Zene

Hadd fejtsem meg mindjárt a kiállítás főcímét. A semmiféle nyelven sem (hacsak magyaros kiejtéssel, tehát magyarul nem) értelmezhető "plastica" és az angol "dreams" egymáshoz biggyesztésével megszületett "plasztikaálmok" hallatán nem a szépségsebészetre, még csak nem is egy vonzó olasz műanyag edénycsaládra kell gondolnunk, hanem a szobrászatra, mely hagyományos művészeti ágban két művészettörténész, Készman József és Százados László figyelemre méltó tendenciákat vélt kitapintani, s kutatásaik eredményét azonmód a nagyközönség elé tárták a jeles kiállító intézmény reprezentatív termeiben, valamint egy praktikus, jól szerkesztett, a kiállítással egy időben hozzáférhető katalógusban.

A regényen nyilvánvalóan nyomot hagyott az ezredforduló messiásváró hisztériája, ahol a végítélettől való rettegés és az üdvözítőre áhítozás erőterében bőven akadt hely a földön kívüliekkel való találkozás reményének is.

A magyar történelem egyik mágikus-misztikus periódusa éppen a szám szerint tizenkilencedik század, mondhatni a magyar modernitás első fejezete. Leginkább azért, mivel sok minden mással együtt ekkor jön létre az is, amit történeti tudatként szokás illetni: a hitek, balhitek, hiedelmek és ténytöredékek zavaros mozaikja, mely többé-kevésbé mindig személyre (néha társadalmi csoportra, ha tetszik, osztályra) szabott, s melynek kialakításáért egyaránt felelős az éppen ezen időszakban professzionalizálódó történetírás, az általános közoktatás (elterjedése szintúgy ekkorra tehető), a kialakuló modern tömegkommunikáció (vizsgált korunkban a sajtó) és a családi-mikroközösségi emlékezet.

A civil szervezetek utcája már szervesen hozzátartozik a Sziget Fesztivál képéhez. Itt a hangos Krisna-lobbi, itt vannak a lelki kofák standjai és a pszichés szennyeltakarítók sátrai. Az egyszeri szigetlakó csak megy-megy, aztán valaki megkínálja egy kis tüstént kajával, vagy hirtelen bevezeti egy számára még ismeretlen "hitrendszer" alapjaiba. Idén legalább két új esemény társul az amúgy is nyüzsgő "városrészhez".

A Színházi és Táncsátor már hagyományosnak tekinthető tánc- és alternatív előadásai mellett lesz cirkusz, utcaszínház, cigányfolklór, bábjátékos- találkozó, commedia del arte, középkori moralitásjáték, beavatási rítus, vígopera, ipari objektumok közé álmodott Dávid és Góliát-adaptáció, valamint Galla Miklós. Úgyhogy ha valaki sátrából előtámolyogva gólyalábasokkal vagy Pulcinellával találja magát szembe, ne írja a delírium számlájára.

Évek óta ábrándozom arról, hogy fényes, mosolygós szavakkal nyitom majd a Sziget rockzenei kínálatát pásztázó szemlénket. De a program átrágása után határozottan kijelenthetem: nem most lesz ez az alkalom.

Szeretnénk megnyugtatni az aggodalmaskodókat: idén is lesznek jó zenék a Sziget 2003 Fesztiválon, mi több: ezúttal tán nap sem lesz több, mint kolbász. A többé-kevésbé elektronikus tánczenék ihletett rajongói mindenesetre nem maradnak majd betevő nélkül, sőt sokszor egyenest főhet a fejük, melyik helyszínen is adják meg magukat a szokásos hajnali enyészetnek.

A magyar igazság az, hogy három world music fesztivál után már minden év ráadás: mostantól nyugodtan a helyi hagyomány részének tekinthetjük ezt is.

Úgyszólván odanőttek a Sziget nagyszínpadához. A 14 éve döngető együttes frontembere, Lukács László viszont már egy "kiskölök" összehozásán is morfondírozik, így érthető, hogy az új, szeptemberben megjelenő, Élni vagy égni című CD-jükön a zenekar az "élni" mellett érvel. Ám két héttel a Sziget-buli előtt az EFOTT közönségét nem nagyon lehet zavarba hozni.

A Woodstock-érzést hajszolók nagy örömére nyáron egymást érik a kisebb-nagyobb fesztiválok, így akár egy évre elég koncertet és vörösboros kólát abszolválhatunk a két szemeszter közti szünetben. De vajon mi különbözteti meg egymástól ezeket a fesztiválokat, és egyébként is mit kaphatunk a kisebb rendezvényeken, amit a ma már etalonnak számító, monstre Sziget nem tud nyújtani?

Hét kis kritika

Bár az ember idővel folyton próbál alábbadni koncertvárakozásaiból, azért azt minimum elvárja, hogy egy zenekar új lemezének megjelenésével egybeeső turnéján legalább egy-két szám elhangozzék az aktuális anyagról. A Burning Spear mostani CD-je július elején jelent meg, a hagyományos wieseni Spring Vibration reggae-fesztiválon történő fellépésük pedig július 11-re esett. Nos, a zenekar egy hangot nem játszott az új albumáról.

Tíz évvel a brit ázsiai színtér robbanása után az etnikus technónak újabb hulláma rengeti a klubokat, bármely földrészen is járjunk. Április elején ebből a körből volt szerencsénk a Gotan Projecthez Párizsból, most pedig egy szolidabb hajókirándulásra a londoni Oi-Va-Voi látogatott hozzánk. Végre jól vagyunk tartva, azt kell mondanom.

Itt vannak újra a kalózok: úgy tűnik, végre biztos helyen, az utolsó menedék oltalmában, egy rajzfilm kockáin. Nem csak ők vannak ezzel így, szerencsétlenek, ahogy ma kinéz, az egész kosztümös szcéna számára ez az egyetlen egérút.