A Can indulásakor az angolszász könnyűzene hegemóniája megtörhetetlennek tűnt, de a hatvanas–hetvenes évek fordulójára már megkerülhetetlenné vált a nyugatnémet szcéna, bontogatni kezdte szárnyait az elektronikus zene (Kraftwerk, Tangerine Dream), a jobb híján krautrocknak nevezett irányzat (Neu!, Faust) pedig kiutat mutatott az egyre sematikusabbá és veszélytelenebbé váló progresszív rockzenének, amelynek a rockzene, az avantgárd és az újzene metszéspontján egyensúlyozó Can volt a „zászlóshajója”. Az együttest 1968-ban alapították Kölnben, tagjai pedig nem kifejezetten rockzenei közegből érkeztek: a főként basszusgitározó Holger Czukay és Irmin Schmidt billentyűs Karlheinz Stockhausennél tanultak zeneszerzést, a gitáros Michael Karoli és a dobos Jaki Liebezeit jazzformációkban játszottak korábban, utóbbi például tagja volt Manfred Schoof free-jazzt játszó kvintettjének.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
