Legfőbb ideje, hogy megtudjuk: a mi erdeink a legfélelmetesebbek szerte Európában, a barna medvék néha átlépik a román-magyar határt, a gombaárus kofának álcázott díler csiperke helyett meszkalint sóz a gyanútlan angol marketing-szakemberekre, és bunkók a magyar buszsofőrök. Ezen túl a Csapatleépítés alkotói tippeket is adnak a Kenedi-bizottságnak, hol kutassanak ügynökakták és titkos szovjet iratok után: még szép, a Mátrában. A negatív országimázs-film megtekintése után konferenciaturista legyen a talpán, aki be meri tenni a lábát a Kárpát-medencébe. Merthogy a keresztespóknál ijesztőbb lények is szívják itten a hegyi levegőt: fekete egyenruhás, lángszóróval, török szablyával, hovatovább acéltüskékkel felfegyverzett xenofób hordák, akik történelmi bosszúvágytól vérben forgó szemmel filézik a lelkesen paintballozó külföldi menedzsereket. Felteszem, ironikus, hogy kedvenc áldozataik épp a piacvezető fegyvergyártó vállalatok (játékfegyveres) alkalmazottai. (Aki politikai áthallást vél felfedezni a Csapatleépítésben, jobb, ha tudja: a filmet 2006 nyarán mutatták be, először német közönségnek).
Az erdőben nindzsálkodó fekete sereg dolgozói amúgy oroszul beszélnek (naná, sztahanovisták), tevékenységük során pedig kontinensünk - és Magyarország - legsötétebb történelmi korszakait elevenítik fel, mondjuk, mérsékelten hagyományőrző céllal. A tréning résztvevőinek likvidálása ugyan változatos, ez azonban önmagában nem különböztetné meg a Csapatleépítést a videotékák rejtettebb zugaiban fellelhető láncfűrészes-baltás kommersz társaitól. Ami szórakoztatóvá teszi: a legsötétebb angol humor, az eredeti, életszagú és mégis szürreális dialógusok mesteri adagolása a sokkoló jelenetek rövidke szüneteiben. Szatíra a javából, némi Kubrick-utánérzés, a la Ragyogás, Mechanikus narancs. Gyilkos kis darab, de komolyan. Majdnem meghaltunk a röhögéstől.
Forgalmazza a Best Hollywood
