"Nem építjük a kultuszunkat" (Adam Jones - Tool)

  • H. M.
  • 2007. augusztus 30.

Zene

Arra most nem térnénk ki, hogy a Sziget hatodik napjának főzenekara, a Tool mennyire okozott maradandó audiovizuális élményt - nyilván egy ilyen zenekar és egy vetítésorientált, szertartásjellegű előadás főként zárt helyen, önálló koncerten működik igazán. A koncert előtt a zenekar gitárosával és "művészeti vezetőjével", Adam Jonesszal beszélgettünk.

Arra most nem térnénk ki, hogy a Sziget hatodik napjának főzenekara, a Tool mennyire okozott maradandó audiovizuális élményt - nyilván egy ilyen zenekar és egy vetítésorientált, szertartásjellegű előadás főként zárt helyen, önálló koncerten működik igazán. A koncert előtt a zenekar gitárosával és "művészeti vezetőjével", Adam Jonesszal beszélgettünk.

*

Magyar Narancs: Mielőtt csatlakoztál a zenekarhoz, számos filmhez készítettél speciális effekteket, többek között az Ollókezű Edwardhoz vagy a Jurassic Parkhoz. Átmentettél valamenynyit ezekből a munkákból az általad készített Tool-klipekbe?

Adam Jones: Azt hiszem, az az időszak arra volt jó, hogy tökéletesen megtanuljam a technikát, és közben megpróbáljam összeegyeztetni a filmesek elképzeléseit a saját kreatív ötleteimmel. Nem volt mindig könnyű, de nagyon élveztem ezeket a feladatokat. Elég hamar rájöttem arra például, hogy az alkalmazott művészetben is megtalálhatja az alkotó ember a saját számítását, ha megvan a megfelelő attitűd. Talán ezért is kerültem a Stan Winston stúdióhoz, ahol már én voltam felelős a Predator 2, a Terminátor 2 és a Batman visszatér speciális effektjeiért. Ami a Jurassic Parkot illeti, tényleg nagyszerű dolog volt együtt dolgozni Steven Spielberggel. A film után nem sokkal már azt terveztem, hogy komolyabban foglalkozzam a zenéléssel és a zenekarral, és szerencsére a stúdiós barátaim bátorítottak: "Persze, zenélj, valósítsd meg önmagad!" A saját klipjeink készítésében végre kiélhettem magam: teljes alkotói szabadsággal álltam hozzájuk. Annyi egy kaptafára készült video ment abban az időszakban, hogy csak úgy kelthettem feltűnést, ha valami igazán sajátossal, emlékezetessel állok elő.

MN: A klipjeid egészen egyediek. Hogyan építesz fel egy videót?

AJ: Egyszerűen elengedem magam. Hallgatok az ösztöneimre, és megpróbálok valami teljesen újat felépíteni már létező alapanyagokból, ez lehet egy szín, egy hang, egy kép, egy vibrálás, vagy valamilyen androgün forma. Nekem erről szól a művészet: mindent szétszedni darabjaira, aztán újragondolni, újraalkotni a tudatalatti segítségével. Vissza kell menni a gyökerekhez, a dolgok eredetéhez, és csak onnan érdemes elkezdeni bármilyen alkotó, kreatív folyamatot. És nagyon keményen, figyelmesen kell dolgozni, mert ma már túl sok a szemét, a tucatmunka, bármit le lehet tölteni a netről, vagy át lehet másolni. Ezért is fontos számunkra az, hogy egyedi albumborítóink legyenek, hogy többet adjunk az embereknek. Hogy érdemes legyen fizikailag kézbe venni egy lemezt.

MN: Az albumborítók készítésénél volt olyan művész, aki inspirált?

