A Can indulásakor az angolszász könnyűzene hegemóniája megtörhetetlennek tűnt, de a hatvanas–hetvenes évek fordulójára már megkerülhetetlenné vált a nyugatnémet szcéna, bontogatni kezdte szárnyait az elektronikus zene (Kraftwerk, Tangerine Dream), a jobb híján krautrocknak nevezett irányzat (Neu!, Faust) pedig kiutat mutatott az egyre sematikusabbá és veszélytelenebbé váló progresszív rockzenének, amelynek a rockzene, az avantgárd és az újzene metszéspontján egyensúlyozó Can volt a „zászlóshajója”. Az együttest 1968-ban alapították Kölnben, tagjai pedig nem kifejezetten rockzenei közegből érkeztek: a főként basszusgitározó Holger Czukay és Irmin Schmidt billentyűs Karlheinz Stockhausennél tanultak zeneszerzést, a gitáros Michael Karoli és a dobos Jaki Liebezeit jazzformációkban játszottak korábban, utóbbi például tagja volt Manfred Schoof free-jazzt játszó kvintettjének.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
