Tömött sorokban közelítünk a nagyszínpad felé, persze tudom: a Guano Apes népszerű zenekar, őket kérték a legtöbben, zenetévés kedvencek, mindenki itt van ma este. Kis késés után, különösebb felhajtás nélkül szalad fel a színpadra a négy zenész, a Mariával kezdenek, ami lassabb tempójával nem a legjobb nyitószám, de a közönség lelkesedése simán elviszi. Aztán már az jön, amire mindenki várt: pörgés, funk és soft hc témák, groove-ok; egy magyarul elhangzó üdvözlés után már semmi szöveg, csak a dalok egymás után. Jön a zenekart népszerűvé avató Open Your Eyes, örülés, alattunk a műanyag borítás iszonyatosan csúszik, a szám közepén egymásra omlunk, fájdalmas élmény, a félmeztelenül izzadókat meg kifejezetten nem szeretem ilyenkor. Túléljük.
A zenekar lelkes és precíz, a gitáros és a bőgős jellegtelen, de teszik a dolgukat, úgyis mindenki Sandrára, a horvát származású énekesnőre koncentrál, aki szuggesztív, energikus frontember, bemozogja a színpadot, ugrál, hanyatt vágja magát, ráadásul nagyon csinos is, sokkal inkább, mint azt a klipek és fotók alapján vártuk. Jól énekel, a vége felé viszont hallhatóan fárad, üvöltéseinek ereje is alábbhagy, de hátán viszi az egész produkciót így is. Látványosság gyanánt megkaptuk még az előemberszerű, Dennis nevű komisz dobost, aki eltúlzott cséplésével engem minduntalan a Muppet Show legendás ütősére (Animal) emlékeztetett, és persze ő ugrott be a közönség közé a végén, még rá is gyújtott közben.
Válaszként arra a kérdésre, hogy vajon az egylemezes, átlagosan háromperces dalokkal bíró zenekar mivel tölti majd ki az idejét, eljátszottak néhány új számot készülő albumukról. Azt, hogy ez a négyes nem eredeti, sokan leírták már, egy fiatal zenekarnál ez tán nem is olyan nagy hiba, de azért egy rövid sprintet én is futnék ezen a pályán, a bemutatott újdonságokban ugyanis hatásaik (a Skunk Anansie-vel az élen) továbbra is túlzott erősséggel domináltak.
Közben már a koncert első negyedében elsütik jobb számaikat. Engem igazán a líraibb Never Born tud meghatni, ahogy Sandra a színpad szélén állva szépen énekel, most kell szörföznöm egyet, hosszúra sikerül, majd visszahullok a sűrű, fénylő embermasszába. Részemről a csúcspont ezzel megvolt, sajnos részükről is. A koncert második felében érezhetően lejjebb ereszkedik a hangulat, valami hiányzik, de nagyon. Talán a további igazán jó nóták, talán a lemezüket jellemző színes, telt hangzás, leginkább ez így együtt. Záráskor - ami persze a mindenkit megmozgató Lords Of The Boards volt - alig vagyunk túl ötven percen. A ráadásban már nem nagyon tudnak mit adni, a slágereket is előtték már, jammelnek egyet, aztán van másodszori visszajövetel is, de azt már nagyon nem kellett volna.
Sajtótájékoztatójukon meglepett, mennyire szimpatikus, barátságos emberek alkotják a zenekart, a német rockkal szembeni előítéleteimet is félretettem, de a koncert eleji lelkesedést leszámítva sajnos mélyebb hatás nélkül múlt el ez a végül is nyolcvan percnyire nyújtott péntek esti crossover bemutató.
Greff András
