Tiltott gyermekmunka miatt bírságolták meg a Kelly Family egyik tagját

  • MTI
  • 2021. február 12.

Zene

A német törvények alapján nem fért bele az, hogy Angelo Kelly négyéves gyermekét is felléptette egy koncertjén.

Háromezer euró (több mint egymillió forint) pénzbírságra ítélték Németországban Angelo Kelly folkénekest, a The Kelly Family folkdinasztia tagját, mert egy 2019-es bajorországi koncertjükön fellépett legfiatalabb gyermeke, az akkor négyéves William és ezzel megsértették a gyermekmunkára vonatkozó szigorú német törvényeket.

 "A koncert alkalmával a William nevű gyermek legalább 30 percig tartózkodott a színpadon, az együttes többi tagjával együtt zenélt és énekelt, sőt saját dalt adott elő. A társulat ezzel megsértette a fiatalkorúakat védő német munkaügyi jogszabályt" - indokolta a büntetést pénteken a hassfurti közigazgatási bíróság.

    A főleg Európában, különösképp Németországban népszerű folkegyüttes 2019 nyarán egy este Frankföldön, az eberni Eyrichshof kastélyban adott szabadtéri koncertet, amelyen a kisfiú egy gyermekgitáron játszva elénekelte a What a Wonderful World című számot. Szőke haját lófarokba kötötték, a fellépők közül egyedüliként fejhallgatót viselt, vélhetően a zajártalom elleni védekezésül.

    Egy korabeli sajtótudósítás szerint "a több mint kétórás koncert szünet előtti fénypontja volt a What a Wonderful World című dal előadása, amikor a kis William gyermeki hangjával könnyeket csalt a közönség szemébe".

    Az apa, a 39 éves Angelo Kelly közölte, hogy fellebbezni fog és minden lehetséges jogi eszközzel harcolni fog az ítélet ellen. A zenész hangoztatta, hogy gyermekei jóléte a legfontosabb számára és soha nem kötelezték színpadi szereplésre Williamet. "Valahányszor színpadra lépett, a saját akaratából tette" - mondta.

    William a legfiatalabb Angelo Kelly öt gyermeke közül.

    A német jogszabályok tiltják a 15 éven aluliak foglalkoztatását. Három-hatéves gyermekek akár napi 2 órán át is felléphetnek zenei előadásokon vagy ilyenek próbáin, de csak a hatóságok kivételes engedélyével, csak 8 és 17 óra között. A kis William 20.20-ig volt a színpadon a bíróság megállapítása szerint.

    Korábban 5000 euró bírságot róttak ki Angelo Kellyre, a bíróság ezt csökkentette 3000 euróra. A bíró szerint az eset tipikus példája volt a gyermekmunkára vonatkozó jogszabályok kijátszásának, ráadásul William "függőségi viszonyban" állt apjával.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.