Koncert

Ma is ugyanaz – Tankcsapda az A38 hajón

  • Kovács Bálint
  • 2011. december 22.

Zene

Hiába szól a Tankcsapda jó néhány éve már egy másik közönséghez, mint tíz évvel ezelőtt, hiába nem tudják már megszólítani azokat az újabb dalszövegek, akik nem az utolsó három-négy lemez miatt szerettek bele a zenekarba, azért valahogy mindig sikerül lekenyerezniük a legkiábrándultabb exrajongót is: hol egy interjúval, hol pedig egy, csak az első négy lemez számaira fókuszáló klubturnéval. Most hirtelen felindulásból a ’csapda közönségéhez mérten mikroszkopikus méretű A38 hajóra szerveztek egy olyan koncertet, ahová be sem engedtek annyi embert, ahányan még épp elfértek volna, hogy meglegyen a hamisítatlan klubhangulat – per pillanat nehéz ennél szimpatikusabb dolgot elképzelni (annak persze, aki befért). Már csak azért is, mert így nem lehetett sem gigantikus látványshow, de még egy kis pirotechnika sem – a süllyedő hajón játszó zenekar képét jobb meghagyni a Titanicnak.

Ilyenkor látszik a legjobban, ami azokból a bizonyos interjúkból vagy klubbulikból is ki-kiérződik: hogy ez alapvetően még mindig ugyanaz a zenekar, amelyiket tíz, tizenöt vagy huszonkét éve megszerettünk. Ugyanaz a kőegyszerű lelkesedés a rockzene iránt, ahogy a tökéletesen eltalált klasszikus számok is ugyanazok akkor is, ha mondjuk a Köszönet, doktor vagy a Szappanopera közben jobb kimenni egy újabb sörért, átadva a helyünket azoknak, akik meg az ősrégi, metálba oltottan eddás, koncerten eddig szinte sosem játszott Rohadt a hely darabbal nem tudnak mit kezdeni. Mert ilyen számokat is elővettek, hogy tényleg ne legyen oka senkinek panaszra: egy Bárány, egy Rock and Roll rugója vagy a dobozgitáros Egyszerű dal miatt már megéri koncertre menni.

Noha a közönség mintha nem értett volna egyet ezzel: hogy miért álldogálta végig mindenki mozdulatlanul a Jönnek a férgeket és a Legjobb mérget, megmagyarázhatatlan. Pontosabban a minimális pogót látva a fejeket satuba fogó százhúsz kilós biztonsági őrök megpróbálták elmagyarázni a dolgot, de ezzel a legjobb szándékuk ellenére sem javítottak a koncert gyalázatosan pipogya hangulatán.

A38 hajó, december 21.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.