A ló sötét oldala - Spike Lee: Utál a csaj

  • - ts -
  • 2007. szeptember 6.

Zene

A maestrót mi voltaképpen szeretjük, ám elsősorban két rövidke dolga miatt. 2003-ban láttuk a Tíz perc: trombita című szörnyű szkeccsfilmet, amiben a talán Wim Wenders által összetrombitált marha híres filmrendezők tíz-tíz percben elmélkedtek az idő múlásának, hogy is mondjuk, művészaspektusairól (olyan is volt persze, de annyira bejött, hogy csellóra is megcsinálták, mert valakinek az eszébe jutott, hogy van még legalább hét másik híres filmrendező is a világon).

A maestrót mi voltaképpen szeretjük, ám elsősorban két rövidke dolga miatt. 2003-ban láttuk a Tíz perc: trombita című szörnyű szkeccsfilmet, amiben a talán Wim Wenders által összetrombitált marha híres filmrendezők tíz-tíz percben elmélkedtek az idő múlásának, hogy is mondjuk, művészaspektusairól (olyan is volt persze, de annyira bejött, hogy csellóra is megcsinálták, mert valakinek az eszébe jutott, hogy van még legalább hét másik híres filmrendező is a világon). Lee azzal emelkedett ki a nagy mezőnyből, hogy a zsurnalizmus felől ment neki a megfoghatatlannak (idő, ugye). A másik dobása még rövidebb és még régebbi. Emlékeznek Jacko They Don't Care About Us című számának videoklipjére? Pedig kéne.

Mindezek ellenében, mint annyi mást, felhozhatnánk nevezett 1991-es Dzsungelláz című moziműsorát. A dzsungelláz valami olyasmit jelent, hogy a fehér csaj rágerjed a csoki fiúra, Annabella Sciorra Wesley Snipesra. Az olaszok Lee vissza-visszatérő lidércei. E művét a rendező Yusuf Hawkins emlékének ajánlotta. Egy fekete fiú, akit olasz huligánok a brooklyni Bensonhurstön, a film egyik színhelyén (a másik a jól szituált fekák tanyája, Striwer's Row) 1989-ben azért vertek agyon, mert azt hitték, hogy egy közéjük tartozó lánynak udvarol.

Na, valami ilyesmi van most is, szex és dedikálás, magas beosztású színesek meglehetős tolongása (és most már Sam Jackson sem kavar elő, mint a főhős drogoktól kába bátyja - Jackson közben sztár lett, s a rokonság is kupálódott, a menedzser tesója már operatőr, biztos ez is számít). A filmet meg a Watergate-épület fekete biztonsági őrének ajánljuk, aki anno kihívta a rendőröket, de mára megbánta, mert azóta is a Trükkös Dickkel álmodik, és Erlichman is elmehet S. Lee szerint a francba, noha kabinetfőnökből vagy miből író lett. De most komolyan, abban a filmben vagyunk, ami arról szól, hogy az átmenetileg állás nélkül maradó üzleti felső vezető decens életnívójának némileg költséges számlakövetkezményeit prostitúció útján igyekszik megoldani (időközben beleszbisedett volt csaja impresszáriói segedelmével). Mi van?

Hát kábé az, hogy rendezőnknek tizenhat év kellett, hogy felismerje, ha van olyan, hogy melodráma (a Dzsungelláz az volt szőröstül-bőröstül, de inkább egy stupid agitka), akkor lennie kell melokomédiának is. Kétségkívül melós végignézni ezt is.

Miért is dicsértük annyira a tíz perc alatti régiókban mozgó alkotót? Mert Spike Lee olyan, mint Peter Fonda a Szelíd motorosokban. Már a főcím előtt eldobja az óráját, jelen leirata 138 percig tart (dicséretére legyen mondva, az itt műtörténeti előzményként említett dzsungelos csak 131 - ő tudná erről a hét percről a legjobb filmet csinálni). És azért ilyen hosszú, mert Spike Lee azon túl, hogy önmaga minden feltett kérdésére azonmód válaszol is (ezt már megszokhattuk, úgyszólván a dús életmű része), most minden dramaturgiai fordulatát íziben illusztrálja is - és nem válogat az eszközökben (szügyig gázolunk flashbackekben, álmokban; kedvencünk a Nicsak, ki beszél!-ből megejtő arcátlansággal elnyesett spermafutam). A leszbikus párok méltatlan hátrányokat szenvednek, ha örökbefogadásra adják a fejüket - Lee-től sosem is esett messze egy publicisztikai hevület, ám mára felismerte a szocialista realizmus iránymutatásait is. Nem elég ezt a társadalom orrára húzni, de beállítunk a szalag mellé egy délceg fekete fiút, aki segít a gondjukon. Te szentséges szűz! Rémes belegondolni, mi van akkor, ha Spike Lee véletlenül ismeri Fekete Pákót meg az ő dákóját! Ki sem lehet kergetni a Lumumba utcából (vagy Etyekwoodból).

Valaha nyilván érdemnek számított, hogy valaki olyan - persze a legtipikusabb hollywoodi patronokkal villogó - filmeket készített, amikben ha véletlenül felcseréltük a színeket (a feketét a fehérrel, vagy fordítva, noha mind istentelen színes volt), akkor kiadódott pontosan az, ami ellen szólni akart - konkrétan a feneketlen rasszizmus. Aki akarta, tekinthette ezt művészi eszköznek, bár innen inkább a ló másik oldalának tűnt. De - felteszem: idővel - ezt megszokta a művelt publikum. Ráerősíteni a murira nyilván egy lehetséges kiút, csak épp járhatatlan. Komolykodva marháskodni? Ki hallott már olyat?

Forgalmazza az FF Film

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.