AJ: A legfontosabb számomra Alex Grey, akinek festménye a 10.000 Days borítóján is látható. ' egy igazi művész, egy modern mester, egy pszichedelikus festő, akinek a munkássága sok száz év múlva is fontos lesz. Mintha csak látomások lennének a művei: sokrétű, színes, valószerűtlenül szerteágazó alkotások. Ezenkívül nagyon szeretem a képregényeket, gyakorlatilag mindenféle képregény inspirálni tud, és a némafilmek is nagy hatással voltak rám.

MN: Egy Tool-koncerten szinte mozdulatlanul, sötétben álltok a színpadon, a frontember, Maynard James Keenan a dob mellett a háttérben énekel, a vetítések hangsúlyosabbak, mint maga a zenekar.

AJ: A zene önmagáért beszél. A személyünk nem igazán fontos, csak az számít, hogy mit hozunk létre. Sosem tetszett igazán az a hozzáállás, hogy a zenész valamiféle hős, elérhetetlen sztár, akinek minden lépését követik a rajongók. Ez persze nem azt jelenti, hogy lenéznénk a rajongóinkat, egyszerűen sokkal fontosabb, hogy mindenki találja meg a saját értelmezését a zenénkben, mindenki gondolja tovább a lemezeinket. Ezt nevezhetjük akár szertartásnak is, de voltaképp az a helyzet, hogy mi nagyobb súlyt fektetünk az audiovizuális élményre.

MN: Sokan spirituális előadásnak tartják a koncertjeiteket, és vallásos áhítattal hallgatják a lemezeiteket.

AJ: Lehet, hogy vallási értelmezésben spirituális zenekar vagyunk, de mindenki azt lát bele egy koncertbe, amit akar. Ennek csak örülni tudunk, de mi ezen nem dolgozunk tudatosan, nem építjük a saját kultuszunkat, egyszerűen csak zenélünk, koncertezünk és klipeket készítünk. Ráadásul a vallásokkal ellentétben nekünk nincs semmilyen ultraerős, világot megváltó üzenetünk. Az a jó, ha mindenki saját maga értelmezi a számokat, hiszen pont ez a lényege az előadó-művészetnek.

MN: Nem lehet, hogy az ilyen szinten megtervezett előadás egy idő után monotonná, rutinossá válik?

AJ: Nem hiszem, minden koncert más, én a magam részéről úgy állok hozzá mindegyikhez, mintha az első lenne. Soha nem lehet tudni, hogy mi várható: ha valami nincs rendben a technikával vagy a hangzással, akkor másmilyen lesz az előadás. Nem feltétlenül jobb vagy rosszabb, de befolyásol minket. Többnyire aztán ezek a koncertek sikerülnek a legjobban.

MN: A Tool zenéjére jellemző a sokrétűség, a sűrű dinamikai váltások, az erősen strukturált dalszerkezet. Van egy jól bevált metódus, amikor zenét írtok?

AJ: Mindig a jammelések során alakul ki az adott szám. Összejövünk zenélni, kísérletezünk különböző hangzásokkal, aztán egy elég hosszú agyalós folyamat után rakjuk össze a dalokat. Mindig meghallgatjuk az előző lemezünket, amikor új dolgokkal foglalkozunk: ott volt az a szám, ami rendben volt, akkor működött, de most csináljunk ahhoz képest egy teljesen más dalt! Mindenesetre idő kell ahhoz, hogy egy lemez összeálljon, nagyon sokat tudunk szöszölni a tételek összerakásával. De ez így van rendjén, mi nem tartozunk azokhoz a zenekarokhoz, akik minden évben lemezt jelentetnek meg.

MN: Készülnek új dalok a következő lemezhez?

AJ: Nem tudom, mikor lesz új album, a turnétól függ. Akkor szeretnénk lemezt kiadni, amikor nekünk jólesik, ez lehet akár négy-öt év után is. Mostanában a Vicarious című dalhoz készülő klippel foglalkozom, de dolgozom egy rövidfilmen is. Szeretek mindennek időt adni. Megvárni, amíg beérik.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.