság könnyedén kimutatható (mindenekelőtt Cy Twombly munkásságára kell gondolnunk).