Nincs az az isten - Oi-Va-Voi (koncert és lemez)

Zene

Tíz évvel a brit ázsiai színtér robbanása után az etnikus technónak újabb hulláma rengeti a klubokat, bármely földrészen is járjunk. Április elején ebből a körből volt szerencsénk a Gotan Projecthez Párizsból, most pedig egy szolidabb hajókirándulásra a londoni Oi-Va-Voi látogatott hozzánk. Végre jól vagyunk tartva, azt kell mondanom.

Tíz évvel a brit ázsiai színtér robbanása után az etnikus technónak újabb hulláma rengeti a klubokat, bármely földrészen is járjunk. Április elején ebből a körből volt szerencsénk a Gotan Projecthez Párizsból, most pedig egy szolidabb hajókirándulásra a londoni Oi-Va-Voi látogatott hozzánk. Végre jól vagyunk tartva, azt kell mondanom.

A world music e kurrens klubmozgalmát új hullámként jegyzi a szakirodalom. Ha nagyon muszáj, az önálló jegyei is körbejárhatók: ahhoz az úttöréshez képest, amit a Trans-Global Underground és társai követtek el, ezúttal a tradicionális kultúrák mélyrehatóbb felderítésével van dolgunk, ami egyszersmind jelentékenyebb hangszeres teljesítménnyel is párosul. Afrikában Issa Bagayogo, Mexikóban a Los de Abajo, Svédországban a Garmarna, San Franciscóban DJ Cheb i Sabbah, Brazíliában Arto Lindsay, Angliában az Afro Celt Sound System - csupa-csupa olyan társaság, amely az élő és az elektronikus zene példaértékű összefonását tanúsította az ezredfordulón.

Az Oi-Va-Voi 1999 végén állt össze Londonban, és nem kellett neki két év, hogy a kötelező klubok közül megjárja a New York-i Knitting Factoryt és az amszterdami Melkweget, vagy hogy kipipálhassa a nem kevésbé hírhedt Glastonbury és Meltdown Fesztivált. Ami nemcsak azért nagy dolog, mert nagy dolog, hanem azért, mert még lemezzel sem bírt. Csupán tavaly, valamikor ilyenkor vette fel a Digital Folklore című albumát, ám az a mai napig sem jött ki, bár állítólag most már tényleg csak pár nap-hét kell neki. Egy-két válogatáson - Future Flamenco, Phat Global 2 - ugyan ráakadhattak a buzgóbb nyomkeresők, de tegyünk pontot e bekezdés végére: önálló lemez nélkül egyáltalán nem szokás az Oi-Va-Voiéhoz hasonló kaliberű visszhangot váltani ki ebben a műfajban. Ami természetesen nem azt jelenti, hogy Magyarországra is eljutott a híre, és az A38 alámerülni látszott a tülekedéstől.

Noha az Oi-Va-Voi Kelet-Európában utazik, és - bár fő terepe a klezmer - cseppet sem riad vissza a magyar vagy a balkáni népzenéktől. A zenekarvezető (továbbá trombitás-énekes) Jonathan Walton egy magántermészetű lelki gyakorlat során tisztességesen megtanult a nyelvünkön, s közben megmártózott a viszonyainkban is, mint arról történetesen az A csitári hegyek alatt vagy a (Besh o droM-os) Barcza Gergővel együtt fújt balkáni drasztikus árulkodhatott.

A Digital Folklore-tól amúgy már jócskán elrugaszkodott a felhozatal, de hát ez van: bárhonnan is nézzük, már meghaladta azt a zenekar, ami előtt áll. Kellett nekik ez a hajtás - én októberben láttam őket, s azóta nemcsak tucatnyi új számmal rukkoltak ki, de messze meggyőzőbb lett a hangjuk, együttesen és külön-külön úgyszintén. Steve Levi kóser anyanyelven ríkatta a klarinétját, Josh Breslaw halál lazán ütött össze kisilabizálhatatlan ritmusokat, és az is kiderült, hogy Sophie Solomon miért húzhatta Frank London, David Krakauer, Zev Feldman és Michael Alpert klasszis társaságában a múlt havi Hiphopkhasene albumon. Ki gondolta volna: mert baromi jól hegedül. Bizony. Mit mondjak, a világzenének ez a hajtása cseppet sem áll messze a popzenétől, lényegében tánczenéről van szó, hogy egészen pontosak legyünk, csak hát nagyon kevesen tudják így: külön bejáratú úttal és közben egy tradíció átlátásával. Ilyenkor nincs az az isten, aki beakaszthatna - lám, még csak egy jól időzített lemez sem kell. Szóval ez a pálya; aki teheti, adja tovább: a popbizniszben sem feltétlenül muszáj a gusztustalankodásra meg a marketingcsapásokra meg a Találkozások magazinra bízni.

És aki teheti, adja tovább: legalább a Digital Folklore-t ne tessenek elszalasztani. Nem az A csitári hegyek alatt miatt - az éppen elég vacak. A Tatar Love Song azonban készen áll, hogy ennek a nyárnak nehezen feledhető szerelme legyen, a marokkói MoMóval közös Salaam Shalom pedig, reménykedjünk, még távolabbra mutathat.

Szóval így. A Gotan Project után az Oi-Va-Voijal is beljebb vagyunk. Akinek kedve tartja, könnyen beillesztheti egy divatos trendbe, végül is éppen úgy belefér, mint amennyire kilóg. Ha pedig feldobja, world music, és ha leesik, techno - nincs praktikusabb a tömegkultúránál, csak ne legyen hozzá hasonló.

A38, július 11.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.