Mérlegen az operaházi Ókovács-éra

Úgy megy, mint aki jön

Zene

Tavaly novemberben Csák János minisztériumában váratlanul úgy döntöttek, nem hosszabbítják meg Ókovács Szilveszter opera-főigazgatói mandátumát. Ókovács megbízatása február 14-én lejár, megbízott főigazgató július 31-ig vagy az új igazgató kinevezéséig lehet. Az új pályázaton ő is elindul.

Az eredeti pályázatot a Magyar Állami Operaház vezetésének újabb öt évére 2022 augusztusában írták ki, s ezt nyilvánította eredménytelennek a Kulturális és Innovációs Minisztérium. A novemberi döntés magát Ókovácsot sem érhette teljesen váratlanul. „Szeretném megköszönni a miniszterelnök úr huzamos bizalmát. Én csak tudom, mert lassan elérem azt a határt, ami még a magyar operaházi történetben nem volt. Tizenkét év! Azután már tényleg mindenkinek mennie kellett” – hangzott el nyolc hónappal korábban Ókovács Szilvesztertől az Ybl Miklós tervezte, 55 milliárd forintból felújított, több­éves csúszással átadott Operaházban március 12-én. A közönség felmorajlott, és a köztévé gyors reagálású adásvezetője nyomban a miniszterelnöki páholyhoz kapcsolt. Orbán összerezzent a váratlan elszóláson. „Nem akarok ötleteket adni, de ez tényleg lassan elközeleg” – próbált javítani Ókovács, de csak fokozta a helyzet kínosságát.

És az is igaz, ha Ókovács nem favorit, nehéz választani: az operarajongóként is számon tartott építész, a Müpa és a Táncszínház tervezője, az Ybl-palota rekonstrukciójának vezetője, Zoboki Gábor visszavonta a pályázatát, jelen kultúrpolitikai viszonyok között pedig talán a 2011-ben parkolópályára állított egykori fő-zeneigazgató, Győriványi Ráth György sem gondolta komolyan, hogy nyerhet. Ókovács viszont – aki ha újra kineveznék, csakugyan rekorder lenne az operaigazgatók történetében – ismét pályázik: „Áttekintem a pályázati anyagomat, és azt a kért új szempontok alapján kiegészítem” – nyilatkozta az Indexnek. S hogy mik a kért szempontok? A minisztérium közlése szerint „augusztus óta jelentősen módosultak a kulturális területen is az energetikai és finanszírozási feltételek, amelyek innovatív megoldásokat igényelnek”. Magyarul: hatékonyabb pénzfelhasználást és eredményeket várnak fentről. Nem is olyan egyszerű, ha az embernek a nyakán van egy hatalmas, folyamatos restaurálást és karbantartást igénylő műemlék, az Andrássy úti Operaház, továbbá az Erkel Színház, amelyet szinte lehetetlen megtölteni és drága kifűteni, no meg a haszontalan „bezzegprojekt”, a X. kerületi Eiffel Műhelyház, amely díszletműhelyként és raktárként funkcionál, és amelynek a hatalmas és pocsék akusztikájú terei közönségbefogadásra épültek, csak éppen a közönség nem szereti. Tényleg, teszik fel a kérdést a hozzáértők: ki a fene akarná magára venni ezt a kabátot?

A fantom operaháza

Ókovács Szilveszter 2011 augusztusában került az Operaház élére – akkor még kormánybiztosi tisztségben. A szakma bízott benne, s mivel 2002-től három éven át az intézmény kommunikációs vezetője volt, az intézmény dolgozóit is ismerte. Komolyabb „ráncfelvarrást” vártak tőle. Állítólag maga a miniszterelnök, aki tulajdonképpen egyetlen felettese volt a furcsa hierarchiában, bátorította, hogy 2007-es bezárása után nyissa meg az egykori Népoperát, az Erkel Színházat, és az igazgató egyszerre tartotta feladatának a minőség emelését, nagy énekesek meghívását és a tömegek operába csábítását. Az csak a sors fintora, hogy Orbánék éppen az Operaházban ünnepelték az akkor új, s azóta ismételten meg-megújuló Alaptörvényt, amikor az első jelentős és nagy tömegtüntetés zajlott a Fidesz ellen: a miniszterelnök az ünnepség végén a hátsó kijáraton távozott. 2012 augusztusában Ókovácsból megbízott igazgató, 2013 januárjában pedig immár hivatalosan is főigazgató lett. Aztán a belé fektetett szakmai bizalom lassan elpárolgott.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.